Menekülő tinik és koalák – heti bemutatók

A hét potenciális kasszasikere a menekülő tinikről szóló Az Éhezők viadala befejező része, de ha minket kérdeznek, inkább a szintén útnak induló koalának szavazzanak bizalmat, vagy a lányával törődő Russell Crowe-ra figyeljenek, az is van olyan izgalmas, de egy fontos doku és egy nagyon furcsa magyar meglepetésfilm is akad.

Apák és lányaik
Szokták mondani, hogy eljön az ideje minden nagy színésznőnek, hogy anyaszerepeket játsszon – nos, Russell Crowe esetében is eljött az ideje, hogy apaszerepekre rendezkedjen be. Az ausztrál színész nemrég az első világháború után kutatott katona fiai után, most pedig Pulitzer-díjas, mentális problémákkal küzdő regényíró, aki özvegyként neveli ötéves kislányát, majd hirtelen idősíkváltással láthatjuk a felnőtt lányt, aki Manhattanben gyermekkori démonjaival szembeszállva próbálja meg helyes mederben tartani életét. Crowe és a lányát alakító Amanda Seyfried mellett a Breaking Badból ismert Aaron Paul garantálja, hogy az érzelemdús történethez remek színészi játék is társuljon.

Blinky Bill - A film
Blinky Bill a legmenőbb és legvagányabb koala az egész vadonban, aki arról álmodozik, hogy felfedező édesapja nyomdokaiba lépve egyszer majd elhagyja szülőföldjét, Zöld Völgyet, és bejárja a vadregényes ausztrál vidék különleges teremtményekkel teli világát. Blinky az egyetlen, aki hisz abban, hogy megtalálhatja Bill papát, aki a Fehér Sárkányok tengerét kutatva tűnt el a Sivatagban. A tettre kész Blinky egy nap rejtélyes jelre bukkan, ami az első nyom lehet elveszettnek hitt édesapjához. Maga mögött hagyja a biztonságot nyújtó Zöld Völgyet, és nekivág az ismeretlen Sivatagnak. Útja során megismerkedik az állatkertben nevelkedett, kissé félénk koalalánnyal, Mogyorócskával és a nagy dumájú galléros gyíkkal, Jackóval. A kis csapatnak nemcsak a hatalmas ausztrál vadon minden veszélyével kell szembenéznie, de még egy könyörtelen vadmacska bosszújával is meg kell birkóznia. 

Az Éhezők Viadala - A kiválasztott befejező rész
Ami azt illeti, azt hittük, hogy tovább el fogják húzni ezt a fiatal felnőtteknek – értsd, tiniknek – szánt sikersorozatot, és azt is hittük, hogy ha lezárják a szériát, az nagyot fog szólni, ám tévedtünk mindkét kérdésben. Az időközben a Poszáta becenevet felvevő Katniss Everdeen kalandjai azonban véget érnek, ahogy a gonosz Snow elnök napjai is meg vannak pecsételve, ám a nagy kérdés már az, ki lép a diktátor helyére és mihez kezd Katniss a nehezen megszerzett győzelem után – mert azért pár csapdából most is ki kell magát rágnia. Jennifer Lawrence az eddigi elszánt tekintetet tanácstalanra cseréli, és csak félgőzzel csinálja végig a játékidőt, tudván, valahol ennél szebb szerepek várnak rá.

Szcientológia, avagy a hit börtöne
Az Oscar-díjas rendező, Alex Gibney dokumentumfilmje a hatvan éve alapított Szcientológia Egyházról szól. A film a Pulitzer-díjas Lawrence Wright könyve alapján készült, és nyolc kiugrott tag portréján keresztül mutatja meg a szekta külső szemnek láthatatlan működését. A sokkoló vallomásokból kiderül, mennyire manipulatív a több országban hivatalos vallásként elfogadott Szcientológia világa, és hogy mi mindenre képes a szekta nevében ma is a jelenlegi vezető. Megtudhatjuk, hogyan lett az L. Ron Hubbard által kitalált eszmerendszer elképesztően népszerű Hollywoodban, és hogyan váltak olyan elismert és befolyásos filmesek híveivé, mint John Travolta és Tom Cruise, valamint a háromszoros Oscar-díjas Ütközések rendezője, Paul Haggis. 

 
Tökmag és Gázolaj - Vakáció négy keréken
Michel Gondry egykor a művészfilm szupersztárjának számított, majd néhány kedves, eredeti, mégis félresikerült alkotás után ma már alig kapják fel a fejüket még az igazi filmbolondok sem, ha új filmje kerül a mozikba. Igaz, ez a mostani szándékoltan kis léptékű, visszafogott darab, amit Gondry saját fiatalkori emlékeiből épített fel. Hőse az osztálytársai által mérete miatt csak Tökmagnak csúfolt Daniel, aki nehezen találja meg a közös hangot kortársaival, csakúgy, mint a különc, karizmatikus Théo, aki viszont nem fél megcsinálni azt, amire vágyik, és az ő ötletére vágnak neki az országútnak a nyári szünetben. Csakhogy nem vonatoznak, stoppolnak, vagy ilyesmi, hanem egy fűnyírómotorból épített lakókocsival vágnak neki az útnak... 

Új esély
A heti megjelenésbe váratlan egy meglepetésfilm is került, egy minimál költségvetésből készült különös magyar alkotás, amely ke hőse az átlagember, Miller Mark, akinek az élete tökéletesnek tűnik. Remek állása, hatalmas háza, és gyönyörű felesége van. Amiről mások csak álmodnak, számára az valóság. Azonban egyik pillanatról a másikra történik valami ami mindent megváltoztat. Egy nap a főnöke közli vele, hogy a cégük a csőd szélén áll, így elbocsájtják. Márk irigylésre méltó élete kártyavárként dől össze. Nem tudja fizetni a számláit így elveszíti az autóit, a házát és a feleségével való kapcsolata is tönkremegy. Mindent megtesz, hogy megállítsa ezt a folyamatot, de rá kell ébrednie, hogy a saját erejéből képtelen helyrehozni a dolgokat, ám közben rátalál Istenre. 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu