Anna Estek Balatonfüreden

„Lelkemben áll a boldog Annabál, Örvénylő vágyak táncoló csapatja...” – írta Juhász Gyula költő, Sárvári Anna szerelmese, a híres Anna versek szerzője. Amennyire a költőnek Annája, épp annyira Balatonfürednek az Annák és a híres Anna-bál a védjegye, amelyet idén 192. alkalommal rendeznek meg.

A szervezők 2017-ben minden korábbinál gazdagabb kulturális kínálattal várják mind a bálra érkező közönséget, mind július-augusztusban A kultúra városába, Balatonfüredre látogatókat. Prímásverseny, operakoncert, balett, sőt utcabál is a programok közt szerepel, ahogy az Anna Estek is – Füredre érkezik a Juhász Anna Irodalmi Szalonok – azaz irodalom, társművészeti ágak egy jóízű beszélgetős est keretében. Balatonfüred központi, fontos helyszín a magyar művészek számára is, így a tematikus esteken, könnyed hangulatú, tartalmas beszélgetéseken a víz, a vitorlázás, a festészet, az irodalom, a divat, a színpad és a film is a megidézett témák közt van. 

 

fotó: balatonfured.hu

Juhász Anna irodalmár - aki az idei, július 29-én megrendezendő Anna-bál háziasszonya lesz - 2010-ben alapította meg a Főváros mára egyik legnépszerűbb művészeti műhelyét, a Hadik Irodalmi Szalont. A több mint tízezer rajongóval bíró közösség hónapról hónapra vallja közösen, az irodalom világnézet, és az estek során az irodalom mellett a zene, a tánc, a színház és a sport is hangsúlyt kap. Így volt ez Füreden, az első Irodalmi Szalon esten is, melyet július 7-én tartottak a legendás Anna Grand Hotelben. A kulturális program címe Jó szelet, Kapitány! volt, mely utalt a tematikára – a beszélgetés az akkor zajló 49. Kékszalag ERSTE World Nagydíjhoz, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenyéhez kapcsolódott, ami épp javában zajlott Balatonfüreden. Koós Réka színművész, Detre Szabolcs olimpiai bajnok vitorlázó és Szabó Sipos Barnabás színművész , festő első alkalommal ültek egy asztalnál színpadon, de civilben igen jól ismerik egymást: a jó hangulatú beszélgetésen azonnal kiderült: Réka és Szabolcs nemcsak a vízen, de a sípályán is találkoztak már. Az est elején természetesen az előző nap rajtoló verseny került szóba: Detre Szabolcs számára nem ez volt a kedvenc Kékszalag, a közel 600 induló hajó egyikének hibájából már a rajtvonalnál ütköztek.

 

fotó: balatonfured.hu

Barnabás és Réka idén nem indultak a versenyen, sőt Réka kifejtette: számára a vitorlázás nem a versenyzést, hanem a békét, az otthont jelenti. A Koóstoló, a harmadik Koós-hajó valóban otthonként szolgál: amellett, hogy a családi legendárium szerint ő maga is vitorláson fogant, ma már lányával közösen töltenek heteket a kikötőben, a hajón lakva. Szabó Sipos Barnabásnak a víz, a vitorlázás fontos ihletforrás: festményeinek egyik fő témája.

fotó: balatonfured.hu

Míg a színpadi erőnlét, koncentráció és helytállás a színművészeknek a vitorlázásban is fontos elem, addig Detre Szabolcs elmesélte - mintha filmet nézne – képről képre fel tudja idézni az összes valaha átélt versenyét. Kedvencként említette az ASSO-t és a Kékszalag győzelmet, de természetesen az olimpiai versenyt is.

fotó: balatonfured.hu

A jó hangulatú, családi történeteket és izgalmas művészeti kulisszatitkokat feltáró beszélgetésen Juhász Anna kedvenc Balatonhoz kötődő verseit idézte, és azzal a gondolattal zárta a programot, hogy örül, Balatonfüreden, a kultúra nyári főhadiszállásán „egy csónakban evezhetnek” – immár irodalmi esteken is – hazánk neves alkotói, művészei, sportolói.

A következő Anna estére július 26-án kerül sor - az Anna napon, az Anna örök programra három különleges Anna: Ráckevei Anna színművész, Götz Anna színművész és Trokán Anna színművész ül egy asztalhoz, hogy kiderüljön: mi a közös a három hölgyben, akik eddig még sosem szerepeltek egy színpadon.
Milyen meghatározó szerep és élmény kapcsolódik hazánk egyik legrégibb és legszebb nevéhez, az Annához? Van-e egy névnek misztériuma, és ha igen, számukra mit hordoz magában az Anna név? Előkerül majd a kedvenc balatoni történet, koncert vagy fellépés és kiderül, a meghívott Annák jártak-e már Anna-bálon.

 A júliusban és augusztusban rendezendő Anna Estek programsorozatnak az Anna Grand Hotel mediterrán udvara ad majd otthont. Kezdés: 19.00 óra.