Isztambuli akcióbuli

  • L. Zs. / PORT.hu

A Luc Besson-féle Elrabolva is bekerült azon filmek közé, amelyek túl sikeresek voltak ahhoz, hogy ne húzzanak le róluk még egy (vagy több) bőrt. Íme, itt a folytatás, Párizs után Isztambulban csap szét Liam Neeson.

A Boszporusz-partján

Négy év telt el azóta, hogy a visszavonult CIA-ügynök, Bryan Mills (Liam Neeson) egyszemélyes hadseregként tarolta le a párizsi albán maffiát, mivel annak tagjai nem átallották leánykereskedelem céljából elrabolni a fények városában vakációzó lányát, Kimet (Maggie Grace). Ezúttal Millst Isztambulba szólítja a munka, ám dolga végeztével csatlakozik hozzá lánya és időközben ismét facérrá vált exneje, Lenor (Famke Janssen) is. A családi mecsetnézés azonban meghiúsul, mert a bosszúra szomjazó albánok elrabolják Lenort, foglyul ejtik Bryant, és üldözőbe veszik Kimet is.

Akitől Chuck Norris is sírva kér leckéket

2008-ban sem a forgatókönyv példátlan eredetisége miatt szerették meg a nézők az Elrabolva című filmet, a siker kulcsa Liam Neeson volt, aki az akcióhősöktől elvárt keménykötés mellett jelentős színészi kvalitásokkal is bír. A világ tulajdonképpen eme film által szembesült azzal, hogy jé, ez az ember erre is képes: abszolút hitelesen alakította a vérprofi, higgadt, de a lányáért bármire hajlandó, intelligens gyilkológépet. Kétségtelenül nehéz lehet megállni, hogy az aranytojást tojó tyúkból ne próbáljon valaki további tojásokat kipréselni, így hát megszületett az Elrabolva 2.

[img id=376496 instance=1 align=left img]Mivel azonban az első film kerek egész volt, eléggé nyögvenyelős lett a folytatás alapsztorija. Nocsak, Lenort épp most hagyta el a második férje, aki a közös nyaralást is lemondta, úgyhogy kapóra jön ez az isztambuli hosszú hétvége. És hoppá, a bosszúra sóvárgó albánok is pont most, négy év elteltével érezték magukat kellőképpen tettre késznek. A legnagyobb baj mégsem ez, hanem hogy a második részből épp az hiányzik, ami az első rész erőssége volt: a meglepetés ereje, amit Liam Neeson szereplése jelentett, és ami éppúgy letaglózta a nézőt, mint a gyanútlan gengsztereket. A mozilátogató már nem csodálkozik, sőt előre tudja, hogy a baltával faragott arcú ír úgyis mindent megold, mindenkit megment, akit kell, és mindenkit kinyír, aki azt érdemli. Sajnos ez a kiszámíthatóság egyértelműen a feszültség rovására megy. Másrészt a rosszarcúak is tudhatják már, kivel állnak szemben, ehhez képest mégsem eléggé felkészültek.

Liam Neeson most sem okoz csalódást, nélküle még ennyire sem lenne élvezhető a végeredmény. Az is igazán figyelemre méltó, hogy bár betöltötte a hatvanat, mintha nem fogna rajta az idő, holott például a nála három évvel fiatalabb Bruce Willisről legutóbbi filmje, a Looper kapcsán kénytelenek voltunk megállapítani, hogy bizony már kikezdte az idő vasfoga.

Bosszútrilógia albán módra?

Az Elrabolva 2. a lassú kezdés után őrült üldözésbe és öldöklésbe csap át, a röpke másfél óra alatt pedig minden akciófilmes klisével szembesülhetünk. Az olyan zavaró tényezők ellenére is, mint például az albánok egymás közötti akcentusos angol nyelvű társalgása, vagy a kissé irritáló Maggie Grace, tulajdonképpen korrekt, élvezhető akciómozi. Csak senki ne várja tőle, hogy ugyanazt az élményt nyújtja, mint az első rész. Mivel pedig még maradtak bosszúálló tropojai rokonok, nem elképzelhetetlen, hogy kapunk majd egy harmadik részt is.

Kinek ajánljuk?
- Liam Neeson akciómunkássága feltétlen híveinek.
- Az egzotikus helyszínek kedvelőinek.
- Akinek elég, ha egy akciófilm nem kiemelkedő, de szórakoztató.

Kinek nem?
- Aki az első rész dinamikáját, frissességét várja.
- Aki szerint egy rókáról nem kell mindenáron több bőrt lenyúzni.
- Akiket lehangol egy sablonos, faék egyszerűségű bosszúsztori.

6,5/10