Mi így vonulunk be a történelembe?

Töredékes címszavak a Moszkva tér című filmről.

A nyolcvanas évek vége. Néhány negyedikes gimnazista srác összejön. Tizennyolcadik születésnap. Házibulik. Csajok. Meg a tér. A Moszkva. Budapest egyik elosztója. Emberpiac, átszálló- és találkahely. A mai napig. Az óra alatt. Pesten ez a Blaha szökőkútja vagy a gomba az Örsön. De ez egy budai történet. Itt estek meg e nagy dolgok. A gimnáziumban, érettségi elôtt, nyolcvankilencben. Amikor két hónap alatt megváltozik a világ. Szerelmek, álmok és Életbe lépés. Meg egy új világ.

Alig több, mint egy évtizeddel ezelőtti emlékek, amelyek fölött már lehet sóhajtozni. Már ennek a generációnak is van min sóhajtoznia. Bejött az elképzelhetetlen: a nosztalgia. Hogy a gorenje szó is megbizserget. Amikor a keménydobozos százas marbi jelentett még valamit.

A mai húszas- harmincasok bezzeg időszaka lesz ez. Hogy így is lehetett, fiam. Így éltünk mi. Így mulattunk mi.

A film egy nem létező korszak lenyomata. Hogy ekkor is éltek fiatalok? Ki hiszi el ezt? Fehér sáv ez a történelemben, kilúgozott. Már nem, még nem. Ahogy egy ismerősöm mondta: polaroid nemzedék. Ezen persze nincs mit magyarázni.

Amikor még nem, vagy alig volt "hely", ahová el lehetett menni mulatni. Csak házibulik, címek, a faterok bárszekrényeinek lefosztása. A csendháborítás katarzisa. Közben megélni a történelmet, a magunkét és a "nagyot" is - kétségbeejtő; egyébként is kit érdekel.

Török Ferencnek az a hagymázas ötlete támadt, hogy megfilmesíteni ezeket az arany időket, már ami neki az volt. Mert erről még nem csináltak filmet. Ilyet nem. Készült sok film, amely magában hordozza a nyolcvanas évek velejét, de ezek mind aktuális lenyomatok vagy értelmezni akaró alkotások voltak. A visszatekintés más. A megélt dolgok celluloidba álmodása. Személyes.

A film nincs túlstilizálva, sem a történet, sem a környezet nem szájbarágós. Mértéktartó, és éppen ezért valóságos. Csak általános dolgok jelennek meg. Amit bármikor át lehet(ett) élni. Ez a szép és ez a fájó. Valami nagy történt, és mégse semmi.

És ezt el lehet mesélni. El kell mesélni.

A karakterek ismerősek. (Nekem is.) A mujának tűnő entellektüel (Petya - Karalyos Gábor). A nagypofájú gyerek (Rojál - Szabó Simon), az újgazdag csemete (Kigler - Csatlós Vilmos) és autókereskedő papája (Jancsi bá - Csuja Imre), a bájos kis ribanc, akit mindenki, csak pont én (vagy pont te) nem. A mai napig sem értem, hogy miért. És a lány (Zsófi - Balla Eszter) akibe még a mai napig is egy picit. Vagy az ártatlan szemű lakótelepi haver, aki már kilencvenhétre annyira szétdrogozta magát, hogy nem ismertem meg a trolin. Meg a nagyi (Boci mama - Pápai Erzsi) És így tovább. Kis párhuzamos történések. Összefűznek, megerősítenek. A nevek (meg a színészek) pedig úgy klappolnak, akár a Tanár úr kéremben.

A tárgyak emblematikusak. Hangalámondásos bajor pornó. Piros ezeröcsi. Porseturbó. Hamis vonatjegyek. Orosz pezsgő. Magyarburger.
A kalandok megmásíthatatlanok.

A filmszemlén (2001) elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó díjat és a közönségdíjat, Pápai Erzsi megkapta a legjobb epizódalakítás díját.
Tisztelgés a nemrégiben elhunyt Simó Sándor filmrendezô előtt, aki a film producere és Török Ferenc egykori főiskolás osztályfônöke volt. Mielőtt elkezdenek peregni a film kockái, őt láthatjuk néhány pillanatra.

Ismeretlenül is elfogult vagyok a film alkotóival. Valóságos, költői, romantikus, bűnös és fájdalmas. Életszagú, szerethető kommersz. Éppen ezért nem szabad kihagyni.

"Mi így vonulunk be a történelembe."

A hirdetések megjelenítése akadályba ütközött.

Ezt okozhatja valamilyen hirdetésblokkoló (Adblock) használata, illetve egyes vírusirtók, böngésző kiegészítők, beállítások.

A hirdetés blokkolás kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamTovábbi segítségért kattints ide! Köszönjük, PORT.hu