Intenzív légzésgyakorlat – Rendes fickók filmkritika

  • Vízer Balázs / PORT.hu

Régen szórakoztam ilyen jól a moziban, pedig Shane Black nem strapálta magát, ami a történetet illeti, sőt, de Russell Crowe és Ryan Gosling párosa fantasztikusan működik, a poénok pedig szemtelenül jók.

 

Ha hihetünk a filmeknek, a régi szép időkben Kaliforniában mindenki vagy magánnyomozó volt (esetleg a megbízója), a személy, aki után nyomoztak, vagy az a rosszarcú bárpultos, aki 10 dollárért némi információt nyújt - ezen kívül csak a háttérben rohangáló emberek és morcos képet vágó, mindig későn érkező rendőrök éltek itt. Ne higgyünk a filmeknek! Shane Black is tudja, hogy mindez csak egy ordas nagy kliséhalmaz, hogyne tudná, hiszen írt egy rakás forgatókönyvet hasonló témában.

Black nevéhez fűződik a Halálos fegyver, Az utolsó cserkész vagy az Utánunk a tűzözön szkriptje, majd pár évtizedre rá fogta magát és rendező lett belőle, elkészítette a történetében és hangvételében a mostani munkájához rendkívüli módon hasonlító Durr, durr és csókot, illetve a Vasember 3.-at. Black egy profi, de nem bérmunkás, ezt gyorsan leszögezzük, mert fontos.

1977-ben járunk, a már emlegetett Kaliforniában, ahol minden második sarkon pornómozi üzemel, és ahol illik virágmintás ingben közlekedni. Itt él a folyton ügyeskedő, megbízhatatlan magánszimat, Holland March (Ryan Gosling), aki nem átall szenilis nyugdíjasokat lehúzni, és akinek egyetlen szimpatikus vonása, hogy van egy 13 éves, nála mégis sokkal érettebb kislánya, akit egyedül nevel. March egy Amelia nevű lányt szeretne előkeríteni más ügyből kifolyólag, amikor belefut a keménykötésú Jackson Healy-be (Russell Crowe), és bár első találkozásuk nem indul jól – konkrétan csonttöréssel végződik -, hamarosan már együtt nyomoznak az eltűnt lány után, akinek furcsa módon minden közeli barátja erőszakos halált hal.

A nyomozás szó jelen esetben némi túlzás: a simlis, félművelt March inkább csak hátráltatja a munkát, Healy pedig inkább verőlegény, mint nyomozó, így a megoldást rendszerint az előbbi talpraesett és levakarhatatlan kislánya hozza, aki valamiért még a pornófilmes party-kra is elkíséri őket.

Vagyis adott egy link pasas, aki mindent elront, a másik pasas, aki inkább ütni tud, az okos kislány, a csaj, akit senki sem talál, pár bérgyilkos, egy sokat emlegetett pornófilm és egy sztori, ami legalább olyan kiszámíthatatlan, mint a felsorolt szereplők. A kétórás játékidőbe annyi fordulatot, mellékszálat, visszaemlékezést és egyebet szuszakoltak, amit a nem túl bonyolult történet nem feltétlenül indokolt, gyanítom, inkább arról volt szó, hogy a rendező és társai egyszerűen szerették ezeket és nem szívesen mondtak volna le róluk.

Az ugyanis a film minden kockáján érződik, hogy készítői szeretetből és nem csak rutinból rakták össze, a ruháktól és a díszletektől kezdve a párbeszédeken és a mellékszereplőkön át a helyszínekig, és sajnos ritka az ilyesmi a folytatások és rebootok világában – ami persze úgy hangzik, mint amikor a kisnyugdíjas visszasírja a Kádár-korszakot, de mit csináljunk, hiszen maga Shane Black is nosztalgiázik. A Rendes fickók visszasírja azt az időt, amikor a főhős csakúgy rágyújthatott, ahol ropogtak a csontok, ha kellett, és akinek fájt valamije, az káromkodott, a háttérben pedig mindig volt egy pornósztár! A régi filmek ilyenek voltak, legalábbis arrafelé.

A végére maradt azonban a java: amitől a film tényleg működik, az Ryan Gosling és Russell Crowe párosa, akik persze fantasztikusan megírt párbeszédekből dolgozhatnak, és akiknek nem kell aggódniuk olyan apróságok miatt, mint a történet feszessége vagy a fordulatok előkészítése, és ezt most nem iróniából mondjuk. A Rendes alakok egy egészségesen link film, ami nem veszi magát komolyan, miért is venné, hiszen nem akar másról szólni, mint egy már oly sokszor elmesélt magándetektíves sztoriról, de szeretne minél szórakoztatóbb lenni. Gosling és Crowe vették a lapot, elengedték magukat, és tényleg szórakoztatnak.

Gosling olyan dolgokat is megenged magának, amibe egy hozzá hasonló sztár aligha menne bele: nem csak hülyét, de komplett idiótát hajlandó csinálni magából, zihálva nyafogni, vinnyogva röhögni és egyéb intenzív légzőgyakorlatokat végezni, és arról már ne is beszéljünk, mekkora baromságokat hord össze. Crowe ennyire nem lép ki a komfortzónájából, de legalább lazább, mint valaha volt – kivéve, amikor bántják az aranyhalait! -, ugyanakkor ő mutatja a legtöbb mélységet is, emlékeztetve rá, hogy milyen nagyszerű színész, aki évek óta csak rossz vagy közepes szerepeket kap.

Értékelés: 8/10

Kinek ajánljuk? Aki bírja a fanyar, kissé kifacsart humort, a gyors tempót és a szokatlan fordulatokat, aki szereti Goslingot és/vagy Crowe-t, aki valamiért vonzódik Kaliforniához és/vagy a hetvenes évekhez, illetve azoknak, akiknek tetszenek a film noirok és általában a magánnyomozós történetek.