A remake-láz egyre hatalmasabb méreteket ölt, műfajokat és klasszikusokat nem kímélve szedi áldozatait világszerte. Legújabb kiszemeltje a kultfilmnek számító Rémálom az Elm utcában, melynek túlélési esélye sajnos igen csekély.
Szomorú hír, nem igaz? Dehogynem. Pláne, hogy még csak költői túlzásnak se nevezhetjük. Wes Craven nagy sikerű eredetijét Samuel Bayer vette kezelésbe, melynek eredményeként egyértelműen romlott az állapota.
Az alapsztori nagyjából megmaradt a réginek, pár tinit álmában öldököl egy félelmetes, égett arcú, penge ujjú szörnyeteg. Persze a körítés változott, a film újragondolása tini horrorba fordult át, valamint megváltoztatta Freddy alakját és "motivációit". Rávilágítottak az események hátterére, illetve egy flashback erejéig még a pedofil kertész "születését" is láthatjuk.
Ezzel azonban pont a jól működő misztikumot irtották ki a filmből. Kiszámítható, egyszerű ijesztgetős képek sorát látjuk, melyek kizárólag a modern technikának és a hanghatásoknak köszönhetően hatásosak. Valamennyire. A modernizálás nem kímélte az álom jeleneteket sem. Világosan elkülöníthető, hogy a valóságban, vagy Freddy birodalmában járunk-e, ezzel ismét sikerült egy fontos szálat kiradírozni az alkotásból.
A fiatal, gimnazista szereplőkben semmi egyedi nincs. Egytől egyig divatos ruhákba öltöztetett bábuk, akik korrekt frekvencián visítozva rohangásznak a vásznon. Nancy karakterét olyannyira próbálták különcként ábrázolni, hogy a végére egy túlontúl szimpla, lenyalt hajú senkivé vált, Rooney Mara játéka pedig semmit sem adott hozzá a sablonhoz. A Freddyt alakító Jackie Earle Haley legalább megpróbált új életet lehelni a figurába, melyet azonban az alkotók szinte teljes mértékben hatástalanítottak.
