Nem a pipa teszi a detektívet – Derrick és Harry most is mindennap nyomoz

  • PORT.hu / PORT.hu

Derrick volt a mi Kojakünk. Nem nyalókázott, viszont munkaidőben is bedobott néha egy sört, ha a nyomozás érdeke úgy kívánta. Udvarias volt a legbunkóbb gyanúsítottakkal is, és ballonkabátja sosem volt gyűrött, pedig feleségéről ugyanúgy nem tudunk semmit, mint Columbo-éról.

A 80-as években örültünk, ha gyerekként fennmaradhattunk megnézni egy-egy részt (lásd: „esti film”), mert a krimi izgalmán kívül elhozta nekünk az NSZK csillogását is. Manapság pedig ugyanez a retró nyugat-német világ még az időutazás élményével is megajándékoz minket.

Kedvenc Derrick-részem az, amikor a két nyomozó valahol a bajor vidéken nyomoz, és úton útfélen megkínálják őket – nem, nem sörrel – tubákkal. Harry (Fritz Wepper) és Derrick (Horst Tappert) először visszautasítják, majd lassan rákapnak, és a film közepétől folyamatosan ezt tolják az orrukba és tüsszögnek. Ez persze a harmadik széria egyik részében van (Egy férfi Portofinóból), és nem véletlenül ebben az évadban. Mint oly sok sorozat, a Derrick első szériája is kiforratlanul, döcögősen indult. Derrick meglehetősen sótlan figura volt, a nyomozások pedig vontatottak és unalmasak. De mire a harmadik évadot forgatni kezdték, az alkotók levonták a tanulságokat, és Derrick karakterét emberibbé formálták, a sztorikba pedig számos humoros, vagy éppen feszültebb, pörgősebb jelenetet írtak.

Derrick elkezdett humorizálni (mosolygott is!!!), Harry diszkóban táncolt, és a kis műanyag kellékpisztolyok is gyakrabban előkerültek a ballonkabátok zsebéből. A nézők szerencséjére most épp a harmadik évadot vetíti az M3, amely egy teljesen vállalható, szórakoztató krimi. Mégis, miért szeretjük mind a mai napig ezt a két udvarias német zsarut?

Derrickben az az érdekes, hogy nincs benne semmi érdekes. Az benne a különös, hogy nincs benne semmi különös. Mind a mai napig tartja magát az a krimifajta, amiben egy zseniális különc nyomoz. Nem véletlen, hogy Sherlock Holmes-t is újra és újra feltámasztják. Nos, Derrick egyáltalán nem zseniális, nincsenek hülye szokásai, nem drogos, nem antiszociális, nem rúgták ki mindenhonnan, nem nyalókázik, és nincs a kezében szivarcsonk. Derrick egy rendőrtiszt, aki hivatalból nyomoz, nem azért, mert a nyugdíjas barátnőivel unatkozik. Viszont épp ezért valóban a rend őrét szimbolizálja, aki azért igyekszik a maximumot nyújtani, mert ez a munkája. Hús-vér figura, amilyennek a zsarukat látni szeretnénk.

Derrick a legjobb példája annak, hogy nem a pipa teszi a krimihőst, úgyhogy tessenek mindennap megnézni őt 20:00-kor az M3-on.