A sértett lócsiszár 200 éves története lehetne valamivel aktuálisabb – vagy izgalmasabb.
A feldolgozóipar
Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című művét 1810-ban adták ki, és vagy féltucatnyi irodalmi átdolgozása született – többek közt Sütő András és Tasnádi István írt belőle drámát, előbbi Egy lócsiszár virágvasárnapja, utóbbi Közellenség címmel, -, amelyeket három filmes feldolgozás is követett, a legismertebb közülük Volker Schlöndorffé 1969-ből. A történet olyannyira ismert, hogy megbántott igazságérzetét minden más elé helyező hőséről Kohlhaas-szindrómának neveztek el egy pszichiátriai tünet együttest – kérdés, mit tud ehhez hozzátenni Arnaud des Pallières francia rendező, azon túl, hogy a többnyire zseniális Mads Mikkelsen teszi meg főszereplőnek és egy nagy pallost ad a kezébe? Hát ráerősített a hangulatra, francia földre helyezte át a cselekményt, a minden pontot átitató erőszakkal pedig valami egész furcsát tett.
Rossz lóra tett
A vásárra igyekvő Michael Kohlhaas lókereskedőt egy fiatal báró emberei feltartóztatják, és azt követelik tőle, hogy hagyja ott két legszebb lovát zálogul, míg be nem szerzi – az amúgy törvénytelenül kért – úti passzusát. Visszatérve döbbenten tapasztalja, hogy hátaslovait igavonásra használták, amibe azok majdnem belerokkantak, a felügyeletükre hátrahagyott szolgájára pedig kutyákat uszítottak. Miután polgárként hiába keresi igazát a bíróságon, amely a nemesember pártja fogja, Kohlhaas szolgálóival bosszúhadjáratba kezd, majd, miután egyre több elkeseredett szegény csatlakozik hozzá, egy kisebb sereg élén találja magát, és bár nem nyerhet, igaza még lehet. És persze ez a film dilemmája: hogyan ábrázolja azt a férfit, aki mindent eldob azért, mert csorbát szenvedett a büszkesége? Mivel a film a XVI. századi, a reformáció lázában égő, apró, egymással is viszályt szító fejedelemségekre szabdalt német föld helyett Franciaországban játszódik, az erkölcsi keretet adó hitkérdések háttérbe szorulnak. Igaz, a rendező tesz rá kísérletet, hogy érzékeltesse őket – Kohlhaas nem latinul olvassa bibliát, és megjelenik az eredeti kisregényben is szereplő Luther Márton, igaz, itt név nélkül –, de így csak az egyéni sértettség marad.
Egy sértett ember a fújó szélben
Egy erőszakos korban járunk, ez egyrészt megkerülhetetlen, másrészt a történet szerves része. Az igazát kereső lócsiszár lemészárolja a vele ujjat húzó bárócska minden emberét, kolostorokat gyújt fel, más nemesek csapataival csap össze. A film plakátja is harcosként mutatja be a főhőst. des Pallières azonban művészfilmet készített, és úgy gondolta, túl olcsó lenne mindezt izgalmasan, vérpezsdítően bemutatni. Az első összecsapásnál csak azt látjuk, hogyan lövik ki nyilaikat Kohlhaas emberei, később messziről, elmosódva látjuk egy csata elejét, sőt, zavarba ejtő módon nem mutatják hogyan hal meg hősünk szeretett felesége, és az eredeti művet nem ismerők csak találgathatnak, mi történt vele. Ez egy művészi döntés, de itt nem az erőszak mellőzéséről, csak kitakarásáról van szó, hiszen a rendező elköveti az újrafeldolgozás legnagyobb hibáját, mert abból indul ki, hogy a történetet mindenki ismeri. Cserében viszont nem kapunk mást, mint az élete egyik legszíntelenebb alakítását nyújtó Mads Mikkelsen borongós tekintetét, és sok-sok hangulatot. Az elszánt atmoszféragenerálás rátelepszik a műre: a lódobogás, szélfúvás, szalmasusogás, egérmatatás, és ki tudja, még mi fontosabbá válik, mint a cselekmény vagy a hős erkölcsi dilemmája. Vannak szép pillanatok, jól eltalált jelenetek, de nem látszik ki a végeredmény alól von Kleist eredetije, ahogy valami új, izgalmas értelmezés sem jött létre.
Kinek ajánljuk?
- Mads Mikkelsen kedvelőinek.
- Akik minden irodalmi adaptációban látnak valami jót.
- Akik odavannak a középkori témákért.
Kinek nem?
- Akik olvasták az eredetit vagy legalább egy feldolgozást láttak.
- Akik szerint egy film ne akarjon többnek látszani, mint ami.
- A háborús filmek kedvelőinek.
5/10
