Jessica Chastain csak egy feltétellel volt hajlandó meztelenkedni

A sztár a Jelenetek egy házasságból sorozatverziójában dobta le a ruhát a „kölcsönpucérság visszajár” alapon.

Ingmar Bergman klasszikusának amerikai feldolgozása már megnézhető az HBO GO-n (a mi kritikusunkat nem nagyon nyűgözte le), de a világpremierre még a Velencei Filmfesztiválon került sor, ahol valósággal izzott a levegő a két főszereplő, Jessica Chastain és Oscar Isaac között. A színészek közt a valóságban nem lángol a románc, de húsz éve ismerik egymást, mivel együtt jártak a Juilliard színészképzőre.

A baráti viszonynak és a köztük lévő bizalomnak is köszönhető, hogy Chastain hajlandó volt pucér jeleneteket is bevállalni, de közölte Hagai Levi író-rendezővel, hogy van egy feltétele. Annyit mutat meg a testéből, amennyit Isaac is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például a második részben nemcsak a színésznőt láthatjuk zuhanyzás közben, de a színészt is.

Isaac ugyanezekről a jelenetekről szólva elmondta, hogy meglepte a végeredmény, mert amikor egy laptop képernyőjén megmutatták neki a kényes pillanatokat, úgy tűnt, a lényeg árnyékban marad, ezért áldását adta rá. Csak később, a premier után szembesült vele, hogy a végső verzió nem annyira sötét, és minden apró részlet tisztán látszódik.

Via: Uproxx

Fotó: Taylor Hill (Gettyimages)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu