Magába olvasztja a Hulut a Disney+ - Már jönnek a poénok az új névről

Egyet fizet, kettőt kap?

Egy ideje már a csapból is streamingplatformok folynak, de ezután kicsit átláthatóbb lesz a piac. A Warner már döntött az HBO Max és a Discovery+ egyesüléséről Max néven (az USA-ban május 23-án indul el a Max, nálunk csak jövőre), most pedig a Disney is a racionalizálás mellett döntött.

Bob Iger vezérigazgató a vállalat második negyedéves pénzügyi eredménybeszámolója során jelentette be a lépést. A mikiegeres cég tulajdonában három streamer van, a Disney+, a Hulu és az ESPN+, ezek továbbra is elérhetőek lesznek önálló szolgáltatásként, de

Disney+-nak és a Hulunak lesz egy összeolvasztott változata is.

Hogy milyen néven, azt még nem tudni. (Husney, Dislu, esetleg Disney++?)

Iger azt is bejelentette, hogy a Disney+ mintegy négymillió előfizetőt veszített az elmúlt hónapokban. Ebből körülbelül 300 ezer az Egyesült Államokból és Kanadából. A Hulu és az ESPN+ eközben 200 ezer, illetve 400 ezer előfizetőt szerzett. A Disney élménypark-üzletága pedig 17 százalékkal növelte a nyereségeit, úgyhogy nem kell aggódni a Disney anyagi helyzete miatt.

Az új, egyesült platform még idén debütál valamikor, de pontos dátum még nincs. Magyarországon a Hulu eddig sem volt elérhető, de a Hulu tartalmainak egy része, ha nem is azonnal, felkerült a Disney+-ra.

via: Deadline