Még mindig kamuzunk

  • Hanula Zsolt Péter / PORT.hu

Nem emlékszem, hogy lett volna már példa rá, hogy egy film nem hogy évekkel a bemutatója után érkezzen meg Magyarországra, de ráadásul már az időközben elkészült folytatását is maga után hurcolva fészkelje be magát a hazai mozik műsorába, nagyjából egy Mission: Impossible III. és egy A Da Vinci-kód közé.
Az 1997-es Tutira kamuzunk című francia vígjáték négy évvel később felbukkant második része, a Még mindig kamuzunk képében nagyjából azon folyamat végkifejletét látjuk, mint ami nálunk is lezajlott az Üvegtigris kapcsán. Vagyis egy hazájában már-már kultikussá vált komédia vidám karakterei olyannyira belopták magukat a közönség szívébe, hogy az valósággal kikövetelte a folytatást.

A fonalat alig néhány hete ott ejtettük el, hogy a véletlenül ál-zsidóvá lett francia Eddie Vujbert, miután előbb tisztes munkát szerzett, majd komoly egzisztenciát alakított ki magának, villámkarrierjének mintegy megkoronázásaként jótevője, a helyi kereskedőkirály lányának kezét is el kívánta nyerni, aki azonban csak a rabbinál tett látogatás kapcsán bizonyosodott meg róla, a férfi nem is zsidó. Miután azonban mindenki levetkőzte előítéleteit, s annak rendje és módja szerint győzedelmeskedett a barátság és a szerelem kultúrákat és származásokat átívelő, mindenható ereje, a fiatalok egymáséi lettek, ámen, shalom stb.

Ezúttal Eddie-nek már nem kell szerepet játszania, a társaság kellően összekovácsolódott, amire nagy szükségük is van a fiúknak: a gyors kocsik-szép nők-drága italok háromszögében időnként a mindezt finanszírozó üzleti vállalkozásaikkal is foglalkozó aranyifjak életébe a szupermarketek képében betör a modernitás. Ez természetesen katasztrofális jövőképet fest a textil-bizniszben nyomuló családok elé, hisz jól tudják, a multivállalatok megjelenése a világon mindenhol a kiskereskedők üzleti halálát vonja maga után. Hiába jobb az árújuk, ha amaz tarthatatlanul olcsóbban adja akár silányabb termékét, a tömegek elkerülhetetlenül átszoknak az új, csili-vili reklámokkal megtámogatott üzletbe. Az első sokk után az "őslakosok" rendezik soraikat, s mindent megtesznek, hogy visszaverjék a betolakodó kufárok seregeit - alaposan megkeverve ezzel az előítéletek vaktérképét.

Kétségtelen, az első rész fő humorforrásai e helyütt már nem kiaknázhatók oly mértékben, mint legutóbb, legalább is, ha az idegen világba csöppent szerencsétlen hányattatásainak alapszituációjára gondolunk. Ugyanakkor, mivel a szereplők javarészt változatlanok, a Tutira kamuzunk rajongóinak nagy örömére visszatérnek szinte valamennyien abból a harsány, az életet nagy kanállal zabáló karakterek csapatából, akiket korábban már megszerettek, ily módon túl kellemetlen meglepetés senkit nem érhet.

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás