A legendás magyar találékonysággal ezúttal csúnyán elferdített cím helyzetkomikumban gazdag tinivígjátékot vagy édesbús szinglifilmet sejtet. A Facér Jimmy (vagy hűen az eredetihez: Magányos Jim) azonban úgynevezett művészfilm. Mint ilyen, ambiciózus: meg sem áll a miért (kiért) érdemes élni, érdemes- e egyáltalán, miért (kiért) vagyunk felelősek, miben mérik a sikert, és mikor van az, hogy végérvényesen kudarcot vallottunk kérdéseinél. A korszellemnek megfelelően veretes igazságok és drámai monológok helyett szarkazmussal átszőtt szemérmes vallomásokat, utalásszerű, apró gesztusokat látunk. A szeretet megtartó erejéről szóló tanulság azonban így is elég didaktikus, és közhelyességében mélyen megnyugtató.
Húszas évei végén, néhány nehezen elszámolható New York-i év után Jim (Casey Affleck) hazatér az isten háta mögötti szülői házba. A tékozló fiú nemigen akar ráérezni a bibliai szerepre, előkelő, unott idegenként tűri szülei szeretetét, fásultan méltatlankodik anyja túláradó gondoskodásán és apja praktikus aggályain. Mély önsajnálatában csak a szobája falára aggatott öngyilkos és/vagy alkoholista írókkal érez lelki rokonságot. Jim jól hozza az elfuserált művészlélek összes nehezen viselhető ismertetőjegyét: az egocentrikus mélabút, a nagyok érzékenységét a nagyok tehetsége nélkül, a nagyok üres pózaiban. Egyszóval Jim mindent megtesz azért, hogy boldogtalansága szemet szúró, nehezen feledhető és igen megterhelő legyen mindenkinek.
Mint egy jó terapeuta, a forgatókönyv egy nagy adag valós, életszerű problémát ír fel Jimnek. Anyja (Mary Kay Place), a család lelke és motorja egy ostoba félreértés miatt hirtelen börtönbe kerül, bátyja, a másképp boldogtalan Tim (Kevin Corrigan) pedig, miután öccse okosan kielemzi az ő kilátástalan életét, fának vezeti autóját, és kómába kerül. A családi vállalkozás, a betegápolás és az unokahúgok kosárcsapatának edzése mind Jim nyakába szakad. Segítségül pedig megkapja Anikát (Liv Tyler), az ápolónőt, aki szívesen segít akár úgy is, hogy ragyogó mosolyt ragaszt Jim féltve őrzött Hemingway-plakátjára. Jim pedig megkezdi első tétova lépéseit a másokért érzett felelősség világa felé. (Ha sorozat készülne érzelmi intelligenciájának fejlődéséről, úgy a háromszázadik rész körül már egészen rendben lévőnek gondolhatnánk.) A rendező, Steve Buscemi, aki több kultikus amerikai filmben (Kutyaszorítóban, Fargo) színészként már megmutatta magát, rendezőként nem kockáztatott. A kissé elcsépelt forgatókönyvhöz szerződtetett néhány jó színészt, és bízott abban, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben a boldogtalan családokban is van valami közös.
A Facér Jimmyt elsősorban spleenes kamaszoknak és aggodalmas szüleiknek ajánljuk. Azoknak a családoknak, akik már kinőttek a Garfield 2-ből. Jó hír, hogy a gyerek egyszer felnő. A rossz meg az, hogy a Jimhez hasonlók tempójában ez elég sokáig tarthat.
