Cameron Diaz dalol

  • Vízer Balázs / PORT.hu

Cameron Diazt nem kifejezetten a hangja miatt szeretjük, és ezért is lehet, hogy utoljára 17 éve fakadt dalra, de akkor kedves, szerethető karaktert játszott – most nem.

A legtöbb színész nem szereti kétszer elsütni ugyanazt a poént. Cameron Diaz például 1997-ben énekelt utoljára kamera előtt, az Álljon meg a nászmenet! című romantikus vígjátékban.  „Az a károgás volt az igazi énekhangom” – nyilatkozta a színésznő, aki hamarosan újra dalra fakad: az Annie (hazai bemutató: 2015. január 22.) című családi vígjátékban, ami természetesen az 1932-es film és musical újabb feldolgozása. – „De az Annie-ben igazán énekelnem kellett. Kénytelen voltam legalább annyit tréningezni, mint amikor egy akciófilm előtt karate-edzésekre járok. Ezúttal nem kornyikálhattam úgy, ahogy karaoke-zni szoktam.” A filmben egy 11 éves, nagyon tehetséges kislány, A messzi dél vadjaiból ismert Quvenzhané Wallis és Jamie Foxx a partnere. Az előbbi mostohaanyját alakítja majd a színésznő, az utóbbival pedig játszott már együtt: a Minden héten háborúban, ahol az Oscar-díjas színész egy feltörekvő amerikai focistát játszott. És volt egy, azóta legendássá vált jelenete Diazzal, amely meccs után az öltözőben játszódott, és Diaz vagy húsz mezítelen férfival volt kénytelen kezet fogni. „Az éneklés nehéz, de az a jelenet még nehezebb volt” – nosztalgiázott egy tévéműsorban Foxx oldalán Diaz. – „Nem tudtam, hova nézzek. A sok kézfogás után pedig rengeteg kézfertőtlenítőt kértem. Azt hiszem, nagyon zavarban lehettem…”

Forrás_ IC Press