Lajosra várva

A film első pillanatától az utolsóig Lajost várjuk. Lehet, hogy ő tényleg megjön, mégse hisszük el. Megjelenésének kezdeti hiánya pedig csak nő. Nagyobb és nagyobb lesz. Eszterben nem csökken a várakozás, inkább csak beletörődik. Minden mindegy. Márai vásznon, szereposztással.

Nem is akármilyennel. Ha azt mondom, Udvaros Dorottya, Eperjes Károly vagy Szilágyi Tibor esetében csak egy kis szerepről van szó (utóbbi bár ne lett volna), s a nagyobbakban pedig Nagy-Kálózy Eszter, Törőcsik Mari, az ezúttal kicsit gyengébben muzsikáló Hámori Gabriella és persze Cserhalmi György, a hazug Lajos. Nem kétlem, hogy sokakat ez vitt el a moziba, de erről majd kicsit később.

Előbb szólni kell Eszterről, a századfordulón élő ötvenes éveiben járó, vénkisasszonnyá maradt Balaton-felvidéki kúriában az öreg Nunuval élő nőről, akinek élete évtizedek óta ugyanolyan csöndben és magányban telik. Egy nap azonban Lajos levele jön, vasárnapi érkezésükről ? és ez nemcsak Eszter, de a körülötte élők életét is felkavarja. Lajos, Eszter sógora és talán egyetlen, valaha volt szerelme, még egy utolsó beszélgetésre jön, s még másra is, de az csak a nap előrehaladtával derül ki. Mint ahogy a család múltjának titkos lapjai is megnyílnak.

A film maga, mint az elmúlt sorok is, nem kevés pátoszt és századfordulós regénybe illő púdert árasztanak ? előnyét és hátrányát adva ezzel az alkotásnak. Mert tény, hogy a másfélórás mozizás nem a felhőtlen kikapcsolódásé. Több a gyötrődés és a visszaemlékezés, mint a történet. Hogy ? mint sok regényadaptációnál ? itt sem jön ki mindig jól a forgatókönyv számára a főszereplő narrációja. Megmondja nekünk, hogy éppen mit gondolunk. Kösz, nem. Mégis sokszor szükség van rá. Hiszen amilyen hirtelen jött Lajos híre, olyan gyorsan hullik ránk a szereplők teljes érzésvilága. Valósággal beterít, és a mozi után még jó ideig tart, amíg kikecmergek belőle. Az érzelmek viharában tomboló, romantikába és sírásba szaladó filmet persze így könnyen elfújhatja a szél, de azért odáig talán nem jutunk.

Talán nem, hiszen valódi problémákról beszélünk. Lajosra várt főhősnőnk vagy 30 évet, s előbb nővére vitte el, majd valami egyéb szeszély. A pénztelenség, a család haragja, ki tudja, mi még. S most, hogy Lajos megjött, mégsem lehet megnyugvás. Nem lehet ezt csak úgy tapsra lezárni, hanem csak a "ha" kezdetű mondatokat sorolni. Mi lett volna? De ma már végülis mindegy is, hiszen megfordíthatatlansága okán Lajosra ezután is csak várni lehet. Megnyugodni már nemigen.Image

S talán odáig, a giccsig nem jutunk a valódi, szép kivitelben sem. A játékfilmesként debütáló rendezőnek, Sipos Józsefnek jó dolga volt. Szemmel láthatóan tudták kollégái, mit akarnak, s ami még fontosabb, ugyanazt akarták. Gózon Francisco képei a századforduló impresszionista fény-árnyék játékára hajaz, annál sokkal élesebben láttatva a kontrasztokat, s teremtve gyönyörű színeket, elénk hozva ezzel a csendes vasárnap délutánok képzetét. Nehezíti persze a sikert, hogy a film és a forgatókönyv dialógcentrikus, így gyakran csuktam be a szemem, figyelve a párbeszédre ? s lemaradva ezzel nem egy szép képről. S lemaradva mondjuk nem egy színészi nagytotálról, amikben a színészek többsége rendre helytállt. A zaklatott lelkivilágot érzékeltető szabadabb kameramozgások és közeli felvételek nem hagytak egérutat a főbb szereplőknek. De talán nem is baj; a fent említett színészek ? saját képességeik és a megfelelő forgatókönyv miatt ? hozták a formát. Aki mélyenszántó mozit kíván, ezek miatt már érdemes beülni.

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu