Elő a légzsákkal! – A hét filmje: Rossz szomszédság 2

Szívás, ha a szomszédba olyanok költöznek, akik úgy buliznak, ahogy mi is szeretnénk, de mi már rég kinőttünk ebből! Seth Rogen és Zack Efron visszatér, újra összecsap a fiatalság és az öregség, de most lányok is vannak!

 

Az egész a 40 éves szűzzel kezdődött. Judd Apatow 2005-s filmje új formulát és új arcokat hozott a vígjáték kissé megfáradt műfajába. A film hatalmas sikere után Steve Carrell mellett olyan remek komikusok kaptak már fontos szerepeket, mint Jason Segel, Paul Rudd, Bill Hader vagy éppen Seth Rogen, és kiderült, hogy a családi vígjátékok lehetnek bevállalósak, egy apuka is bulizhat és szívhat és egy anyukának is lehetnek pajzán gondolatai és komolyan dolgokról viccesen, sőt, trágáran is beszélhetünk.

Jöttek is sorra az olyan komédiák, mint a Felkoppintva, a Lepattintva, a 40 és annyi, illetve megannyi társuk, köztük a Rossz szomszédság is. Utóbbi olyan sikeresnek bizonyult, hogy megtörve egy kimondatlan szabályt, elkészült a második része is – a már említett vígjátékok közük egyiknek sem lett folytatása -, ami természetesen nem az ördögtől való gondolat, de sok buktatót rejt.

A kedvesen ütődött Radner család, Mac és Kelly visszatér, immár második gyereküket várják, azért nagyobb házba költöznének, van is vevő és van egy „türelmi időszak” az átadásig. Csakhogy a szomszéd házba most egy lány főiskolai testvériség költözik, akik éjjel- nappal buliznak, így a nyilvánvaló kényelmetlenség miatt hőseinknek minden esélye megvan arra, hogy bukják az új házat és vele a foglalót, ám felbukkan Teddy, előző rész bájgúnárja, hogy kihúzza őket a csávából. Megindul a háború a két tábor között, lesz is mindenféle szabotázs, egymással való kiszúrás, eltolt partyk és ellopott cuccok, tisztára, mint az első részben. Jobban belegondolva, minden olyan itt, mint az első részben, azzal a különbséggel, hogy itt nem teljesen tufa srácok, hanem némivel érzékenyebb lányok költöznek be, akik ugyan nyuggereknek hívnak mindenkit, aki elmúlt 20 éves, de azért akarnak itt bulizni, hogy ne kelljen a kissé nemi erőszak szagú helyi HÖK-ös bulikba járniuk.

Gond az, ha tetszett az első rész, hogy a második ugyanolyan? Talán, és ezt Nicholas Stoller rendező is tudta, igyekezett is sok apróságot megújítani, például rengeteget viccelnek a politikai korrektség rovására és a lánynak próbál némi egyéniséget adni – legalábbis az őket vezető egérke arcú, de valamiért mégis felkapott Chloe Grace Moretznek -, de legfőképp azzal tett jót a filmnek, hogy nem vett semmit sem túl komolyan. Itt mindenki évtizedek óta készít vígjátékot, a főszereplő és egyben producer-forgatókönyvíró Seth Rogen például 13 éves korában kezdett el stand-upozni és már befutott komikusoknak szöveget írni, egyszerűen a vérükben van a dolog.

Ennél fogva tökéletes időzítéssel és hangsúllyal adnak elő kevésbé sikerült poénokat is, otthonosan mozognak a történetben, és másodszor is el tudják adni nekünk ugyanazt a történetet, amennyiben vevők vagyunk arra a kicsit bumfordi, kicsit alpári, de alapvetően mégis profi és szerethető humorra, amit Rogen képvisel.

És persze ott van Zac Efron is, aki ugyan se nem rutinos, se nem különösebben tehetséges, hanem pontosan olyan, amit az adott rendező kihoz belőle. Legutóbb csapnivaló volt a Nagyfater elszabadulban Robert De Niro oldalán, ahol meg akarták csillogtatni a romantikus énjét is, itt viszont szórakoztató, mert egy kedves, érzelgős idiótát játszik, cserébe szinte minden jelenetben leveheti a pólóját. És igen, újra előkerülnek az első részben oly fontos szerepet kapó légzsákok is, általános riadalmat okozva és pár jobb poént generálva. Mindez korántsem bődületes, vannak fáradt és nyilvánvalóan kényszerből újra elsütött viccek, többet káromkodnak az indokoltnál, a gyerek kezébe kerülő műbroki pedig márt elsőre sem volt jó ötlet, de az eredmény így is jobb, mint mondjuk egy átlagos Jennifer Aniston romcom, ahol még a filmzene is nyálas. Már bocsánat, kedves Jennifer!

Értékelés. 7/10

Kinek ajánljuk? Kisgyerekes szülőknek, akik már úgy elmennének bulizni, de nem tudnak, Zack Efron rajongóinak, Chloe Grace Moretz kedvelőinek, és azoknak, akik még nem unják Seth Rogent és poénjait – mi még nem unjuk, de már közel vagyunk hozzá.