A regény a mindvégig fenntartott vizuális hatások segítségével éri el, hogy a kimondatlan vagy a kimondhatatlan is „tapintható” alakot kapjon. - Virágh András recenziója Závada Pál Természetes fény című regényéről.
A családregény, a háborús regény, a holokauszt-regény és a történelmi regény keresztezési pontjai közelében kalibrálható szöveg szűk értelemben tótkomlósi lakosokról, tágabb értelemben az ország szűk húsz esztendejéről szól, középpontjában a háborúval, amely visszavonhatatlanul kuszálta össze az emberi sorsokat.
Az epikus sodrású és medrű cselekményfolyam hátterében egy fényképarchívum áll, ennek darabjai a történet alapjai és illusztrációi. A Természetes fényt akár a magyar Csendes Donként is olvashatjuk, amennyiben Závada vaskos, sokszereplős regényének szereplői sincsenek mindig tisztában a (háborús) körülmények alakulásával, a legutolsókig reménykednek olyan eseményekben, amelyek bekövetkeztét a pillanat cáfolja legott.
A regényben fontos szerepet játszik a szakadozó emlékezés működését megformáló elbeszélői technika, amely egyfelől a történetek rétegeit különíti el egymástól, másrészt a megannyi elbeszélő ellentmondó szólamainak is hangot ad.
A Természetes fény a mindvégig fenntartott vizuális hatások segítségével éri el, hogy a kimondatlan vagy a kimondhatatlan is „tapintható” alakot kapjon: a fényképek tulajdonképpen az elbeszélők által összerakott történet keretein túlnőnek. A fotográfiák illékony dokumentumértéket kölcsönöznek a történeteknek, nem beszélve arról a számtalan harctéri noteszlapról, levélről és feljegyzésről, amelyek sajátos ritmust biztosítanak a regénynek.
A történetek „szerzőségén” a Szemetka család tagjai (a 30-as években falubíróvá választott édesapa, a frontszolgálatot teljesítő fiú, illetve a szarvasi tanítóképzőbe jelentkező Mária), Koleszár Mátyás, Sógor Miska, Weiszék, valamint a tótkomlósi tisztogatások folytán külföldre szakadt családtagok és ismerősök osztoznak. Miközben a Závada más regényeiben feltűnt alakok is kiveszik a részüket a polifóniából, így a Természetes fény textuális hálózatba rendezi az életmű olyan ismert darabjait is, mint a Jadviga párnája vagy a Milota.
A regény ugyanakkor óhatatlanul a múlt egységébe próbálja visszarendezni a néhány év alatt számtalan helyre szétszórt tótkomlósiakat, a szöveg ennek a nagy ívű koncepciónak lesz a foglalata. Lassan-lassan felszínre kerülnek azok a horizontok, amely a regény mesélői közötti hálót már-már áttekinthetetlenné teszik: az emlékek lejegyzése során kirajzolódnak a tótkomlósiakat szoros kohézióban tartó erők, amelyek mellé folyamatosan odaértendő a háborús tapasztalat. A középpontban Semetkáék állnak, ők a regény jelen idejének adatközlői. Sorsuk a Békés megyei szlovákság lehetséges választási lehetőségeit világítja meg, de az is kiderül, hogyan kerülhettek összetűzésbe a régi rendszer, illetve az ennek romjain felépülő új nemzetiségi-világnézeti apparátus tagjai, amely konfliktus a háborús seregek által hagyott porfelhő szemcsés mélységéből homálylik fel.
A Természetes fény sok esetben mintha túlságosan részletező lenne, ezzel késleltetve a felfokozott kíváncsiság izgalmas lehűtésének esélyét. A regény konzekvensen kitart a szétdarabolt narratíva mellett, az ebből fakadó olvasói kaland feledteti a felmerülő kezdeti nehézkességet, a ráhangolódás erőpróbáját is. Bármennyire ellenállónak bizonyul olykor Závada könyve, hőseinek elnémulása után válik egyértelművé, hogy egy szimfóniát hallgathattunk végig. Az ezt követően beállt csend megrendítő ereje alól az olvasó nem vonhatja ki magát.
