Egy család

  • - izs - / Mancs

Szeretet, halál, önfeláldozás, abortusz, karrier, öszszetartás, búcsú, önérdek - ez így mind és még jó pár téma van Pernille Fischer Christensen második filmjében, s egyben az egyetlen, mindezt (elméletben) széthasadás nélkül kibíró öntőformába belepréselve. A kisgömböcként funkcionáló forma pedig nem más, mint a család - esetünkben egy jelentős péki hagyományokat ápoló, magának a királyi udvarnak szállító família, amely komoly gondokkal küzd, a patriarcha ugyanis épp halni készül, s nincs, aki átvegye a helyét. Az elmúlás gondolatát nem a legemelkedettebb módon kezelő családfő előbb az életbe (pontosabban a kenyérkészítés művészetébe), majd az egyetlen emberszámba vett rokonába, legidősebb lányába kapaszkodik, rátukmálva a művészettel foglalkozó és épp New Yorkba készülő lányra a lisztes munkát. Valószínűleg a lány dilemmája ("apám akarja, én meg a pasim nem") a film megszámlálhatatlan konfliktusának eredője - csakhogy ebben a másfél órában több problémát, kérdést, fájdalmat, sérelmet és panaszt láthattunk, mint amenynyit az emberiségnek a megelőző pár tízezer évben sikerült felsorakoztatnia. Az egymás sarkát taposó témák mind a "való élet" véres verejtékkel kieszközölt modellezését célul kitűző rendezői akarat, mind a minden elismerést megérdemlő színészi játék ellenére egészen egyszerűen kioltják egymást. Egy hangyányival kisebb levegővétellel simán érdekes lett volna, hogyan marcangolják egymás lelkét a szimpatikus skandinávok, ám így sajna már akkor elfogyott a szufla, amikor még úgy istenigazából bele sem melegedtek.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu