A tanárokat kirúgják, ugye?

Ha az emberi faj váratlanul eltűnne, és csak a filmjeit hagyná maga után, vakarhatná a fejét az idetévedő távoli intelligencia. A filmek szerint a jóslatok mindig beigazolódnak, a gonoszok mindig elnyerik méltó büntetésüket, a jó tanárokat pedig folyton eltávolítják a tantestületekből. Érdekes lehetett így élni.

Lazhar tanár úr körül is szorul a hurok, ami nem is olyan nagy csoda, tekintve, hogy állampolgárság és szakképesítés nélkül jelentkezett tanárnak az iskolába, algériai bevándorló, aki valamit szeretne kezdeni az életével, és azzal a fájdalommal, amit a családja elveszítése jelent. Év közben kell átvennie egy 11 évesekből álló osztályt, amelyiknek meg azt kell földolgoznia, hogy a kedvenc tanárnőjük fölakasztotta magát az osztályteremben, csütörtök reggelre virradóan. Ha van az egészben valami furcsán valószínűtlen és gyermekien naiv, annak a gyerekszem az oka, érezhető, hogy a szerző a saját nagy tanárélményét próbálta megfogalmazni.

Némi utánjárással ki lehet találni, hogy melyik gyerek is a szerző, hiszen két gyerekfőszerep van, egy aranyhajú, nagy szemű kislány, és egy fényképezőgépes büdös kölyök. Aztán kiderül, hogy a fényképezőgépes az öngyilkos tanárnőnek volt a kedvence, az aranyhajú pedig Lazhar tanár úrnak. Ha ennyi nem volna elég, akkor hagynak még egy nyomot: az eredeti színdarab szerzője, Évelyne de la Cheneliere maga is szerepel a filmben, ő játssza az aranyhajú kislány édesanyját, szóval megvagy, csibész, te voltál a szerencsés.

Ha naiv is a film világszemlélete, ha kicsit túlságosan is kerekre nyílt szemmel látjuk a kanadai iskolások életét, nagyon szép, ahogy elkerülik az ilyen csodatanáros filmek állandó fordulatait: Lazhar tanár úr szabadabb szelleme nem ragadja magával rögtön a diákokat, ő maga nem konfrontálódik szinte azonnal az igazgatóval vagy a tanári karral, nem következnek be tragédiák, amelyeket a tanárra lehetne fogni, nincsenek rossz kollégák, akik szembemosolyogják és hátba szúrják a derék embert. Ha ezek után fölmerülne, hogy akkor miről is szól a film: éppen erről. A csöndes iskolát megrázó hétköznapi tragédiáról, annak feldolgozásáról, a québeci hóról, amelyben egy rossz kabátos, kalucsnis, szemüveges algériai tanár botorkál. Gyerekek verik le egymás fejéről a sapkát, osztálybuli és tollbamondás között zajlik az élet. És amit ők talán észre sem vesznek: jó szellemiségű országban élnek, ahol gond nélkül tanul egymás mellett chilei és arab, francia és angol, ebony és ivoire. És van drámaóra, értelmes gyakorlati foglalkozás, nyugalom és türelem. És van egy tehetséges kislány, aki a Fehér agyart olvassa, és jobban érti, mint egy átlagos tanuló. Nyitva az a nagy szeme, kellően érzékeny, figyel, és alig várja, hogy ha majd egyszer felnő, jól megírhassa ezt az egészet.

Ha az emberi faj váratlanul eltűnne, és csak a filmjeit hagyná maga után, vakarhatná a fejét az idetévedő távoli intelligencia. A filmek szerint a jóslatok mindig beigazolódnak, a gonoszok mindig elnyerik méltó büntetésüket, a jó tanárokat pedig folyton eltávolítják a tantestületekből. Érdekes lehetett így élni.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu