Hőskomplexus

A jegyeladási mutatók szerint az Amerikai mesterlövész nem csupán Eastwood rendezői karrierjének legsikeresebb filmje, hanem az eddigi háborús blockbusterek listáján is az élre tört (maga mögé utasítva a jegyeladási csúcsot eddig vezető Ryan közlegényt). A siker ugyanakkor nem garancia az esztétikai minőségre: a film sokat ígér, de viszonylag keveset nyújt. Nemcsak azért, mert egy idő után sematikussá válik, a háborús filmek közhelyeit sorjázza, hanem azért is, mert úgy teszi le a voksát a háború értelmetlensége mellett, hogy közben végig annak szükségességéért kardoskodik. Mintha két filmtörténeti hagyomány metszéspontjában állna, pontosabban egyszerre húz a militáns (pl. Hawks: York őrmester) és a pacifista (pl. Kubrick: A dicsőség ösvényei) tradícióhoz. A 85 éves színész-rendező gazdasági értelemben zseniálisan döntött, amikor egyszerre igyekezett megfelelni a militáns és a pacifista nézőnek (hiszen mindkét tábort bevonzotta a moziba), ugyanakkor az anyagi sikerért nagy művészi árat kellett fizetnie: filmje inkoherens, széteső, szemléletében zavaros lett. Ellentmondásos vállalkozásnak bizonyult egy közelmúltban játszódó, politikailag érzékeny igaz történetet alapul véve apolitikus filmet készíteni, ráadásul egy olyan főhőssel, akit − korábbi filmjeinek magányos hőseitől eltérően − nem tud, és nem is nagyon akar deheroizálni.

Chris Kyle − akinek szerepében Bradley Cooper remekel − a Navy SEALs-nél töltött tízéves szolgálata során vált az amerikai hadtörténet legfélelmetesebb mesterlövészévé: négy turnusban teljesített szolgálatot iraki misszióban, és a hivatalos statisztika szerint 160 ellenséggel végzett. Ő a nagybetűs Legenda, aki soha nem inog meg a hitében, minden egyes lövése pontosan célt talál − ezzel gyakorta amerikai katonák életét menti meg −, de az imponáló, konoksággal határos magabiztosság mérhetetlenül magányos lelket takar. A film részben az oeuvre-ből (Nincs bocsánat, Titokzatos folyó, Gran Torino) már ismerős szituációt játssza újra: a hős szembekerül élete csapda-mivoltával, melyből következik a kiábrándulás és a meghasonlás. Ennek a gondolatnak az alaposabb kifejtése kecsegtető lehetett volna, de a rendező nem maradt meg konzekvensen ennél a szálnál.

Ehelyett klisédramaturgiát regisztrálhatunk, amit a Chris és felesége, Taya közt játszódó jelenetek fokoznak. A nő rendre közhelyeket sorol: amikor Chris otthon van, valójában akkor sincs ott, és ha újra bevonul, talán sosem látja viszont a családját. A bombák földjén bombaszakértőjéhez hasonlóan a mesterlövész is átesik az otthon–harctér felcserélődésének állapotán: otthon nyugtalan, képtelen kommunikálni, míg a harctéren higgadt, és megtalálja a helyét a legnagyobb káosz közepén is. A film zárójeleneteiben a férfi látszólag önmagára talál azzal, hogy a testileg és lelkileg sérült veterán társakkal kapcsolatot létesítve továbbra is sorsokat menthet, de igazi jellemfejlődésnek, változásnak nem lehetünk tanúi. A hatásélmény így ambivalensre sikeredett. Noha a történet és az előadásmód egyszerre több filmre – a hazafiasan propagandisztikus A zöldsapkásokra, a York őrmesterre, továbbá a vietnami háborúról szóló, pacifista, kultikus alkotásokra (Apokalipszis most, Acéllövedék, A szarvasvadász) – reflektál, mégsem válik mindezek átiratává, már csupán azon egyszerű oknál fogva sem, mert nem világos a rendezői szándék.

További hibaként róható fel, hogy a kolonialista világnézet uralkodik a filmben, így meglehetősen fekete-fehér képet fest az iraki helyzetről: a helybéliek csakis rosszindulatú merénylőként, fegyveres arzenált rejtegető cselszövőként jelennek meg, miközben Chris és társai egyszer sem hibáznak, és mindent a terrorizmus elhárításának érdekében tesznek. Hazafiak. Csakúgy, mint A Sólyom végveszélyben harcosai, akik számára nem létezett más megoldás, mint hogy hősként feláldozzák magukat. Persze az amerikai identitás és kollektív tudat fő meghatározója a hősiesség eszméje, mely annál inkább kimutatható, minél kevésbé humánus az ellenség (nem véletlenül nevezik Chris − az Ellenség a kapuknált is megidéző − párbajellenfelét Keyser Söze-nek, azaz pontosan úgy, ahogy minden idők legkegyetlenebb és legrafináltabb gonosztevőjét hívták Bryan Singer Közönséges bűnözőkjében).

Az Amerikai mesterlövész nem olyan sokrétű és mély film, mint a veterán rendező számos más munkája, és közelébe sem ér olyan mesterműveinek, mint a Fennsíkok csavargója, A szív hídjai vagy éppen a Gran Torino. Aki ezekhez hasonló filmremekre számít, csalódni fog.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu