Kopogtatnak lakókocsiján, de a westernszínész megszökött a forgatásról. "Kívül tágasabb!" - üzeni a szobájába lépőknek. A film- és színházi veterán Sam Shepard írta a filmezéstől, sőt az élettől is megcsömörlött egykori sztár szökésének históriáját, Wim Wenders pedig megrendezte.
Hozott anyagból dolgozott, nyilván bízott saját film- és világteremtő erejében. Úgy érzem, hogy hiába bízott. Westernszínész westernlovon sziklák között messze vágtat, a film azután egész más akar lenni: Wenders kedvelt műfaja, a road movie újabb darabja, de saját termésű, nem hagyományos "műfaji film", belülről fakadó nagy belső feszültségekkel. A road movie külsőségei talán most is elfogadhatók, de a Kívül tágasabb nagyon szerényke művészi eredménnyel pereg a vásznon, szinte bármelyik ügyesebb iparos megrendezhette volna.
Utak a végtelen amerikai földön, bolyongások arizonai meg más sivatagokban, és belső menekülések, belső utak, önveszejtés vagy magunkra találás a szintén végtelen belső sivatagokban - a valaha oly jelentékeny és új ösvényeket törő rendező kedvelt történetvázlata már jó ideje. A Párizs, Texas mára klasszikus alkotás, és néhány más Wenders-film, főleg a Berlin felett az ég sokáig kultuszfilmnek számított a fiatal nézők között. Hogy ma, a legújabb nézőnemzedék még annak tartja-e, azt nem tudom, de néhány éve a Millió dolláros hotel egészen biztos nem lett kultuszfilm. Tavaly a Bőség világa, a rendező kis költségvetésű, részben szintén "vándorlós", kézikamerás filmje meglepően kevés sikerrel pergett. Sajnos, nem biztos, hogy iskolásan szájbarágó oktató-nevelő befejező jelenetei miatt: lehet, hogy értékesebb, de kevéssé közönségcsábító képsorai sem tetszettek. Nagyobb visszhangot érdemelt volna.
A legújabb Wim Wenders-film eleje szintén tűrhetőbb, mint a vége. Az éltes és kiégett színész anyjához menekül, és ekkor hírét veszi, hogy húszéves fia van valahol, egy régi forgatás helyszínén. Mint pár hete egy másik hatvanéves arszlán, Bill Murray tette egy másik filmben, ő is nekiindul megkeresni soha nem látott fiát. Útja és kalandjai közben szembesülnie kell múltjával, jelenével, önmagával. Nézhető, szürkés kalandok, olykor még humor is felcsillan bennük. Az egykori szeretőt ugyanúgy Jessica Lange játssza, mint abban a másik filmben - itt is méltányolhatóan. A fiú ugyanúgy dühös lesz a papa hívatlan megjelenésekor, mint amabban. Mindkét apa magába száll.
A gyártás és forgalmazás bizarr tréfája, véletlen egybeesése a két film ütközése. Wenders nyilván kevéssé tehet róla, hogy Jim Jarmusch egy másik gyártónál nagyon hasonló témát választott. Arról azonban tehet, hogy közhelyeken kívül neki semmi sem jutott eszébe, és talán arról is, hogy nem vette észre a főszerepet játszó Shepard közepes képességeit - például Jarmusch színészéhez, Bill Murrayhez képest. Még inkább az ő tévedése, hogy - miként több filmjében - most is elviselhetetlen, tanulságlevonó szöveget ad a végén egyik szereplőjének szájába. Wenders még sokkal jobb műveinél sem bízott abban, hogy a néző befejező kiselőadások nélkül is felfogja a film tartalmát. Most a "zárószpícs" azért viselhető el nehezebben, mert ennek a nézhető filmnek semmiféle tartalma nincs: üresebb, mint a sivatag...
