Női sorsok

Noha a film történetébe sokan a női nem reprezentánsaiként írták be a nevüket, mint tragikák, vampok, clownok, letört bimbók vagy a végzet asszonyai, a mozi világában lényegesen több a markáns férfiszerep. A modernkori krónika azért változtatott az egyoldalúságon. Pap Vera Angi Verája, Czinkóczi Zsuzsa törékeny figurái, Udvaros Dorottya energikus asszonyai, Szabó Ildikó "csajai", hogy csak néhány példát említsek, összetett karakterek. Minden bizonnyal megszűnőben a férfiuralom.
A két legújabb hazai produktum cselekményének középpontjában is női sorsok állnak. Ezzel aztán jószerint ki is merítettük a lehetséges hasonlóságokat, mivel a Franciska vasárnapjai, Simó Sándor alkotása a félmúlt "átkosainak" tükre, Janisch Attila Hosszú alkonya ezzel szemben bárhol, bármikor játszódhatna. Előbbi realista társadalomrajz, utóbbinak a misztikum az egyik kötőanyaga. Franciskát súlyos politikai miliő veszi körül, a másik mű Öregasszonya monodráma médiuma. Eltérőek a kifejezőeszközök is. Ami mégis rokonítja a filmeket: az 1997-es budapesti szemlén kerültek először közönség elé, s most a moziműsorba jutva kísérlik meg elnyerni a nézők rokonszenvét.
A Franciska vasárnapjai történetét Simó Sándor előbb prózában fogalmazta meg, aztán - kellő távlatból, Kőszegi Edit forgatókönyv-írói segítségével - átültette a képek nyelvére. A címszereplő Franciska a szemünk előtt érik alázatos cselédből a Hatalom engedelmes szolgálójává. Közben háború dúl, villámok csapkodnak, rendszerek dőlnek meg, de az egyszerű teremtés szívében kivirágzott szerelem sokáig kitart. Lajos, a párja jóval idősebb nála, felesége is van, ők ketten mégis összetartoznak, pedig a hamvas kis káderlányka rendőrnek, majd ávósnak áll, társa viszont enyhén szólva nem lelkes híve Rákosiéknak. Később elhamvad az idill, a férfinak kellemes körülmények között sikerül megszöknie az országból.
Érzelemgazdag, hiteles, helyenként megrendítő a dráma - annak ellenére, hogy magam az alapszituációt nehezen tudom elképzelni (még ha a valóságban esetleg pontosan így esett is meg a dolog). A könyörtelen Hatóság nemcsak az ellenség és a "gyanúsak", hanem a saját besorozottjainak is alaposan a körmére nézett, gyanús egzisztenciákkal nem nagyon lehetett hosszas szerelmi viszonyba bonyolódni. De amit a mese bizonyít, meggyőző: azokban a kegyetlen esztendőkben sem hunyt ki az esetleg elvtársaknak nevezett polgárokból a tisztesség. A rendező egyik nyilatkozatában elmondotta, mintegy válaszképpen támadóinak, akik a kékparolisok apológiájával vádolták: "Nem arról szól a filmem, milyen derék ávósnak lenni, hanem - ha már példabeszédként kell megfogalmaznom - arról: minden körülmények között van egy kevéske esélyünk arra, hogy emberszabású lények maradjunk." Simó Sándor nem "leleplezni" akart, hanem megérteni a hősöket. Nála nincsenek homályos rébuszok. Az atmoszférateremtő erő (operatőr: Kende János) megragadó. Bár a vizuális megjelenítés már-már bántóan szerény (a rekvizitumok többnyire jelzésszerűek), a kiváló színészi játék, elsősorban Kerekes Éva teljesítménye ellensúlyozza, illetve feledteti az ábrázolás itt-ott árulkodó sémáit. Franciskát - bár nem igazi örömkatona, s nem is elbukó áldozat - hely illeti meg a tegnapelőtt galériájában azok mellett, akiket a magyar filmeken megtépáztak az ötvenes évek viharai. Újlaki Dénes, Igó Éva, Kútvölgyi Erzsébet és mások mellett Simó két világhírű kollégája is szerepel a filmben: Jirí Menzel és Szabó István. Közreműködésük több baráti gesztusnál, egyértelmű azonosulás a mű szellemiségével.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu