THEALTER - indul Magyarország legrégebbi színházi fesztiválja

Június 17-én indul a jubileumi THEALTER Szegeden, melynek első napján látható lesz a POSZT versenyprogramjába is beválogatott és nagy visszhangot keltő Bánk bán Urbán András rendezésében, az Újvidéki Színház művészeinek tolmácsolásában.

Az idén 25. alkalommal jelentkező THEALTER Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye. Az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését elnyert művészeti fesztivál július 17-25. között várja Szegeden a színházkedvelőket.

A programsorozat díszvendége idén a k2 Színház, amely három előadással érkezik, emellett a társulat rendezőpárosa workshopot is tart művészeti oktatásban részt vevő fiataloknak. Mellettük Urbán András rendező, valamint Hegymegi Máté táncos-koreográfus dolgozik még egy-egy csoporttal az Amphytrion szövegével, a workshopok végén pedig be is mutatják a közös munka eredményét.


A THEALTER nyitó napján, július 17-én lesz látható a Manipulációk című előadás, amely öt régiós - romániai, szerbiai, szlovéniai és hazai - színházi intézmény és fesztivál közös projektje. A fesztivál 10 napja alatt megfordul Szegeden számos neves független színházi társulat és táncelőadás, érkeznek vendégek külföldről és lesz több premier is.

Részletes program ITT!

Képgaléria ITT!