Eddig is sokat hallottam Krassó Miklós filozófusról (1930-1986), Jávor István dokumentumfilmjének hőséről, de bármilyen legenda élt is bennem, most jelent csak meg "élőben" ez a szókratészi figura.
Már érteni vélem Konrád György csodálatát, aki barátként szegődik mellé a Lukács György-szemináriumon. Vagy Heller Ágnest, aki a munkástanácsok szervezésében részt vevő Miklós disszidálása után valószínűleg érte vállalta a merész tanúskodást testvére, Krassó György (1932- 1991) perében.
Krassó Miklós látszólag egész életében nem csinált semmit, műfaja a jegyzet és a beszéd, ám úgy élt, mint aki tudja, hogy az utolsó ítéletkor csak azt kérhetik számon rajta, hogy önmaga volt-e.
Romantikus szerelme 1968-ban született egy Dubcek-párti tüntetésen, és tizenkét évig tartott. Hat óra alatt megtanulta a Koránt, taxiba ült, és a londoni Központi Mecset imámjától megkapta róla a papírt. Áttért a katolikus hitről a muzulmánra - szerelemből. Anyósa vádjaira, miszerint mindenki, akiben egy csöpp zsidó vér van, az cionista, az "ultraasszimiláns családból származó" Krassó Miklósnak az a válasza, hogy ő csak egy palesztin arab lányt akar...
Haldoklásának hatvankét napjában valószínűleg megismétlődött a szakítás utáni négy hét, amikor semmilyen külvilági ingerre sem válaszolt, csak a belső szellemre figyelt. Szervezeti, egyházi értelemben nem vallásos, de hisz a valóság földi és az igazság égi mivoltában. Testvérének, Krassó Györgynek is azt hányja szemére, hogy úgy tesz, mintha hinne, és nem akarja magát elengedni, mert állandóan bizonyítania kell, hogy hisz, ezért csupa ideológia, egy "urbánus népies", aki bálványt csinál a "kültéri népségből", egy mártír. A válasz: ő nem ismeri a valóságot, és az ellenvetésekre oda sem figyel.
A filmet azoknak ajánlom, akik a minden mindennel összefügg elv életbe ültetésére kíváncsiak.
