Hollywoodi lidércnyomás

A forgalmazó erotikus thrillerként hirdeti Richard Rush új amerikai filmjét. A cím sejtelmes: Az éj színe. Mivel a műfaji megjelölés mostanában egyre gyakrabban felbukkan, lássuk: mit jelöl a skatulya? Mindenekelőtt azt állapíthatjuk meg, hogy szó sincs egetverő felfedezésről, merész újításról, netán két népszerű filmféleség keresztezéséről. A thriller voltaképpen kemény krimi, bűnesetek sokkoló tálalása, melyhez az esetek jelentős részében hozzátartozik a szexualitás korántsem visszafogott ábrázolása. A jelző nyilván az erotika bőkezű adagolására utal: a nemiség buja játékaira, a szerelmi szenvedély csábos megjelenítésére. Netán arra, hogy a történet középpontjában a vonzás és taszítás konfliktusai állnak ­ aktusokkal fűszerezve. A definíció viszonylag friss, de hát, aki csak egy kicsit is jártas a mozitörténetben, tudja: olyasfajta műveket, melyekben egyszerre ölnek és ölelnek, régóta készítenek már. Az erotikus thriller címke tehát szép köntös, ám igazában véve régi ruhadarab.
Richard Rush meséje lélekrajznak indul, aztán fokozatosan a titkok és meglepetések kusza egyvelegévé válik. Az alaphelyzet komor: Capa, a New York-i pszichiáter (ne asszociáljuk a nevet a híres fotóriporterrel, egykori hazánkfiával) eltávozik otthonából. Egy kellemetlen élményt feledendő meglátogatja barátját.
Hamarosan kiderül: Los Angelesben ugyancsak forró a levegő. Moore, egy furcsa kis közösség terápiás kezelésének irányítója megismerteti pácienseivel a vendégét. Aztán végzetes esemény történik. A vendéglátó doki, akit előzőleg halálosan megfenyegettek, merénylet áldozata lesz. Capa lép a helyére.
Összekuszálódnak az események szálai, rejtély rejtélyt követ, s belép egy különös, ámbátor hibátlan alakú hölgy hősünk életébe. Arat a halál a csoportokban. Nem akar megszűnni az őrült ámokfutás. Capát a szerelem majdnem megvakítja. Jó néhány véres intermezzót és elképesztő fordulatot követően jutunk el a boldogító(?) befejezésig.
Ekkora blöfföt már elég régen izzadtak össze az álomgyárakban. Kisebb baj, hogy a kifejezés eszközei arcpirítóan sablonosak, és az epizódok avítt sémákból állnak össze. Istenem, a kommersz árucikkek készítői nem szoktak bíbelődni kísérletezéssel. Csakhogy Rushnál semmi sincs úgy, ahogy van, s szinte minden pillanatban megerőszakolják a logikát. Kicentizett mutatvány elevenedik meg a szemünk előtt. Folyton érezzük: összefércelt előadást látunk, rémes és buja premier plánokkal, hihetetlen és értelmetlen átváltozásokkal, dramaturgiai bukfencekkel, a valóságban elképzelhetetlen emberi viszonylatokkal. A meghökkentés szándéka visszájára fordult. Amikor a dolgok alakulásában a "csak" a főszereplő ­ a játék már nem fair (noha egy-egy perc lehet szórakoztató vagy izgalmas). Idegesítő a mélylélektaninak álcázott sóder, ahogy tudományos kísérletnek adják el a szerzők a zagyva kalandsorozatot. Ez a thriller bizony nem erotikus, hanem szklerotikus. Paródiának is beillenék (bár nyilván nem annak szánták). Indokolt a kérdés: milyen alapon nevezték Az éj színe rendezőjét a filmnyelv virtuózának? Klasszikusok nyilatkoztak előző munkáiról elragadtatással. Mostani ponyvája mást bizonyított: ezúttal orránál fogva vezette a nézőt, s felrúgta a legfontosabb játékszabályokat.
Gonosz tréfát eszelt ki lidércnyomásos ízléstelenséggel.
Bruce Willis, az amerikai sztárlistán előkelő helyet elfoglaló színész súlyos bukásokkal a háta mögött személyesíti meg Capát. Fáradt rutinja kínosan viszolyogtató. Jane March (őt már A szeretőben megismerhettük tetőtől talpig) varázsos, érzéki szépség, s még sok más is kiderült a figuráról, amelyet eljátszik. S hogy végül legyen elismerő szavunk: a kiállítás fényes. Ehhez egyébként hozzászoktunk a mai szűk esztendőkben. Az ürességet óriási pompával tudják leplezni a gátlástalan iparosok.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu