Shakespeare: Szentivánéji álom
"Egészen olyan, mintha színházban lennénk" - mondja Vackor (Honti György), az erdei próbára érkező mesteremberek vezetője, amikor kifordul velük a forgószínpad, és ott állnak valamennyien a rivalda előtt. A színház a színházban jelenet szereplői ezúttal nem képzeletben rendezik be a színházukat, hanem valóságos színpadon állnak, onnan néznek ki a nézőtérre. Magát az épületet mustrálják. "Hátul meg az öltözők lesznek" - mondja Vackor, s a szereplők a színpad háta mögé kémlelnek. A nyíregyházi színészek ezzel a gesztussal veszik birtokukba felújított színházukat, s kínálják fel a nézők számára a közös játék büszkén vállalható helyszíneként.
Színháznyitó előadásnak készült tehát a nyíregyházi Szentivánéji álom, amely nemcsak azt mutatja be, hogy mit tud az új színpadtechnika (forog a forgó, mélysége támad a térnek, artisztikus világítási effektek színezik a produkciót), hanem azt is, hogy milyen művészi elképzelések jegyében folytatja munkáját a társulat (oldott, könnyed, de nem mélység nélküli játékot látunk).
A rendező, Tasnádi Csaba legeredetibb ötlete az, hogy a "váltott gyermeket" Hippolytával (Gerle Andrea) azonosítja, így Oberon (Horváth László Attila) és Titánia (Kútvölgyi Erzsébet) "csatája" valójában érte folyik. Ez azt is jelenti, hogy a nyíregyházi változat Theseust és a tündérkirályt egyetlen szereppé vonja össze: az athéni uralkodó a nászára készül, amikor a rémült Philostrat (Hetey László) jelenti, hogy baj van, a menyasszonyt elragadták. Később az erdőben látjuk viszont Hippolytát, a jelekből egyértelmű, hogy ismét Titánia szeretője lett, tőle kell Theseusnak visszaszereznie, ellenvarázslattal visszacsábítania a lányt. Tasnádi tehát két cselekményszál összevonásával újat alkot, két fél történetből egy teljeset. Nem számol azonban azzal, hogy ezzel némileg összezavarja a darab struktúráját. Az érthető, hogy a rendező láthatóvá teszi a csak sejtetett homoszexuális motivációt, de a két szál összevonásával a racionális hatalmi logika és a tobzódó ösztönlét Shakespeare által egyértelműen elkülönített tartományai is összemosódnak. Így a szerelmesek számára sem kínálkoznak alternatívák. Ha egybefolyik a nappali - a városi - és az éjszakai - a természeti - világ, akkor nincs honnan hová elmenekülni, nincs miben alámerülni, hogy az erdei orgiából kijózanodva visszatérhessen az ember a racionális társadalmi kompromisszumokhoz. Ráadásul a rendelkezésére álló shakespeare-i anyagból, amelyet a merész alapötlet ellenére is túlságosan tisztel Tasnádi, a történet lezárását sem tudja megoldani. Fontos az a gesztus, amivel Oberon-Theseus lemossa Hippolyta szeméről a varázsvirág levét (ebből egyértelmű, hogy Titánia ugyanazzal a módszerrel csábította magához a lányt, mint amellyel a férfi a szamár szeretőjévé teszi az asszonyt), de megoldatlan az a pillanat, amikor Titánia is megszabadul a varázsszer hatása alól. Miért mond le ekkor olyan könnyedén Hippolytáról, ha eddig harcolt érte? Miért oszt engedelmesen áldást az esküvő után, ha a történet logikája szerint dühöngenie kellene elárultatása, becsapatása miatt?
Ugyanakkor a nyíregyházi előadás pontosan végigmeséli a négy fiatal szerelmes történetét, épp csak elmulasztja egyértelműen meghatározni ennek a szálnak a stílusát. A legérdekesebb az erdei veszekedés jelenete, ahol ruhatépésbe, cipőlehúzásba torkolló vad huzakodás zajlik. A mesterember-jelenetek ezzel szemben visszafogottak, pedig itt szabadabban bánik az előadás a darabbal: mai kiszólások, új poénok is belekerültek a szövegbe.
Stílusproblémát sejtet a díszlet és a jelmez is. A kissé archaizáló polgárruhákba öltözött szereplők egy sudár fatörzsekkel berendezett térben mozognak. (Erdő helyett kerthelyiségbe érkeznek, ezt jelzik a vendéglői asztalok és székek. Van itt egy zongora is, amelyen időnként édes-bús melódiák szólalnak meg.) Az előadás látványvilága leginkább egy Csehov-darab atmoszféráját idézi fel. És ilyen a játék is: melankolikus, csalódott felnőtt történetet látunk, s nem archaikus, tobzódó, mitikus, naiv mesét a felnőtté válás kínjairól.
