10 izgalmas film, amitől tuti nem alszol el az alvás világnapján

Jennifer Lopez egy sorozatgyilkos elméjében, Freddy Krueger az Elm utcában hozza rád a frászt! Tudtad, hogy Andy Warhol 5 órás filmet forgatott egy alvó fickóról, a Csipkerózsikából pedig készült 18-as karikás, művészi verzió is?

Az anyák napja, a nőnap, gyereknap, a pedagógusnap és a szabad sajtó napja mellett van saját világnapja többek között a popcornnak, a nyilvános képregényolvasásnak és a meztelenül kertészkedésnek is. Miért ne lenne pont a szunyókálásnak? Az alvás világnapja egy mozgó dátumú világnap: minden évben március második teljes hetének péntekén (a tavaszi napéjegyenlőséghez kötődve) tartják meg. Idén ez a nevezetes nap március 18-ra esik, úgyhogy a jeles alkalomra össze is szedtünk 10 olyan filmet, amelyeknek az alvás (vagy pont ellenkezőleg: a kóros alváshiány vagy épp az elszenderedéstől való félelem) áll a középpontjában. Íme:

1. Csipkerózsika (Sleeping Beauty)

A klasszikus Disney-mese 1959-ből, amelyben Demóna, a szarvakat viselő varázslónő megátkozza Lipót király gyermekét: mielőtt lemegy a nap a 16. születésnapján, meg fogja szúrni egy rokka az ujját, és meghal! Három tündér, Flóra, Fauna és Fiona félig kicselezi az átkot azzal, hogy ők nevelik fel Csipkerózsikát, aki a tűszúrástól nem meghal, csak álomba szenderül, egész addig, míg Fülöp herceg szerelmes csókja fel nem ébreszti. A rajzfilm akkora világsiker lett, hogy egy emberöltővel később, 2014-ben és 2019-ben Demóna két saját spin off mozifilmet is kapott, melyekben a szarvas varázslónőt Angelina Jolie alakította.

 

2. Sleep

Andy Warhol híres-hírhedt 1964-es fekete-fehér antifilmjében nem történik semmi más, csak az, hogy a kamera egy szundikáló fickót (John Giorno) mutat különböző szemszögből – 5 órán keresztül!

 

3. Rémálom az Elm utcában (A Nightmare On Elm Street)

A pengekezű Freddy Krueger első, 1984-es filmje úgy született meg, hogy az író-rendező Wes Craven a Halloween és a Péntek 13. sikerei nyomán maga is szeretett volna horrorfilmet forgatni egy sorozatgyilkosról, aki ezúttal nem maszkos, néma óriás, mint Michael és Jason, hanem egy obszcén vicceket kiabáló, csúf bohóc (a maszk alatt: Robert Englund), aki valóra vált rémálmokkal gyötri az óvatlanul elszenderedő fiatalokat – többek között a még kamasz Johnny Deppet. A recept bevált: Freddy számos alkalommal visszatért még a mozikban és a VHS-kazettákon, hogy válogatott kínokban részesítse az álomvilágba átcsalt, majd az ottani borzalmakat a valóságban is átélő fiatalokat. A Rémálom az Elm utcában 2010-es remake-je a Netflix kínálatában érhető el.

4. A sejt (The Cell)

Tarsem Singh 2000-ben bemutatott, pszichedelikus lázálomra emlékeztető horrorjában a nem túl távoli jövőben egy forradalmian új technológia segítségével be lehet hatolni az emberek agyába. Az eljárás kiötlője, a pszichoterapeuta Catherine Deane (Jennifer Lopez) kap is egy megbízatást az FBI-tól arra, hogy jusson be egy frissen elfogott, kómában fekvő sorozatgyilkos (Vincent D'Onofrio) elméjébe, aki a női áldozatait vízzel teli üvegkalitkába zárja – a legutolsó foglyának holléte azonban egyelőre ismeretlen. Az idő tehát szorít, csakhogy arra, amit a doktornő a mélyalvásban fekvő gyilkos agyában talál, ép elmével nem lehet felkészülni...

 

5. Alvás!ZAVAR (Chasing Sleep)

Érdekes, hogy 2000-ben nemcsak Jennifer Lopez, de Jeff Daniels is leforgatott egy olyan thrillert, ahol egybemosódik az álom és az ébrenlét – csak az Alvás!ZAVAR nem lett végül akkora kultfilm, mint J-Lo tiritarka lidércnyomása. A Jeff Daniels által megformált, kissé szerencsétlen egyetemi tanár, Ed Saxon egy reggel arra ébred, hogy felesége faképnél hagyta. A rendőrség nyomozni kezd, Ed pedig elkezdi lidércnyomásokkal és víziókkal tarkított útját egy olyan világba, ahol az ember már abban sem biztos, mikor van ébren, mikor álmodik, meddig tart a valóság, és hol lépi át a képzelet határát. Ed különös utazása meghökkentő eredményt hoz...

 

6. Álmatlanság (Insomnia)

Christopher Nolan 2002-es thrillere tökéletesen megmutatta, hogy nemcsak egy lidércnyomásos rémálom lehet szörnyű, de az is, ha valaki egyáltalán nem tud aludni. Fáradt, kiégett férfi (Al Pacino) érkezik egy alaszkai kisvárosba. A Los Angeles-i rendőrség nyomozója, és azért küldték erre az isten háta mögötti helyre, hogy segítsen megtalálni egy brutális gyilkosság tettesét. Ezen a vidéken éjfélkor sem megy le a nap. Mindent elborít a köd, állandó a hideg és a bizonytalanság. A nyomozó le sem tudja hunyni a szemét. Miközben az őrült elkövetőre vadászik, saját, eltitkolt bűne is nyomasztja. Csak későn fedezi fel, hogy e kettő összefügg, és csak szórakozik vele a gyilkos (a bolondos komikusnak elkönyvelt Robin Williams zseniális alakítása!). Kínozza, dróton rángatja, és nem hagyja aludni. Már túl jól ismerik egymást ahhoz, hogy ne tudnák: valamelyiküknek pusztulnia kell!

 

7. Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of the Spotless Mind)

Michel Gondry 2002-es romantikus sci-fijében Joel (Jim Carrey) döbbenten fedezi fel, hogy barátnője, Clementine (Kate Winslet) kitöröltette az agyából eseménydús kapcsolatuk minden emlékét. Kétségbeesésében ő is felveszi a kapcsolatot az eljárás feltalálójával, Dr. Howard Mierzwiakkal (Tom Wilkinson), hogy kitöröltesse a lányt a saját emlékezetéből. De ahogy Joel emlékei fokozatosan eltűnnek, úgy ébred rá újra a Clementine iránti szerelmére. Agya rejtett zugainak mélyéről olyan erők működnek, amelyek megpróbálják megakadályozni az eljárás sikerét. Dr. Mierzwiak munkatársai (Kirsten Dunst, Mark Ruffalo és Elijah Wood) egyre mélyebbre és mélyebbre hajszolják a ketyerékkel a fején szunyókáló Joelt a saját emlékeinek útvesztőjébe...

 

8. Eredet (Inception)

Van abban valami egészen zseniális, hogy Christopher Nolan 8 évvel az Álmatlanság után pont az álmokról forgat nagyszabású sci-fi thrillert, amelyben Leonardo DiCaprio, az ipari kémkedés legzseniálisabb bűnözője belopózik a szundikáló áldozatai álmaiba, és hozzáfér a legtitkosabb információikhoz. Egy titokzatos megbízó (Ken Watanabe) visszautasíthatatlan és életveszélyes ajánlattal keresi fel hősünket és csapatát (Joseph Gordon-Levitt, Elliot Page, Tom Hardy): egy gondolatot kell elültetnie a haldokló milliárdos fiának (Cillian Murphy) tudatalattijába úgy, hogy a célszemély elméje ebből ne vegyen észre semmit. A film nemcsak a tévécsatornák kínálatában, de a Netflixen is megtekinthető.

 

9. Sleeping Beauty

Julia Leigh 2011-ben bemutatott, sikamlós művészfilmjében az egyetemista Lucy (Emily Browning) csendes nemtörődömségben éli mindennapjait, szexuális kapcsolatai semmit sem jelentenek számára. Ezért is vállalja a hétköznapinak semmiképpen sem mondható lehetőséget: hogy elaltatott Csipkerózsikaként karót nyelt, gazdag és idős urak szexuális játékszereként, önmagáról órákon át mit sem tudva létezzen. A kábítószer hatása alatt töltött órák lassan mindennapjai részévé válnak. Ahogy egyre gyakrabban fekszik bele luxuslakosztályának gyönyörű ágyába, úgy válik egyre erősebbé benne a vágy, hogy megtudja, mi történik vele, mialatt alszik.

 

10. Mielőtt felébredek (Before I Wake)

Mike Flanagan 2015-ös horrorfilmjében Mark (Thomas Jane) és (Kate Bosworth) kisfia, Sean véletlenül belefulladt a kádba. A pár még a gyermekét gyászolja, amikor lehetőségük nyílik örökbe fogadni a nyolcéves Codyt (Jacob Treambley). Hamarosan azonban felfedezik, hogy a kisfiú furcsa képességgel rendelkezik: az álmai valósággá válnak, következésképp viszont a rémálmai halálosak... A film a Netflix kínálatában érhető el.