Többé-kevésbé elkényeztetett nézőnek érezhetjük magunkat, ha már a Star Wars legutóbbi opusát a világpremierrel egy időben mutatták be nálunk is. Innen nézve feltűnően sokat késett a tavalyi Oscar-osztás környékén sokat emlegetett, ám - ilyen ma a tiszavirág életű sikerekre épülő filmpiac lélektana - mára állott csemegeként tálalható Traffic című film. A késés oka egy minapi ünnepi pillanatban kapott magyarázatot, amikor is a Traffic díszbemutatójával új filmforgalmazó cég lépett be a hazai mozizás versenypályájára. A New York-i székhelyű SPI kelet-európai részlege annak idején az egész térségre megvásárolta a film forgalmazási jogát, ezért váratott magára a premier a magyar iroda felállásáig.
Az iroda felállt, s a Trafficről egy szempillantás alatt kiderült, hogy egyáltalán nem állott csemege. Nem az a gyorsan szottyadó sikerlufi, amelyet csak a négy elnyert Oscar pöffje tart a föld felett egy időre, önerőből ütős, jó film. Ráadásul elbeszélésmódjában, képi megjelenítésében és szerkesztésében az ínyenceknek is kínál élvezkednivalót, miközben példásan eleget tesz az akció-krimi szigorú műfaji követelményeinek is. Ehhez képest csak merő érdekesség, hogy rendezője, Steven Soderbergh a filmeseknek az a ritka példánya, akinek ugyanazon évben egyszerre két filmje szerepelt a legjobb film és a legjobb rendező kategóriában az Oscarra jelöltek között. Ez tavaly történt, az Erin Brockovich - zűrös természet, illetve a Traffic című filmjeivel, s ez utóbbival rendezőként befutó is lett. Valójában rögtön az első filmjével befutott, a csupa kisbetűs című szex, hazugság videóért Cannes-ban Aranypálmát kapott.
A hasonlóság ellenére a cím nem a magyarban közkeletű dohányüzletre, hanem a drogkereskedelemre utal, pontosabban arra, az alvilágot és a felső tízezer világát egyként érdekkörébe ölelő, bonyolult hálózatra, amelyet a bűnüldözők, a kereskedők és a fogyasztók egymás nyomában loholó, egymást olykor keresztező, de mindig sok pénzt és sok tragédiát jelentő útjai rajzolnak fel az alig kiismerhető drogtérképre. A drogról, az üldözőiről és a mindezzel törvényszerűen vele járó korrupcióról és halálról könyvtárnyi film készült, Soderbergh ambíciója láthatóan nem ezt akarja szaporítani plusz eggyel. Három, egymástól független történetet futtat párhuzamosan, meglehetősen bonyolult, mozaikszerű szerkesztéssel úgy rakja fel a rengeteg mellékszereplőt mozgató jeleneteket, hogy azok folytatásai egy korábbi szálnak, egyben pedig hol ellenpontozói, hol megerősítői, hol gondolatilag egy tágabb összefüggésrendszerbe illesztői a közvetlen előzményeknek.
Nem mondom, hogy olyan könnyű követni ezen az úton, mint derék hollywoodi akciórendező társait a végletekig leegyszerűsített történeteikben, de az elsődlegesen adott konfliktusok feszültségén túl is kimondottan izgalmas játék. Maga Soderbergh vette vállára a felvevőgépet is, kézi kamerás felvételei mindvégig dokumentarista hitelességet kölcsönöznek a három különböző helyszínen, a mexikói-amerikai határon, Washingtonban és San Diegóban játszódó három történetnek. A legtökéletesebben kerek a mexikói drogüldöző nyomozók sztorija. Az akciók, a kelepcék, az ellentmondásos helyzetek, a szüntelen életveszély olyan figurákkal és környezetben jelenik meg, ahol a legapróbb mozzanatokon is érezni, a rendező itt markolt legmélyebben a reménytelen valóság bugyraiba. És itt csillantja fel a gyenge reménysugarat is. Hogy ha a pisztoly és a bilincs gyenge érv a drogmaffia ellen, tán lehet más útja legalább az új nemzedékek védelmének. (Eredeti ötlettel vonják ki a gyerekeket a dílerek hatásköréből.) Ebben a sztoriban hibátlanul egységes a színészi játék is. Lefegyverző a Puerto Ricó-i születésű Benicio Del Toro alakítása. Egyszerű és súlyos személyiség a feletteseitől és az ellenfeleitől egyaránt fenyegetett mexikói nyomozótiszt szerepében. Egyszerűen lemossa nagynevű pályatársát, Michael Douglast.
Douglas - már egy másik párhuzamos történetben - szigorúan összehúzott szemmel igyekszik elnöki vasököl lenni, aki lecsap a kábítószerügyekben vétkesekre, miközben családapaként ki kell mentenie a lányát a kemény drogfüggőségből. Douglast és a kissé hollywoodias lecsengést kivéve ez a történet is erőteljes, különös tekintettel a középiskolás nemzedék drogozási szokásaira és indítékaira.
A harmadik történet egy San Diegó-i drogbáró lebuktatását, majd kiszabadítását meséli el akciódús fordulatokkal, amelyekbe Soderbergh nem felejtett el olykor humort is csepegtetni. A szépséges Catherine Zeta-Jones játssza a férjéért még a bérgyilkoltatásra is elszánt feleséget.
Érdekes visszfényt ad az alakításnak, hogy terhes nőt játszik - már igaziból saját gyermekét hordva a szíve alatt. Le a kalappal előtte: már megvastagodott derékkal, felpuhult arcvonásokkal vállalta a kamera egyébként tapintatos fürkészését. Igazán jól hozta a majdnem hihetetlen figurát.
