Transformers: A kihalás kora

Michael Bay nevét mindenki ismeri, de ezzel a filmmel végérvényesen bebizonyította, hogy ő az egyik legjobb akciófilm-rendező. A negyedik Transformers film elsöprően dinamikus és több akciót tartalmaz, mint az előző három rész együttvéve.

Bay ezzel a Transformers mozival jóvátette az előző filmek egyre csökkenő színvonala miatt érzett csalódottságot. Sőt! Nem csak, hogy jóvátette, hanem felülmúlta önmagát, olyannyira, hogy az elégedett néző valószínűleg ezzel a felkiáltással fog kijönni a moziból: Fuck Yeah!!! Az első változtatás – ami már ráfért a sorozatra – a főszereplő lecserélése volt egy rátermettebb férfi karakterre (Mark Wahlberg). A másik és legfontosabb újítás a látvány. A kihalás kora a világon az első film, amelyet IMAX 3D digitális kamerával készítettek. Az új technológia sokkal átütőbb filmélményt nyújt: a robotok szinte letépik az arcunkat, a szék kirobban alólunk.

A történet egyszerű, de mégis működik, nem kell úgy kijönnünk a moziból, hogy azt érezzük, csak egy látvány-filmet néztünk. A sztorira sok szót nem pazarolnék, mivel az előzetesből nagyjából kiderül az alapszituáció: egy texasi feltaláló rátalál Optimus fővezérre, amivel nagy bajt hoz a családjára, jönnek a gonoszok és a játékidő nagy részében egymást üldözik Texason, Chicagon és Kínán keresztül. Egy szó, mint száz, az élet értelmét nem ebből a filmből fogjuk megtudni, de mégis pokolian szórakoztató!

A 166 perces játékidő ellenére egyetlen percig sem unatkozunk, folyamatosan pörögnek az események, akció-akció hátán és ami nekem kifejezetten tetszett, hogy nem egy nagyvárosban játszódik a film, hanem nagyrészt Texasban, a sivatagban, természetközeli helyeken. Felbecsülhetetlen ilyet hallani egy akció-filmben: "Gyerünk most lehagyhatjuk őket, vágj át a kukoricamezőn!" :D Viccet félretéve nagyon jót tett a filmnek, hogy nem csak a szokásos autópályás üldözéseket és épületrobbantásokat láthatjuk (persze ebből is van bőven), hanem az átlagostól kicsit eltérő akció-jelenetekben gyönyörködhetünk.

 

A szereplőgárdára se lehet panasz, bár a Shane-t játszó Jack Reynort leginkább Jason Stackhouse-hoz tudnám hasonlítani a True Blood-ból, nem tudom ez volt- e az eredeti rendezői koncepció, hogy bamba fejet vágjon a játékidő nagy részében, de ha igen, akkor sikerült. Wahlberg lányát megformáló Nicola Peltz egészen jó volt, bár a magassarkú bokacsizmáját a legnagyobb robbanás sem tudta letépni. Mark Wahlberg viszont tiszteségesen hozta a rá osztott szerepet, aggódó, konzervatív apa, akinek az űrlények irtása mellett még arra is van ideje, hogy a lánya erényét megóvja és elsüssön pár poént. Akit tényleg ki lehet emelni a színészek közül az Stanley Tucci, bár gondolom ez senkinek nem okoz nagy meglepetést. Az ő karakterét igazán élvezetes nézni a vásznon, ha kell komoly, ha kell bóhokás, remek húzás volt Bay-től, hogy ráosztotta Joshua szerepét.

A Transformersek átalakulásra nagyobb hangsúlyt fektettek ebben a filmben. Lenyügöző volt nézni, ahogy az Autobotok lemásolva egy másik autó kinézetét a szemünk előtt válnak rozoga tragacsból csúcs járgánnyá. Valamint az új mesterségesen létrehozott Transformersek átalakulása is páratlan látványt nyújtott, ahogy egy alaktalan fémhalmazból felveszik egy autó vagy éppen egy repülő formáját. Az új ellenség kinézete pedig kellően ijesztő és komor volt, amikor először megjelent a vásznon nekem a Tél katonája ugrott be elsőnek, ahogy könyörtelenül ment előre, mindenen át.

Amit még ki kell emelni a pazar látvány mellett az a filmzene. Egyszerűen remek! Sok rendező elfelejti mennyire fontos, hogy a megfelelő zene csendüljön fel a megfelelő pillanatban, de szerencsére itt ez is remekül működik. Rengeteget dob a film színvonalán, hogy egy nagyszerű soundtrack-et sikerült összehoznia a stábnak. Ezek közül kiemelném az Imagine Dragons - Battle Cry című számát, az ember hátán a hideg futkos mikor ezt hallgatja:

Fel lehetne sorolni egy tucatnyi negatívumot a filmmel kapcsolatban, de mindegyik megbocsátható, mivel 2,5 órára ki tudunk kapcsolni és jól szórakozunk. Kell ennél több?

Szerintem: 80%