Egyszerűen varázslatos!

  • Megyeri Dániel / Filmpont

Közhellyel jó indítani: James Cameronnak sikerült! Az Avatár ötcsillagos, nagy betűs Moziélmény, a vetítőtermi eszképizmus legékesebb példája. Pandora csodás bolygója és az ott történtek után nehéz lesz visszatérni szürke hétköznapjainkhoz.

Majd? tíz évig húzódó produkció, számos technikai újítás, egekbe szökő költségvetés és gyanúsan kék humanoidok serege. Az eleinte szkeptikus mozilátogató pedig azon veszi észre magát, hogy percek óta nyitva van a szája, és kikerekedett szemekkel bámulja a vásznat - mert nincs más választása. Cameron újfent bebizonyította, hogy ő a mozi mágusa. Nem szeretem a nagy szavakat, toplisták hevenyészett összeállításától pedig a hideg kiráz, mégsem csodálkoznék, ha az Avatár a legtöbb helyen az elsők között, ha nem is rögtön az első helyen végezne. Pedig a sztori nem sok újdonságot kínál a harcedzett befogadóknak.

Jake Sully-t (Sam Worthington), a deréktól lefelé megbénult tengerészgyalogost a Pandora bolygóra küldik, hogy átvegye halott ikertestvére helyét egy méregdrága kísérletben. Egy kapzsi konszernnek a planéta méregdrága természeti kincsére fáj a foga, azonban a helyi őslakosok, a N'Avik foggal-körömmel védik a szülőföldjüket. Jake lehet az egyike azon kevés kiválasztottnak, aki N'Avi testbe, vagyis a saját, genetikailag rászabott avatárjába bújhat, hogy így bírja együttműködésre a makacs bennszülötteket. Jake-et teljesen magával ragadja a varázslatos bolygó és a N'Avik kultúrája (arról nem is beszélve, hogy avatárja "segítségével" ismét lábra állhat), így egy idő után már azt sem tudja, melyik oldalon áll. A cég zsoldosainak pedig már nagyon viszket az ujjuk a ravaszon...

Cameron leginkább Pocahontas legendájából és a Farkasokkal táncolóból gyúrta össze az Avatár cselekményét (Jake és Neytiri szerelme John Smith és az indiánlány kapcsolatát visszhangozza), annyi apró különbséggel, hogy az Avatár végén az indiánokat helyettesítő N'Avik győzedelmeskednek. A klisészagú fordulatokat és a helyenként pátoszos, az összefogás erejéről és a természet védelméről intézett szónoklatokat azonban észre sem vesszük, mert Cameron gyönyörű, koherens egésszé formálta a történetet, így ezekre nem intertextuális idézetek halmazaként, hanem az Avatár belső logikájából szükségszerűen következő fordulatokként tekintünk. A rendező kedvelt motívumai is visszaköszönnek: A bolygó neve: Halál emberi értékeket semmibe vevő, pénzéhes konszernjétől és a Ripley rakodórobotját felidéző halálosztó masináktól kezdve a Terminátor-filmek gyilkos, mindent elsöprő technokrata uralmán keresztül egészen Quatrich ezredes (Stephen Lang) karakteréig, aki A mélység titka Coffey hadnagyának elvakult-fanatikus militarista figuráját idézi fel. Az Avatárt emellett zsánerek grandiózus leszámolásaként, a fantasy és sci-fi, vagyis a tudományos fantasztikum lélegzetelállító párbajaként is lehetne aposztrofálni, ahol a fantasy-é a végső győzelem.

Ennyit az Avatárról, a filmről. És mi a helyzet az Avatárral, a technikai mérföldkővel, vagy ha úgy tetszik, műalkotással? Csakis hiper-szuperlatívuszokban lehet beszélni róla.

Cameron sokhelyütt nyilatkozta, hogy Pandora bolygóját az első fűszáltól az utolsóig ő teremtette (természetesen filmes szakemberek garmadájának közreműködésével), a végeredmény láttán pedig nem lehet mit tenni, csakis meghajolni, üvöltözve éljenezni, hozsannázni és ujjongva tapsolni. Pandora ugyanis él! Lélegzik! Egészen megkapó, ahogy a N'Avik panteisztikus felfogása a planéta flórájában és faunájában tükröződik, az őslakosok csodálatos harmóniában élnek az őket körülvevő, burjánzó élővilággal - és velük a film nézője is. Hála a hatalmas IMAX-vászonnak és a Cameron által kifejlesztett sztereofonikus kameráknak, a mozilátogató is eggyé válik Pandorával és annak minden élőlényével. Ha Jake és Neytiri az émelyítően szemkápráztató neondzsungelben bolyong, mi is ott vándorlunk velük. Ha Jake fejest ugrik egy szikláról, mi is vele zuhanunk. Ha a hatalmas, emberek által irányított robotok tüzet nyitnak, nem csak a bennszülöttek, mi is behúzzuk a nyakunkat. Természetesen ugyanez a mindenre kiható perfekcionizmus vonatkozik az emberek sci-fi kelléktárára is, ám mivel a játékidő nagy részét a dzsungelben töltjük, és űrhajókkal, illetve high-tech kütyükkel már nem nagyon lehet meglepni a rutinos nézőt, nem nehéz a fantasy univerzum mellett letenni a voksunkat. És Cameron is amellett korteskedik.

Bő egy hónappal ezelőtt írtam a Karácsonyi énekről és arról, hogy Robert Zemeckis performance capture eljárással ?életre? keltett figurái mennyire halottak és üresek voltak. Pergamenszerű bőrükre csalókán esett a fény, szemükben az élet legapróbb szikráját sem lehetett felfedezni. Nem úgy a N?Avikéban! Sokan adtak hangot félelmüknek a N'Avik hitelességével kapcsolatban, pláne úgy, hogy a főszereplőinket is ebben a kék formában látjuk az Avatár túlnyomó részében - ezen félelmeket most ünnepélyesen eloszlatom. Cameronnak - tán elsőként - sikerült áthidalnia az Uncanny Völgyet. Masahiro Mori hipotézise azzal a jelenséggel foglalkozik, hogy az emberek érzelmeit majdnem tökéletesen utánzó robotok, vagy egyéb hasonmások egy bizonyos szinten túl már ellenérzést váltanak ki a nézőből. Minél jobban próbálják utánozni a humanoid attribútumokat, annál nagyobb a kiváltott irtózat. Ez egyáltalán nem vonatkozik a N'Avikra! A mozgásuk bámulatos, a bőrük textúrája életszerű, akár vizes, poros vagy éppen véres sebektől tarkított. Belegondolni is rossz, hogy egy-egy apró arcrezdülés animálásába mennyi munkaórát öltek, de minden belefektetett energia megérte. Élmény nézni Worthington, az egyik mellékszerepben felbukkanó Sigourney Weaver vagy a Neytirit alakító Zoe Saldana N?Avi alteregóit, akik csak éppen a színészek dekódolásához szükséges tulajdonságokat tartották meg, legyen az egy mosoly vagy egy huncut kacsintás. A szemek fantasztikus animálása továbbá lélekkel és igazi érzelmekkel ruházta fel az űrlényeket.

Tovább is van, mondjam még? Cameronnak köszönhetjük a popkultúra tán legtöbbet idézett mondatát ("Hasta la vista, baby!"), az Alien királynő és Sigourney Weaver felejthetetlen összecsapását, illetve a Titanic monumentális süllyedésének újkori dokumentálását, az Avatár is hemzseg az ilyen és effajta felemelően libabőröztető pillanatokban. Elég csak Jake N'Avijának első futására, a több lépésből álló beavatási szertartásra, az első repülésre, az Életfa ledőlésére, a N'Avik szertartásaira vagy a hihetetlen színvonalon kivitelezett, bő húszperces akciófináléra gondolnunk.

Ugyan a kritika elején azt írtam, hogy nem szeretem a nagy szavakat, a végére mégiscsak belelendültem. És ha már lúd, legyen kövér: az Avatár azt jelentheti a mai mozilátogatóknak, mint amit a korabeli nézőknek az első hangos- vagy színes film, az első szélesvásznú opus vagy éppen Spielberg dinoszauruszainak első üvöltése jelentett. Meghatározó moziélményt, technikai mérföldkövet és hivatkozási alapot. Nincs mit tenni, el kell zarándokolni a mozikba, és ha nem is IMAX-ben (bár az nyújtja a maximális élményt), de minimum 3D-ben megtekinteni az Avatárt. Mert egyszerűen varázslatos!

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás