Életrevaló celebek és béna civilek a Survivorban

Kellemes meglepetésként gyors és feszes a celebeket civilekkel szembeállító, formailag új Survivor, és az új műsorvezető sem gáz, csak a szereplőválogatással lehettek gondok.

Sokat elmond a civilek csapatáról, hogy az a srác, aki a bevezetőben azt ecsetelte, hogy az életmódja és az étrendje különösen alkalmassá teszi a versenyre, az első akadálynál fogta magát, lepottyant és kitörte a csuklóját, ment is haza. Olyan volt, mint a kövér macskák a vicces videóban, akik csak úgy csinálnak, mintha nekilendülnének, aztán lezuttyannak, és ez volt az első körben az összes civillel, csak ők valamivel szerencsésebben estek, miközben az ún. celebek csont nélkül vették az akadályt. El is nyerték az ilyenkor szokásos előnyt, és elkezdődött a túlélőshow ötödik hazai évada az RTL Klubon, amit most úgy hívnak Survivor - Celebek a civilek ellen!, ahol Éjjel-Nappal Budapest ból ismert Joe kiabál mindenkivel.

Az angol Charlie Parsons altál még 1992-ben kitalált formátum, amelyből először a svédek csináltak reality műsort, nálunk nem igazán tapadt meg, Miközben az amerikai Survivor már túl van a 40. évadán, nálunk 2003-ban és 2004-ben – ekkor még Stohl Andrással -, majd 2017-ben és 2018-ban ment le a show, ekkor már Istenes Bencével, ami nyilván durva nehezítés volt. Most ugyebár van ez a csavar, hogy ismert és kevésbé ismert, de nyilván jegyzett celebekből raktak össze egy csapatot, akik abszolút civilek ellen versenyeznek, aztán ez vagy működik, vagy sem, de nézzük magát az alapokat. A versenyzők ezúttal Dominikán mérik össze a tudásukat – minő meglepetés, a TV2 Survivor utánérzet műsora, az Exatlon is -, különböző, valóban testet próbáló feladatokat teljesítenek, hogy bizonyos előnyökhöz és kényelmi cikkekhez jussanak. És ez egy működő formula, elsősorban azért, mert feszesre van véve.

Minden viszonylagos, és én a Totem után néztem meg az új Survivort – előbbiben csak húzzák az időt és röhejes feladatokat teljesítenek, itt kemény munka folyik és nagyon kevés holtidő van. Persze, itt is van tábori élet, ami majd elhozza, sőt, el is hozta a maga piszlicsáré konfliktusait, de nem az van, hogy fél órát nyafognak a szereplők arról, milyen puha az ágy, hanem csinálják, amit kell. Mármint a celebek. Ott rendesen összeválogatták a csapatot, hiszen vannak köztük sportolók meg gazdák, és gyanítom, hogy a legtöbbjüknek vagy eleve volt személyi edzője, vagy az RTL Klub adott nekik, de fittek és harcra készek, és van egy baromi nagy előnyük is.

Lehet fikázni a celebeket, de ennek az életformának a lényege az, hogy mindenkivel együtt tudnak dolgozni, képesek alkalmazkodni,  kommunikálni, jó eséllyel ismerték is egymást korábbról, és van egy imidzsük, amit fenn kell tartani, és amibe nem fér bele, hogy seggarcok legyenek, legalábbis elméletben.

 

A civilek mások. Nem tudom, hogy rakták össze ezt a társaságot, de nagy részük láthatóan alkalmatlan arra, hogy komoly fizikai feladatokat teljesítsen és másokkal közösen dolgozzon. Vicces elszólás volt, amikor valami kunyhófélét kellett volna építeniük, az egyik lány versenyző megjegyezte, hogy azt remélte, hogy a fiúk legalább megnéztek néhány videót arról, hogy kell ezt csinálni, de nem – mondjuk ezt ő is megtehette volna. Az egyetlent, aki láthatólag tudta volna, mit kell csinálni, leugatták, és megsértődött.

Az egész banda már az első résznél becsődölt, aki nem hülyeségeket csinált vagy mondott, az csendben lapított, és ha ez így meg tovább, nagyon egyoldalú lesz a játék – eddig is az volt.

Vagyis várhatóan szépen lemorzsolódnak az amatőr civilek, aztán a celebek között megy a verseny. Persze ott is vannak kevésbé alkalmasak, mint Gáspár Evelin és Catherine Dederick, aki állítólag énekes és rapper, meg mély a dekoltázsa, nyilván ők mennek majd először, mondjuk Nagy Alexre, a Barátok közt Alizára sem tenném fel a házam, pedig szegényke, tűzet gyújtani is megtanult.

Innentől lehet tippelni, ki viszi majd haza a győztesnek járó 20 millió forintot, mi Brindzik Zsoltra szavazunk a Házasodna a gazda 2019-es évadából, de lehet, hogy a táncos Széphalmi Júlia vagy a reality veterán Filipánics Bálint nyer. Kevésbé tűnik esélyesnek a folyton vicceskedő Járai Máté színész és Kabát „az a taktikám, hogy taktikázni fogok” Péter válogatott labdarúgó, aki nagyon akar, de többnyire értetlenül nézi, mi történik körülötte, de érhetik még meglepetések a nézőt. Vagy nem, mert ebben a felállásban elég kiszámíthatónak tűnik minden, pedig a tempóval és a feladatokkal nem lenne gond.

Értékelés: 7/10

A műsor minden hétköznap este, 21.20-tól az látható az RTL Klubon.