2008-ban az Utazás a Föld középpontja felé egyike volt a 3D boom elindítóinak, mely még csak kapirgálta a technológiában rejlő lehetőségek felszínét. Négy évvel később a még mindig Verne világában kalandozó folytatás felnőtt a látványhoz – de megmaradt gyereknek, ami a film többi részét illeti.
Eltelt pár év, Sean (Josh Hutcherson) önfejű kamasszá cseperedett, és most a szintén Verne bűvöletében élő nagyapja felkutatására indul. Persze anya (a Manolo Blahnik nélkül számomra kissé furcsán ható Kristin Davis) nem engedi el egyedül a srácot, akit végül mostohaapja, Hank (Dwayne "The Rock" Johnson) felügyeletére bíz. A nehezen egymásra hangolódó párost Gabato (Luis Guzmán), és a Sean érdeklődését rögtön felkeltő Kailani (Vanessa Hudgens) repíti a szigetre, ahol hamar meg is találják az elveszettnek hitt nagypapit (Michael Caine). És ez persze csak a kalandok kezdete…
Amiből aztán bizony kijut rendesen. Az alkotók az első részhez hasonlóan most sem bajlódtak logikus történetvezetéssel vagy kidolgozott karakterek megrajzolásával, minden – na jó, egy kicsi jutott (ál)tudományos blablára is – energiájukat a lenyűgöző látványra és az adrenalinpumpáló cselekményre fordították. Az eredmény nem is maradt el: a film tényleg nagyon látványos, időnként kifejezetten ötletes és már messze nem az a gyerekcipőben botladozó mutatvány, mint az első rész volt. Lehet, hogy ez már egy nagyobb surranó, de attól még a fazonja ismerős. Bár a látványtervezők most megkíméltek minket az első részben már elsütött hullámvasútozástól, de helyette megtanítanak minket repülni, ami ugye a 3D másik megunhatatlan kliséje. Előremutató fordulat, hogy a technológia többször válik a humor forrásává is, ami bizony követendő példa. A 3D-től függetlenül is elismerés jár a film képeiért felelős csapatnak, a rejtélyes sziget panorámái itt-ott valóban lélegzetelállítóak.
Amilyen erős a film képi világában, oly annyira harmatos egyéb részeit illetően. A közhelyek olyan tárházát szedte össze a forgatókönyvíró csapat, ami három filmre is elegendő lett volna – de kérdés, kell-e egy ilyesfajta történetbe bármiféle eredetiség? Lehet, hogy nem. Mindannyian ismerjük a fordulatokat, így tényleg a látványra koncentrálhatunk. Ami azonban kifejezetten sajnálatra méltó: a sztárcsapat ilyesfajta eltékozlása. Nem állítom, hogy Vanessa Hudgens vagy Dwayne "The Rock" Johnson színészi kvalitásai messze túlmutatnának a produkción, de a Híd Therabithia földjére című filmben ígéretesen alakító Josh Hutcherson, vagy pláne Michael Cain, ennél jóval többet is kihozhatott volna – ha lett volna – egy-egy árnyaltabb figurából is. Persze talán erre sincs igény. A kamaszok és talán a klasszikus kalandfilmek rajongóinak körében ez a csapat ilyesfajta szofisztikáltság nélkül is népszerű lesz...