Kórkép a magyar egészségügyről

[img id=368431 instance=2 align=left img]Milyen állapotban van ma a magyar egészségügy? Ki tehet arról, hogy a kórházi dolgozók elcsigázottak, alulfizetettek, hogy a rezidensek külföldre „emigrálnak”, hogy a betegek sokszor egyáltalán nem az őket megillető szolgáltatást kapják, hogy harcot kell vívni a férőhelyért, miközben valami sokkal fontosabb forog kockán: maga az élet? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Anamnesis mozaikdarabkákból felépített előadása.

Bodó Viktor a hétköznapi történetekből, beszámolókból, spontán ötletekből, videóbejátszásokból építette fel az előadást - elvégre szinte mindenkinek a tarsolyában ott lapul egy-egy keserű történet vizitdíjról, túlzsúfolt kórteremről, álló napokat kitöltő várakozásról, vagy dühös, veszekedő betegekről. Az Anamnezis abszurd, fekete humorú „kórkép” arról, hogy érzi magát ma Magyarországon orvos-nővér-ápoló-beteg és beteglátogató.
Az egészségügy helyzete elevenedik meg tehát a színházban és ott, ahol mindez már véresen komoly: a nagy magyar valóságban. A két szféra folyamatosan keveredik egymással, a határok közti átlépésekben nagy szerepe lesz a videóbejátszásoknak, amelyek olyan embereket állítanak a nézők elé, akik testközelből érzékelik a magyar egészségügy vergődését. Mert a megmentett csecsemő, és a halálos beteg mögött mindig áll valaki, akinek a munkáját talán nem is lehetne eléggé megfizetni, a források azonban még elapadni látszanak. A vetítővászonként funkcionáló függöny többször is legördül - mentőtiszt, szülésznő, betegjogi szakértő, gyógyszerész, sebészorvos, korboncnok hol reményt ad, hol elkeserít, megriaszt ezeken a felvételeken. Az egészségügy fontossága, a kultúrához hasonlóan, visszaszorulni látszik, a kórházi ágyak felett voksoló öltönyösök másodpercek alatt születő törvényjavaslatai az előadásban is ezt bizonyítják...

Az egymás után megjelenő interjúbeszélgetéseket színházi jelenetek követik, melyek láthatóan nem magyarázni akarják az elhangzottakat, csupán vezérfonalukban egyeznek a megidézett kórházi helyzetekkel. A téma rendkívül szerteágazó, az Anamnesis pedig nem szándékozik egységes történetet felállítani. Villanásnyi képekben, jelzésszintű, apró gesztusokban próbálja eltalálni, előidézni azt a hatást, mely egy-egy felvetett problémát világítana meg, ez azonban nem mindig sikerül. Üvöltések, félbe maradt mozdulatok, elharapott félmondatok törik meg az amúgy sem egységként nézhető előadást, így egyes gesztusok néha már nem jutnak el a nézőkhöz.
Az éles váltásokat mégjobban erősíti a színészek nagy száma: a színpad az egyik pillanatban még állandóan nyüzsgő hangyaboly, majd kietlen terep, melyen a legváratlanabb helyekről bukkannak fel a szereplők. A Katona és a Szputnyik színészei állandó alakváltozással forognak a színpadon, a reménytelenül, összezavarodva bolyongó színházrendező (Mészáros Béla) alakja ugyanakkor egy visszatérő szállal szövi át az előadás csapongó folyamát. Ember az embertelenségben, egy eltévedt fiú, aki utoljára még látni akarja halott anyját. Hogy az melyik tepsiben van, azt maga a Cerberusként felügyelő, hullaőrző, az idegbeteget zseniálisan játszó Czukor Balázs sem tudja. Egyre vadabb variációk születnek, és sorra kerülnek elő a hullák egészben vagy csak egy-egy szeletüket mutatva: mindez egyszerre morbid és nevettető, elborzasztó és feloldó.

A fekete humor nem kegyelmez a többi képnek sem: fröcsköl a vér a levágott ujjú páciensből, és nincs, aki ellássa, a halottakért gyújtott gyertya váratlanul elalszik. A kórházi dolgozók sem mutatkoznak jobb színben: tájékozódásra képtelen portás (Keresztes Tamás), unottan, álmosan járkáló orvosok (többek között Lengyel Ferenc és Fábián Gábor), idegbeteg, kezüket a fülükre szorító ápolónők (Pálos Hanna, Hay Anna, Székely Rozi) vonulnak fel litániaszerűen. Bodó nem spórol a morbiddal: daganatnyi teniszlabda gurul át a színpadon a hullafáradt mentős (Szirtes Ági) előtt, és sorra veszti el ujjait a magára hagyott beteg (Jankovics Péter) a kórház folyosóján. A koncertszerű befejezés, combfixes nővérkékkel, és a húroknak adó köpenyes orvosokkal már-már groteszk, vontatott rekviemmé változik. Mintha egy pokoljáráson vennénk részt, az életünk, egészségünk felett uralkodók pedig hiába próbálnak segíteni, ha még saját bajaikra sem kapnak gyógyírt.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu