A Marokkó című film azt mutatja be, milyen a casablancai fiatalok romantikus és pettymentes élete. Sok fű, jó kocsik, arab-zsidó szerelmi ellentét és romantikus nyáladzás ezerrel.
Casablancai helyszínnel készült már egy romantikus dráma, minden idők egyik legjobb filmje, amit a magyar Kertész Mihály rendezett, főszerepben Ingrid Bergmannal és Humphrey Bogarttal.
Az 1942-es film megmutatta, hogy milyen jó táptalaj a multikulturális város egy cselekményes, romantikától duzzadó sztorihoz. A 2006-os Marokkó ezzel szemben azt bizonyítja, hogy hiába adott egy egzotikus helyszín, ha azt annyi fantáziával használják, mint egy képeslaptárlatot.
A megcélzott közönség vélhetően a tizenhárom-tizennyolc év közötti, romantikus szerelemre vágyó kamaszlány populáció, esetleg a Romana-függő kortalanok szinglihordái. Más nézői horizonttal nehezen komolyan vehetők az olyan mondatok, mint a film egyik kulcsjelenetében elhangzó "Szerinted felhívjam?" kérdésre a válasz: " Hallgass a szívedre".
A szép, kolorlokális képekbe komponálva burokban született és burokban élő kislányokat és kisfiúkat látunk, akiknek az a legnagyobb problémája, hogy milyen ruhát vegyenek fel este: "Farmerban jöjj, sirály segged van!".
"- Yurit sose kapod meg. Ő zsidó.
- Mire vége a Ramadannak, az enyém!"
A fenti párbeszéd azért megpendíti, hogy a film fajsúlyosabb problémákkal igyekszik növelni az érdekességi faktort. Vagyis az arab tradíció kontra fiatalos lázadással, és a zsidó kontra arab ellentétettel. A BMW-vel száguldozó betépett zsidó fiatalok mindezzel nem törődve csak "azt" akarják a betépve a tetőn süledező arab leányoktól. Naná. Mi mást?
A Marokkóban szinte végig szól a zene. Ha szomorúak a szereplők, akkor szomorú zenét hallunk, ha vidámak, akkor vidámat. Ez egy idő után elég komikussá válik, és nem csoda, ha ezt kezdjük várni, mikor fakadnak végre dalra maguk a szereplők is. Bár sokszor nagyon közel állnak hozzá, a rendező ettől azért megkímél minket.
A film tökéletes egy kora nyári estére, már ha valaki szép képekre, üres történetre, netán a casablancai fiatalok érettségi előtti érzelmi drámájára vágyik. Az a száz perc hamar elröppen, és nyoma sem marad.
