Hátulgombolósok

Mancs

Preston Sturges rendezőről, minden komédiák királyáról köztudott volt (még ha csak a népesség igen szűk körében is), hogy saját színésztruppot tartott fenn, karakterszínészek kicsiny csapatát, akiket majd minden filmjében felléptetett, részben babonából, részben meg nem. Ez a háztáji gazdálkodás jellemző a régiek felé sűrűn kacsingató Wes Andersonra is: az Okostojás (1998) óta Bill Murray hitbizománya a spleen és a cigaretta, de Jason Schwartzman és a Wilson Brothers (Owen, Luke és az örök harmadik, Andrew) is visszatérő szereplői a díszes társaságnak. Már ha léteznének visszatérő szereplői ennek a világnak, hisz Andersonnál még soha senki nem tért vissza, ahhoz ugyanis először le kellene a színről vonulni. Olykor előfordul ugyan, hogy Owen Wilsont más alakítja (most például Edward Norton), ám ez részletkérdés: ahogy életművé kezd összeállni a kezdetben csupán filmeknek tűnő alkotások sora, úgy látszik, mind jobban, hogy két film között csak a nézők mennek haza, a szereplők nem. Az Okostojás, a Tenenbaum, a háziátok, Az édes vízi élet, az Utazás Darjeelingbe, de még az élő szereplőket bábokra cserélő A fantasztikus Róka úr is, bár önálló alkotásnak volt meghirdetve, ugyanabból a szerzői akolból küldött jelentés volt. De mondhatnánk akár gyerekszobát is, hiszen Andersonnak akkora a gyerekszobája, hogy abban minden filmje elfér. Felnőtt utoljára az Okostojásban tartózkodott e szellemesen díszletezett régiókban, a szép angol tanárnő volt az, akinek két gyerek, egy koravén 15 éves meg Bill Murray versengett a kegyeiért. Innentől pedig csak fokozódott az elgyerekesedés, a Tenenbaum, a háziátokra már tényleg csupa hátulgombolós felnőtt maradt, és így megy ez azóta is.

A Holdfény királyságban Bill Murray, Frances McDormand és Bruce Willis alakítja a rövidnadrágos felnőtteket, míg a gyerekek - megelégelve a nagyok gügyögését - önálló életet kezdenek. Egy szerelmes emberpár (a lány 12, a fiú egy híján 13) elindul a vadonba, ahol végre komolyan, gyerekhez méltón lehetnek felnőttek, beteljesítve ezzel az örök andersoni programot. Noha újat ezzel az alkotó nem mutat, oly szeretettel ápolja életművét, oly féltő gonddal gyönyörködik évtizede változatlan világában, amiben van valami megindító. Miként a filmben is; jól szigetelt gyerekvilág ez, távol a rivális világok felnőttes zajától.

Kövessen minket a Facebookon!