Filmek, amelyek kivételesen komolyan vették a történelmi hűséget

Megtörtént, sokszor sorsfordító történelmi eseményeket megfilmesíteni hatalmas felelősség, és vannak rendezők, akik ezt a feladatot a szokásosnál is komolyabban vették. És milyen jól tették!

Lincoln (2012)

Abraham Lincoln azon történelmi személyiségek közé tartozik, akik életét nem lehet teljes egészében egyetlen 2-3 órás filmben a megfelelő mélységben ábrázolni, így logikus döntés volt Steven Spielberg részéről egy megadott időszakra kell összpontosítania, amihez ráadásul a kezében volt Doris Kearns Goodwin rendkívül alaposan kidolgozott könyve. A film a rabszolgaságot eltörlő 13. alkotmány kiegészítés megszületésének körülményeit járja körbe, bemutatva a Capitol Hill olyan kevésbé ismert „játékosait” is, mint az elkötelezett abolicionista Thaddeus Stevens (Tommy Lee Jones), illetve hűen követi a végéhez közeledő polgárháború eseményeit. És ahogy arra számítani is lehetett, az egész produkcióra a címszerepet játszó Daniel Day-Lewis tette fel a koronát. Day-Lewis valóban Lincolnná vált, lett. Tökéletesen adja vissza az elnök híres humorát és szellemességét, valamint kevésbé ismert, magas hangú hangját és adott esetben gátlástalan politikai rafináltságát is.

12 év rabszolgaság (2013)

Ha már rabszolgaság, Steve McQueen filmje az amerikai polgárháborút megelőző időszakot és a rabszolgatartás legkegyetlenebb vonásait mutatja be a szabadnak született Solomon Northup (Chiwetel Ejiofor) történetén keresztül, akit egy nap tőrbe csalnak, elkábítanak, és eladják rabszolgának, és egy szadista déli ültetvényes (Michael Fassbender) tulajdona lesz. A film eleve Northup emlékiratai alapján készült, és az egy dolog, hogy a kosztümök, szerszámok egyebek abszolút korhűek, de McQueen rendező három Oscart is begyűjtő remekműve mindent hitelesen ábrázol, ami a rabszolgasággal kapcsolatos, a rendszeres verésektől a családok szétszakításán át minden embertelen megaláztatásig.

Párbajhősök (1977)

Történetünk szerint Napóleon seregének egyik huszártisztje vérig sérti a bajtársát – hősünk csak egy parancsot továbbít, de a sértett fél él-hal a párbajért. Az inzultus nem maradhat megbosszulatlanul, Feraud hadnagy (Harvey Keitel) párbajra hívja ki az ellenfelét, D'Hubert hadnagyot (Keith Carradine), ám az első összecsapásuk döntetlenre végződik. Majd a második is, és a harmadik is, amit már lovassági szablyákkal vívnak meg, és a negyedik is, amikor lóháton harcolnak. Az ötödik párbajra az oroszországi hadjárat alatt kerülne sor, ha nem bukkannának fel kozákok a hómezőn, akik ellen kivételesen vállt vállnak vetve küzdenek, de a történetnek itt nincs vége. Ridley Scott valóban megtörtént eseménysort dolgozott fel, méghozzá a lehető leghűbben: az eredeti történet két hősét egyébként Pierre-Antoine comte Dupont de l'Étang-nak és François Louis Fournier-Sarlovèz-nek hívták, először 1794-ben mérték össze erejüket, majd a következő 19 évben rendszeresen csaptak össze – és mindketten túlélték a halálos párbajokat.

A Titanic éjszakája (1958)

Szemben James Cameron 1997-es gigantikus romantikus katasztrófafilmjével, az angol Roy Ward Baker munkája a szikár dokumentarizmusra épít – bár itt is van egy szegény fiú, aki beleszeret egy gazdag lányba. Baker dolgát nyilván megkönnyítette a filmje kiindulópontjául szolgáló Walter Lord dokumentumregénye – emlékeztetőül, Lord hasonló alapossággal dolgozta fel a Pearl Harbor elleni támadást, a dunkirki evakuációt, a Midway-i csatát és más sorsdöntő eseményeket. A film megmutatja, hogyan kapott többször is figyelmeztetést Edward J. Smith kapitány a jéghelyzetről, aki ezek után csak egyetlen őrszemet jelölt ki, és nem volt hajlandó lelassítani a hajót vagy megváltoztatni az útirányt. Baker pontosan mutatja be a történelem leghíresebb jéghegyével való ütközést megelőző és követő események sorrendjét, beleértve a hajó kettéhasadásának és süllyedésének sajátos módját, valamint a fedélzeten tartózkodók sorsát.

Ryan közlegény megmentése (1998)

Oké, az alapsztori a megmentésre váró közlegényről kitaláció, de van történelmi alapja, a témát mindig is imádó Steven Spielberg a lehető legnagyobb pontosságra és hitelességre törekedett. Spielberg nem csak profi, okos is, és főhősének egy olyan színészt tett meg, aki egyáltalán nem az az elitkatona típus: Tom Hanks vezeti ugyanis azt a ranger alakulatot, amelyik 1944. június 6-án partra száll az Omaha partszakaszon, hogy elnémítson egy ellenséges üteget – ami nincs is ott. Ami tényleg így volt. A túlélők új küldetést kapnak, a német vonalak mögött kell megtalálniuk és visszahozniuk egy olyan katonát, akinek három bátyja a világháború különböző frontjain szinte egyszerre vesztette életét. A film a partraszálláson kívül a korabeli hadviselés szinte minden módját megmutatja: járőrözés, orvlövésszel való találkozás, rajtaütés, helyiségharc, és teszi mindezt az utolsó centiig hitelesen. Az eredmény öt Oscar-díj volt, köztük a legjobb rendezésért járó.  

A bukás - Hitler utolsó napjai (2004)

A Bukás aprólékosan idézi meg Hitler (a zseniális Bruno Ganz) – és a Harmadik Birodalom - utolsó 10 napját, amelyeket nagyrészt a berlini birodalmi kancellária alatti Führerbunkerben töltött, miközben a feje fölött a német fővárosra tüzérségi lövedékek záporoztak, és a szovjet csapatok ostromolták annak épületeit. Nem meglepő, hogy a film pontosan hozza az olyan részleteket, mint az egyenruhák, fegyverek vagy maga a nyelvezet, ahogy pontosan hozza az utolsó napok során bekövetkezett összes főbb mozzanatot, mint például Hitler csatlósainak vélt árulásait és a Führer öngyilkosságát. De ezt bármely film megtehette volna, Oliver Hirschbiegel rendező azonban arra is képes volt, hogy egészen pontosan, tényleg az utolsó szóig visszaadja a Hitler és tábornokai, illetve olyan megmaradt bizalmasai, mint Joseph Goebbels közötti beszélgetéseket, és ez nem azért nagy szó, mert pontos, hanem azért is, mert hangulatában is teljességgel hiteles.

Az elnök emberei (1976)

Az amerikai történelem meghatározó fejezete volt a Watergate-ügy: egy látszólag egyszerű betörés, amely politikai válsággá fajult, felemésztette Richard Nixon elnökségének második felét, majd szégyenteljes lemondásra kényszerítette az elnököt. Azonban semmi sem derült volna ki a legendás újságírók, Carl Bernstein (Dustin Hoffman) és Bob Woodward (Robert Redford) fáradhatatlan erőfeszítései nélkül, akik apránként bontották ki a történetet a The Washington Post olvasói számára. A film csak a botrány első hét hónapjára összpontosít, sok igazán szaftos dolog is kimaradt, ami végül összezúzta Nixont, de addigra a botrány már önálló életet élt. Bár az egyszerűség kedvéért sok mellékszereplő kimaradt, irigylésre méltó Alan J. Pakula hitelesség iránti elkötelezettsége - a stáb még korabeli telefonkönyvek másolatait is elkészítette.

A Sólyom végveszélyben (2001)

Nyilván nem véletlen, hogy Ridley Scott két filmmel is szerepel a listán, és az ún. mogadishui csata bemutatása is megérdemel egy főhajtást. Ugyanis pontosan bemutatja, hogy a szomáliai hadúr elfogására indított kommandós akció hogyan és miért vallott kudarcot, miközben egy elképesztően izgalmas háborús filmet prezentál, ügyelve arra, hogy az egykori résztvevők által megéltek szinte mind megjelenjenek a vásznon. Csupán egy helyen kellett kivételt tennie, az Ewan McGregor által alakított közlegény nevét és alakját meg kellett változtatni, az illető ugyanis évekkel később egy ronda szexuális zaklatási ügybe keveredett. Ráadásul A Sólyom végveszélyben nem csak a legjobb és leglátványosabb háborús filmek egyike, de elképesztő szereplőgárdát is felvonultat.

Forrás: looper.com