Ha felülkerekedik a látvány

Általában semmi jót nem sejtet, ha egy film után azt mondjuk: „szépek voltak a képek”. A Merida, a bátor után mégis ezzel kezdené a néző. A már-már tökéletes vizuális megoldásokhoz ebben az esetben szerény történetecske párosult.

Ha animációs filmről beszélünk, természeténél fogva sokkal több szó esik a látványról, arról az ügyességről, amellyel készítői a karaktereket, a háttereket, és egyáltalán minden, a vásznon látható dolgot megalkottak. A Merida, a bátor című film egyszerűen fantasztikus képi világgal rendelkezik. A karakterek (egy-kettő kivételével) pont a kellő mértékben karikatúraszerűek, az épületek realisztikusak, a táj pedig még az eddig megszokotthoz képest is kidolgozottabb. A fény-árnyék kontrasztok és az anyagok textúrái egyaránt szemkápráztatóak. Merida haja, a lány lovának sörénye, a medve bundája – mindezek szinte tapinthatóak.

A sztorival viszont akadnak problémák. A „találd meg önmagad” kamaszkori szükségletére és a „vedd észre azt, aki igazán szeret” általános tanácsára épülő történet nem elég ahhoz, hogy jó másfél órán át lekössön. A skót hercegkisasszony, Merida nem akar férjhez menni, ezért úgy dönt, a klánok első szülöttei között kiáll a saját kezéért folytatott harcban. Ezzel mélyen megbántja a hagyományokhoz ragaszkodó anyját. A veszekedés hevében a hercegnő elszökik, és a lidércfényt követve eljut az erdei banyához. A kissé lökött varázslóasszony elszúrja a varázsigét, amelynek hatására Merida mamája bizony medvévé válik. Ha ez nem lenne elég nagy baj, a papa legendás medveölő hírében áll…Nos, nagyjából ennyi a konfliktus. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha előrebocsájtom, hogy happy enddel zárul a film.

Ha kicsit mélyebbre ásunk, azért találunk egy-két kincset. A Merida, a bátor tulajdonképpen egy fiatal lányról szól, aki elég elszánt ahhoz, hogy kivívja saját önállóságát, dacolva anyjával, a hagyománnyal és a klánok férfitagjaival. Mintha a klasszikus mesei hagyománynak mutatna ezzel fityiszt a film. Hol van már a segítségre és erős férfikarra szoruló Hófehérke és Csipkerózsika? Ráadásul mindenképpen pozitív, hogy a film egy másodpercig sem sejteti, hogy Merida az igazi szerelmet keresné minden erejével. Majd eljön, ha itt az ideje. És ez a mai világban, amikor minden nő késésben van (vagy a karrierjében van behoznivalója, vagy már férjnél kéne lennie a külvilág szerint) nagy bölcsességnek számít. És, bár felcsendültek a Disney-től megszokott dalok, ám azok szerencsére inkább csak aláfestik néhol az érzelmesebb jeleneteket.

A Disney és a Pixar együttműködéséből számos nagyszerű film született már, gondoljunk csak a L’ecsóra, A hihetetlen családra, a WALL-E-ra, vagy a Némó nyomában című mozira. A Merida leginkább ez utóbbira hasonlít abban a tekintetben, hogy a többi, itt felsorolthoz képest inkább a kisebbeket szólítja meg (főként a látvánnyal). Ezt abból is tudni lehet, hogy kik nevetnek föl bizonyos poénoknál a vetítőben. A film telis-tele van klasszikus burleszk-elemekkel, kergetőzéssel, edények leverésével, bújócskával. Kevésbé dominálnak a verbális poénok, vagy a karakterekből fakadó humor. A film készítőinek mentségére legyen mondva, nehéz úgynevezett családi filmet készíteni, hiszen egyszerre kéne megfelelni minimum kettő, de talán három generációnak is.

Külön meglepetés volt, hogy a film előtt egy másik filmet, egy új Pixar-rövidfilmet is levetítettek. Ennél egy mukkot sem lehetett hallani a gyerekektől, a felnőtt nézőktől annál inkább. A rövidke történetben nagypapa, apa és fia csónakáznak a tengeren, hogy beavassák a pici fiút mesterségükbe. Annyit elárulhatok, nem halászni indultak. A La Luna (vagyis A Hold) című hihetetlenül érzékeny alkotás, mélységében és líraiságában százszor lekörözi a Meridát. Talán jobb lett volna utána vetíteni…

Értékelés: 7/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu