Online csütörtök

Nem kell kimozdulnod otthonról, ha jó programokon szeretnél részt venni. Nézzük akkor, mik azok az elfoglaltságok, amikhez nem szükséges nagy előkészület, mégis feldobják a napodat!

Kolibri Színház: János vitéz

Online, március 18., 8h

Négy különös vándor érkezik a Nyugati pályaudvarra, kosaraikban bábok. Játszani kezdenek, körbe veszik őket a járókelők. A nézelődőket magával ragadja a mese. Megelevenedik a magyar irodalom tündöklő szépségű, szó szerint elhangzó elbeszélő költeménye. 

Budapest Bábszínház: Nyúl Péter

Online, március 18., 8h

Nyúl Péterrel mindig történik valami. Mágnesként vonzza a bajt, a galibát. A nagy sikerű Boribon és Annipanni alkotói ezúttal Beatrix Potter bájos állatmeséiből készítettek előadást az óvodás és kisiskolás közönségnek. Meg a szüleiknek. És minden gyereknek, aki nem akar még felnőni, no meg minden felnőttnek, aki nem felejtette el, milyen volt gyereknek lenni. 

Vasarely és az illúziók

Online, március 18., 11h

Az egyórás online vezetés során az érdeklődők megismerik Victor Vasarely főbb korszakait és az általa használt optikai illúziókat. A vezetés során egy kicsit megdolgoztathatják a szemüket és az agyukat, az is kiderül, hogy mindenki ugyanazt látja-e, amikor egy képet néz.

Online tárlatvezetés a Seuso-kincs - Pannónia fénye című kiállításban

Online, március 18., 17h

A Magyar Nemzeti Múzeum Seuso kincs – Pannónia fénye című állandó kiállítása  online virtuális 3D formában házhoz megy.Rajongsz a kultúráért és a kiállításokért? Többször előfordult már, hogy szeretettél volna részt venni egy tárlatvezetésen, de a távolság és a hosszú utazási idő ezt nem tette lehetővé? Akkor az alábbi program neked szól! A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

A házibuli folytatódik - Móser Ádámmal

Online, március 18., 17h

Móser Ádám minden délután rövid, kb. 10 perces minikoncertet ad saját szerzeményiből, improvizációiból, amit élőben, a facebook-oldalán közvetít. 

Örkény István: Tóték - Online múzeumpedagógia

Online, március 18., 17h

A Bajor Gizi Színészmúzeum 2021 márciusától elindítja online múzeumpedagógiai foglalkozásait „Kötelező drámák – rendezői koncepciók” címmel. A virtuális óráikkal a magyar irodalom oktatásához szeretnének kapcsolódni, segítséget nyújtva a kötelező drámák megismerésében és feldolgozásában.
Az első online foglalkozásuk témája Örkény István: Tóték című drámája.

Online tárlatvezetés - a Getty Központban, Los Angeles

Online, március 18., 18h

Az online programsorozat következő állomása Los Angeles. Az angyalok városa leginkább a film- és zeneipar fellegváraként ismert. Itt található a Getty Központ is, amely 1997-ben nyitotta meg kapuit, és a 20. század előtti európai képzőművészet és az 1830 utáni fotóművészet remekeinek bemutatására vállalkozik. Közös felfedezést adó élményre invitál titeket Pusztai Tünde művészettörténész.

Egy csésze Európa – Expressz

Online, március 18., 18h

Gyertek egy európai vonatkörútra! Avagy irány az Orient-Expressz, és ami mögötte, sőt előtte van!
Az est díszvendége: Nagy Gábor, az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóságának főosztályvezető-helyettese. Vendég lesz Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője. Az Egy csésze Európa-Expressz műsorvezetője: Szederkényi Olga, szerkesztő. Az előadás az EuropaPont Facebook oldalán látható.

Mesterkurzusok. Beszélgetések Krasznahorkai László Herscht 07769 című könyvéről

Online, március 18., 18h

Február 18-án jelent meg Krasznahorkai László új könyve, a Herscht 07769. A Mesterkurzusok sorozat 3 beszélgetésében Szegő János kvantumfizikáról, Bachról, a neonáci mozgalmakról és természetesen a könyvről kérdezi a Magvető Facebook oldalán Félix Anikó szociológust.

Kolibri MobilMesék

Online, március 18., 18h

A Kolibri Színház művészei naponta egy-egy mesét adnak elő. A járványügyi szigorítások miatt a színházak átmenetileg bezárnak, de a  kényszerszünet alatt is szeretnének veletek maradni és tartalmas ‘kolibris’ élményekkel színesíteni az otthon töltött napokat – ha nem személyesen, hát online!

Milosevits Péter: Kaláz parazsa

Online, március 18., 18h

A Kaláz parazsa, Az utolsó szentendrei szerb, a London, Pomáz és más történetek. A Szentendrei Könyvklub vállalkozott rá, hogy megjelentesse Milosevits Péter új könyvét, a Kaláz parazsát. A Kaláz parazsa a harmadik magyarul megjelent regénye, két Rejtő Jenő-fordítása pedig elérhetővé tette népszerű írónk legismertebb műveit a szerb olvasók számára.

Magyar zsidó identitás a költészetben a 19. században

Online, március 18., 18h

Az előadás a 19. században kialakuló magyar zsidó identitás önreprezentációit mutatja be a magyar nyelvű zsidó költészetben, az első magyarul író költők munkásságán és versein keresztül (Heilprin Mihály, Szegfi Mór, Friedmann S. Gyula vagy Reich Ignác, Ormódi Bertalan, Kiss József, Makai Emil).

A Zala és a Mura folyók térsége a késő bronzkorban: települések, temetők, bronzkori hétköznapok

Online, március 18., 18.30h

Előadó: Dr. Száraz Csilla régész-múzeumigazgató (Thúry György Múzeum). Házigazda: Havasi Bálint (Göcseji Múzeum).

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül - rendhagyó olvasópróba

Online, március 18., 19h

Az Utazás a koponyám körül című kisregény színpadi adaptációjának bemutatására készül a Nézőművészeti Kft. Karinthy műve világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Karinthy Frigyes szerepében Scherer Péter látható. Partnere és a zenei részek megalkotója Marton Róbert.

Játékszín: Primadonnák

Online, március 18., 19h

„Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán..." – olvassa a hirdetést Leo és Jack, a két állástalan Shakespeare-színész egy pályaudvar füstös várójában. Agyukban máris megfogan egy ördögi gondolat... Az előadást jegyvásárlást követően a Színház TV oldalán nézhetitek meg. 

Állj bele! - Ismered a határaidat? Játszótárs: Mészáros Máté

Online, március 18., 19h

Az Állj bele! játékvezetői, Csikász Ágnes és Nagy Zsombor drámainstruktorok vezetésével izgalmas, sokakat érdeklő kérdéseket boncolgatnak, köztük társadalmi, szociális, sőt akár tabutémákat is. A kétórás alkalmakon megosztják egymással gondolataikat, különböző véleményeket és nézőpontokat vizsgálnak meg. A játékos estékhez minden alkalommal csatlakozik hozzájuk az Orlai Produkciós Iroda alkotóközösségének egy-egy tagja is.

Budapesti Fesztiválzenekar, vez.: Fischer Iván

Online, március 18., 19.45h

Bruckner utolsó szimfóniája a Beethoven óta misztikus kilences sorszám mellett befejezetlenségével tűnik ki a szerző életművéből. Hiába imádkozott minden nap érte, Isten csak három tételt hagyott neki végigírni – a Fesztiválzenekar koncertjén azonban, melyet élőben követhettek online, most négytételes formában szólal meg a mű.

Táncszínház ON - Kőszegi Várszínház - Gergye Krisztián Társulata: Ahol a sötétség

Online, március 18., 20.30h

A tavalyi Levitáció című szóló folytatása, ismét Gergye akvarelljeinek, konkrétan egy térről készült sorozatának színpadra emelése, amelyben a sötétség mibenlétét vizsgálja.

Kik vagyunk - Fotográfiák képzőművészekről

Online, március 18.-szeptember 26-ig

Köszöntőt mond: Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója. A kiállítást megnyitja: Kurdy Fehér János költő, művészeti író. A megnyitó eseményt Bán András művészettörténész, műkritikus rövid kurátori tárlatvezetése zárja. A megnyitó eseményt premierként YouTube és Facebook oldalán teszi közzé a Műcsarnok március 18-án 19 órakor.