Angelina Jolie orosz oligarchával üzletelt, Brad Pitt beperelte

Angelina Jolie "kárt akart okozni" Brad Pittnek azzal, hogy eladta a közös tulajdonukban lévő szőlőültetvényben lévő részesedését egy orosz oligarchának – áll a nyilvánosságra került dokumentumokban, ugyanis a színész pert indított Jolie ellen.

Brad Pitt még idén februárban perelte be Angelina Jolie-t, azt állítván, hogy a színésznő megszegte a megállapodásukat – miszerint a másik beleegyezése nélkül nem adják el a Château Miravalban lévő érdekeltségeiket –, amikor eladta a részesedését a Stoli Group egyik vállalatának, a Jurij Shefler orosz oligarcha által irányított szeszesital-gyártónak. Az Oscar-díjas házaspár 2008-ban vásárolt többségi részesedést a délkelet-franciaországi Marseille és Nizza között fekvő borászatban, és 2014-ben ott is házasodtak össze.

"Az állítólagos eladással Jolie arra törekedett, hogy kárt okozzon Pittnek" - áll a múlt héten benyújtott és a PA hírügynökség által megszerzett dokumentumokban. "Jolie tudta és szándékában állt, hogy Shefler és kapcsolt vállalkozásai megpróbálják ellenőrizni a Pitt által felépített üzletet, és aláásni Pitt Miravalba történő befektetését" - áll az iratokban.  Pitt 60 százalékkal járult hozzá a vételárhoz, a fennmaradó 40 százalékot pedig Jolie fizette, amit aztán 164 millió dollárért adott el.

Pittnek az évek során szenvedélyévé vált a borászat, és rengeteget dolgozott azon, hogy a Miraval a világ egyik legelismertebb rozé bor készítője legyen, amelynek éves bevétele aztán meghaladta az 50 millió dollárt  – állt a keresetben, – ezzel szemben Jolie pusztán a gyors nyereségre hajtott, amivel "indokolatlan károkat" okozott a színésznek: az eladás állítólag hozzájárult a színész által "gondosan felépített" borászati vállalkozás "ellenséges" átvételéhez, és "egy mérgező kapcsolatokkal és szándékokkal rendelkező idegennel" való partnerségre kényszerítette.

A színésznő 2021 januárjában közölte Pitt-tel, hogy "nehéz szívvel hozott fájdalmas döntést", amikor elhatározta, hogy eladja  a részesedését – ugyanis személyes ellenérzése, értékrendje miatt nem akart többé olyan üzleti vállalkozás tulajdonosa lenni, aminek köze van az alkoholhoz –, csakhogy az üzletet már nyélbe ütötte, mielőtt Pitt tudomást szerzett volna róla, noha a színész elővásárlási joggal rendelkezett. Pitt ügyvédei szerint Jolie szándékosan akart kárt okozni ügyfelüknek: "Jolie tudta és szándékában állt, hogy Shefler és kapcsolt vállalkozásai megpróbálják ellenőrizni a Pitt által felépített üzletet, és aláásni Pitt Miravalba történő befektetését."

Az ügyvédek azt is elmondták, hogy a birtok borüzlete továbbra is virágzik, és "bár hasznot húzott a Miraval sikeréből, Jolie az eladás után már nem vett részt az üzletben".

(Forrás: Independent)

Címlapkép: Pascal Le Segretain/Getty Images