Nélküldögélők

A fiatalabbik Kaurismäki - az Aki - azon ritka európai rendezők közé tartozik, akinek filmjei többségét sorra mutatják be a hazai mozikban. A finn rendező történeteit mindig a társadalom peremvidékén élők, az örök vesztesek szűkszavú, szeretettel teli ábrázolása jellemezte.

Így van ez a "A múlt nélküli ember" esetében is, melynek hősei munkanélküliek és hontalanok, szemétkukalakó guberánsok és konténerlakó családok, beszédhibás ügyvédek és amnéziás munkások, magányos vénkisasszonyok és az üdvhadsereg zenekarának tagjai.

A rendező állandó operatőre, Timo Salminen mellett kedvenc színésznőjét is beveti. A főhősnőt ismét Kati Outinen alakítja, akit "A gyufagyári lány"-ban (1989) vagy a "Vigyázz a kendődre, Tatjána!"-ban (1994), a "Gomolygó felhők"-ben (1996) és legutóbb a nálunk csak fesztiválon bemutatott némafilmjében, a "Juha"-ban (1999) is láthattunk.

"A múlt nélküli ember" stílusát ódivatú jelenségekből, talált tárgyakból és régi amerikai film és zenei műfajok mintadarabjainak ironikus megidézéséből ötvözi egybe. Benne üdvhadsereg és gondviselés jól megfér egy szemétdombon talált wurlitzer slágereit apatikus lendülettel másoló harmadosztályú zenekar s a társadalom szociális hálójából örökösen kizuhanó nincstelenek társaságában.

Visszafogott érzelmesség és minimál humor, kopott ruhákba öltözött romlatlan méltóság s hervadt szépség adja meg egy hontalanok között otthonra találó, amnéziás férfi történetének alaphangját.

A story fővonalán, a némafilmbe illő szerelmi románcon túl - mely a "múlt nélküli ember" és az Üdvhadsereg magányos leánya között szövődik - érdemes felidézni egy-egy karaktert.

Azt az asszonyt például, aki így számol be családja ingatag boldogságáról: "Nekünk szerencsénk van. Van hol laknunk (egy rozsdás konténerben laknak két fiukkal), a férjemnek van munkája (hetente kétszer éjjeli őr, de a keresetét általában elissza) és hamarosan (egy-két év múlva) beadhatjuk az igénylésünket egy tanácsi lakásra. De mi lesz magával?"

Vagy visszagondolhatunk az Üdvhadsereg múmia arcú, idős főnökasszonyára, aki fehér csipkeruhában énekli a világvégi kantinban: "kicsiny az emberi szív, de nagy titkokat rejt".

Kaurismäki e filmjében egy amnéziás újjászületett türelmével bíbelődik a jelen pillanattal. S amit talál és alig észrevehetően felmutat, valóban kincs. Mert mi lehet megdöbbentőbb, mint látni valamit billegni, majd fennmaradni a létperiférián. Mi lehet igazabb egy tékozló világban, mint a nélkülözés költészete.

A film egy gyönyörű nyelven beszél. Természetesen finnül, amely olyan különös, hogy ha csak meghalljuk is csodálkozunk minden szaván. Moziból kijövet élvezettel kutatunk emlékezetünkben Kaurismäki szűkszavú hőseinek emlékezetes kijelentései után.

"Kiitos" (köszönöm), "turrrha" (nem kellett volna), "mennaan" (menjünk) - mondják. "Hát van szárnya a madárnak? Üvölt a magányos farkas? Gyászolja a fa egyetlen levelét?" - tesznek fel efféle furfangos kérdéseket kérdésekre válaszolva.

A rendező legutóbbi filmjei felüdülést jelentenek erőteljes hanghatásokon, látványosságon alapuló amerikai filmekhez edződött érzékelésünknek. Végre nem plasztikai műtéteken érlelt érzelmi terrorhullám passzív áldozataiként ülünk a nézőtéren.

S talán szomorúan de mégis vidáman, pozitív energiákkal telten távozunk a moziból.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu