Pofátlan Gyűrűk Ura-másolat lett a Hobbit

  • Szűcs Gyula / Index

Bár a Tolkien-rajongók biztosan az egekbe magasztalják majd, a háromba darabolt Hobbit nyitóepizódja sajnos nem lett az év filmje. Tény, hogy egy hangulatos és szuperlátványos fantasy, elképesztő tájakkal és szörnyetegekkel, ahol ráadásul a sok 3D-parasztvakítással ellentétben valóban működik a térélmény. De közben minden képkockájáról ordít, hogy a soványka alapsztorit a New Line-t nemrég bekebelező Warner stúdió pénzéhes fejeseinek parancsára kellet trilógiává duzzasztani. Peter Jackson agyát pedig már nemcsak a Michale Bay-féle megalománia feszíti belülről, megfertőződött a töklámpás-fetisiszta Tim Burton betegségével is: azt hiszi, hogy ha egyszer bejött a nézőknek a védjegyévé vált hegyhez rohangálás meg a szőrös hobbitláb, onnantól már bárhányszor lenyomhatja a nézők torkán.

A Hobbit ugyanis egy pofátlan Gyűrűk Ura-remake lett. Valahol persze dramaturgiailag maga a Gyűrűk Ura-trilgóia is a Hobbit regény kibővített verziója (hasonló szereplők hasonló útja), de Jackson a Hobbit 3D-vel nem egyszerűen előkészíti a nagy művet, mint a felejthető Star Wars-előzményfilmek a klasszikus Csillagok háborúját, hanem bosszantóan görcsösen, émelyítően túllihegve másol mindent, ami jól működött a korábbi filmjeiben a három részre darabolt történeti ívtől kezdve a külsőségeken át a konkrét jelenetekig.

Bármennyire is szeretnénk élvezni a filmet, a Hobbit folyamatosan deja vu érzéssel bombázza a nézőt: Gandalf újra lepkével társalog, Andy Serkis görcsösen grimaszol CGI-Gollamként, csonkolják a gigantikus gonoszt, a hősöknek megint egy vihartépázta hegyhez kell elvánszorogniuk, Howard Shore pedig csak megvariálta egy kicsit a Gyűrűk Ura filmalbum számainak sorrendjét és már futott is a kasszához.

Összeszedtük a Hobbit tíz legidegesítőbb Gyűrűk Ura-ismétlését, amelyek között több nem is így szerepelt az eredeti meseregényben, kizárólag Peter Jackson és a producerek toldozgatták hozzá az eseményekhez, hogy kasszát robbanthassanak egy újabb fantasy trilógiával.

1. A Gyűrűk Urához hasonlóan a Hobbit is töriórával nyit: pillanatképeket villant fel Középfölde egyik leggrandiózusabb, sorsdöntő csatájából. Csak ezúttal nem Gondorból, hanem a törpök királyságából, Erebornból csinál üszkös romhalmazt a Nagybetűs Gonosz.

2. A film elején újra végignézhetjük, ahogy egy borzas hajú, szakállas uralkodó megrészegedik a hatalomtól, nem hallgat a bölcs tündékre, így sorsszerűen elbukik. A különbség annyi, hogy a mostani bolond király egy méterrel alacsonyabb, és Isildur helyett Thrórnak hívják.

3. Jön a főcím, a stáblista és persze a jól ismert térkép, amin megcsodálhatjuk Középfölde domborzati viszonyait. Ezúttal is egy baljós földkupacra van kihegyezve a történet, csak most a mordori Végzet-hegy helyett a Magányos-hegyhez kell elvánszorognia a hősöknek.

4. Tölgypajzsos Throrin az új trilógia Aragornja. Richard Armitage a hontalan törpök csimbókos hajú, csajozó körszakállas, hallgatag vezéreként ugyanúgy a vadonban bolyong marcona kőarccal, mint a királyi vérből való Viggo Mortensen tíz évvel ezelőtt. Természetesen mindkettőjüket követi egy rakás habókos rajongó, aki meg akarja őt koronázni. Bónuszként Aragorn és Thorin is egy-egy legendás ősi karddal feszít a moziplakátokon: Mortensen a tündéknél újrakovácsolt, eredetileg törpgyártmány Anduríllal, Armitage pedig az elfek orkszeletelőjével, az Orcristtal.

5. A múltbéli nagy csatajelenet csúcspontján most is felbukkan a gonoszok gigantikus vezére, aki kétszer nagyobb az átlagos katonáknál. Hatalmas fegyverével tomboló óriásként dobálja szét maga körül az ellent, aztán persze jön egy királyi sarj és jól lecsapja a karját. A különbség ezúttal annyi, hogy a Gyűrű szövetségében a fémvértben feszítő Szauront csonkolták, itt meg Azogot, a móriai orkok nemzetségfőjét.

6. Megvan az a jelenet, amikor wargokkal viaskodó Aragorn leesik a meredélyről, a néző meg tövig rágja a körmét, hogy vajon túlélte-e a zuhanást és végül fellélegzik, mert a lova ébreszti föl a hőst egy arcon nyalintással? Itt a pót-Aragorn Thorin zuhan le a magasból, és bár a síró barátai halottnak hiszik, természetesen feltámad.

7. A sok hegygerincen menetelés és a megérkezés a tündék lakta Völgyzugolyba az új film legátványosabb jeleneteinek lett szánva. Nagy kár, hogy még 3D-szemüveggel sem nyújt semmi újdonságot a Gyűrű szövetsége 11 évvel ezelőtti, székbe szögezős tájképeihez képest. Ráadásul a Hobbit körüli elképesztő hype miatt már a legbénább új-zélandi turisztikai kampány is unalomig ismételgette ugyanezeket a hegyeket és erdőket:

8. Középföldén kizárólag egyféleképpen lehet utazni: a kemény erdei és hegyi menetelések után mindig kötelező a legveszélyesebb hegymélyi tárnákban lerövidíteni a távot. Míg Móriában a goblinszerű, mélynövésű orkok csaptak le a Gyűrűk Ura hőseire, itt a Ködhegység mélyén lakó, ronda koboldokkal gyűlik meg Gandalfék baja, akiket ráadásul hol goblinnak, hol manónak ír a Hobbit magyar változata. A két nép a filmekben igazából csak a színükben különbözik: a koboldok barnák, a kis orkok inkább kékeszöldek. Minkét banda egyszerre vérszomjas és viccesen lúzer, így Peter Jackson a Gyűrűk Ura után a Hobbitban is el tudott sütni egy olyan leszakadó hidas kergetőzést, ahol a szörnyhorda és a főhősök teljesen leamortizálnak egy földalatti várost.

9. Gandalf már önmagában egy két lábon járó kopipészt a filmben. Ami egyfelől érthető, hiszen tényleg a kronológiailag hamarabb megírt meseregény főszereplője volt, és már ott is ugyanúgy a gonosz elleni harc fő logisztikusaként tüntette fel Tolkien, mint később a Gyűrűk Urában. De az azért mégiscsak túlzás, hogy a Hobbitban is félóránként elkiáltja magát, hogy "Fussatok!", a néző meg automatikusan rávágja, hogy "Bolondok!". A dramaturgiai csúcsponton a magaslati ponton rekedt, kilátástalan helyzetű mágus ráadásul végső elkeseredésében ezúttal is sutyorogni kezd egy lepkének a jól ismert zenére, és természetesen most is befut az óriásmadár, hogy megmentse.

10. A film zárójelenetében kinyílik a gonosz sárkány, Smaug szeme. Naná, hogy pont úgy néz ki, mint Szauron gonoszan izzó, vörös kontaktlencséje.