Ez a bájos vígjáték alapfokon arról szól, hogy a szerelem mindent legyőz. Középfokon arról, hogy ennek a "minden"-nek van neve: itt a kultúrák közötti különbség, ami olykor akadály. Hogy érthetőbb legyek: a lány görög bevándorlók gyermeke, a fiú ősamerikai (úgynevezett WASP) középosztálybeli. Hát mit mondjak? Van súrlódás. (Mikor a Mama megtudja lányától, hogy kibe lett szerelmes, csak egy tanács jön ki a száján: "inkább egyél, fiam". Szóval a mozi hol kineveti, hol megbocsátja, mindenképp kedvesen és szívvel mutatja meg azt, ami más kultúrkeveredésben is előfordulhat.
Már azzal levesz a lábadról, hogy egy harmincas csúnyinkát mutat, amit nem-igen szokás Hollywoodban. Tudom persze, hogy ennek dramaturgiai oka van, lassan szép nő lesz belőle (Nia Vardalos), de akkor is: látszik, hogy emberből van. Ezenkívül a film szép komótosan, fifikás humorral (a részletek felnagyításával) közlekedik az egyszerű sztoriban, nem akar akciófilm lenni, és nem hajszolja a poénokat. (De ha talál egyet, eldobod magad...) Szóval a lány magányos, a család már le is mond a házasságról. Mikor is felbukkan a srác (John Corbett), persze az is kicsit balkezes, de némi bújócska után egymásba szeretnek. Lebuknak, valamelyik családtag (sokan vannak) befújja őket a szülőknél, apuka mérges, hogy az udvarló nem görög, meg hogy vegetáriánus ("akkor biztos csak bárányt eszik" - mondja egy rokon a százötven közül). Micsoda szégyen a családra: egy idegen! Merthogy náluk mindenki görögöt választ... Az öreg hergeli magát, de a feleség meg a lányok szép csendben leszerelik. ("Az lehet, hogy a férfi a család feje, de az asszony a nyak, és a fej arra fordul, amerre a nő akarja.") És jöhet az esküvő, a bazi nagy, görög.
Mondom, pofonegyszerű sztori, a trükk, amitől nagyokat kacagsz, az események repedéseiben rejlik. Amerikában vagyunk, itt (a felszínen) nincsenek etnikai, vallási meg egyéb előítéletek, amúgy jól elvannak egymással - csak éppen a kulturális szokások különbözőek, annyira, hogy az - bizonyos esetekben - piszkálja a felek orrát. (A szó szoros értelmében, az amcsi szülők majd hanyatt esnek az udvaron sülő bárányhús szagától, mikor megérkeznek a "csendes, zártkörű, bemutatkozó látogatásra".) Meg hogy az esküvői menetben - a lányon hatvan méter fehér csipke - a közönség leköpdösi a lányt. Atyavilág! Mi van itt? Igaz, Nia Vardalos megsúgja vőlegényének, hogy ez a rontás ellen van, náluk kötelező, különben nagy gáz lehet, de a fiú szülei ismét csak ájuldoznak. És fordítva, mikor a lányt bemutatják, az nem tudja magát hová tenni, mert az ősamcsi szülők valahogy Kolumbia mellé képzelik Görögországot. És különben is, a vacsi - egy szál kókadt zöldség óriási tálon - olyan fagyos hangulatban telik el, hogy a csajnak fel kell vennie a kardigánját - pedig a háziak csak udvariasak.
Ha már nem előbb, akkor itt kapcsolsz: a sztori voltaképp tanmese, mert bizony van ez így másutt is. Mikor nagyanyám hozzáment a református nagyapához, akkora balhé volt, hogy el kellett menekülniük a faluból. Ma már nem ennyire, sőt elmosódnak a különbségek, de azért "észreveszik", sőt jelzik a különbségeket, amire ki-ki háklis. Mondjuk a "benősülés" esetében (ez is van azért) az új helyen mások a szokások (hogy áll a kisujjad, mikor a poharat fogod?, és fordítva: miért fogyózik ez a kölyök/spiné pont az ünnepi vacsorán, tán nem csípi a főztöm?). És folytathatnám vallási szokások súrlódásával - amit a szerelem persze legyőz (naná!), de a "jeleket" a családtagok (mindkét oldalon) azért még ma is "veszik", repkednek a tekintetek, ha nem a megjegyzések. Aztán persze ez is elül, béke lesz, mint itt a filmben: megtanulják egymást szeretni. Mert ez a mozi szívből is készült, tág mediterrán érzésviharokból. Nem árt, ha beletanulsz, megéri.
