10 sztár, akiről nem is tudtad, hogy visszavonult

2017. június 20-án jelentette be Daniel Day-Lewis, hogy visszavonul. Az Oscar-díjas színész azóta is nagyon hiányzik – ennek kapcsán összeszedtük, ki mindenki tűnt még el a szemünk elől az elmúlt években, úgy, hogy talán észre se vettük.

Jack Nicholson

Több mint 50 éven át tartó karrierje során Jack Nicholson olyan fajsúlyú hollywoodi legendává vált, hogy talán fel se tűnt, hogy a 2010-es Honnan tudod? című, Reese Witherspoon, Paul Rudd és Owen Wilson főszereplésével készült romkom óta nem láthattuk a nagyvásznon. Habár a sztár hivatalosan egyszer sem jelentette be a visszavonulását, már 86 éves is elmúlt, szóval nem túl valószínű, hogy valaha is vállalna még szerepet. Ráadásul egy 2017-es Page Six-interjúban közeli barátja, Peter Fonda azt nyilatkozta róla, hogy

„szerintem ő alapvetően már visszavonult”.

„Igazán nem akarnék a nevében beszélni, de már nagyon sokat dolgozott, és anyagilag is jól áll, szóval én nem számítanék a visszatérésére” – tette hozzá a néhai színész, akinek Nicholsonnal való barátsága az 1969-es Szelíd motorosokra datálódott, amiben együtt szerepeltek.

Jack Nicholson a Lesz ez még így se! című filmben. Forrás: InterCom

 

Cameron Diaz

Az egykori modell annak idején egyik pillanatról a másikra robbant be a köztudatba, hiszen zéró színészi tapasztalattal vállalta el A maszk női főszerepét, a film pedig zajos sikernek bizonyult. Ennek köszönhetően Diaz a kilencvenes-kétezres években az egyik legnépszerűbb színésznőnek számított, és sorra jöttek ki a filmjei a Keresd a nőt!-től és A John Malkovich menettől kezdve a New York bandáin és a Minden héten háborún át a Vanília égboltig és a Charlie angyalai-rebootokig. De a sztárnak a 2010-es évek első felében is minden évben megjelent legalább egy filmje, aztán a 2014-ben bemutatott Annie után besokallt, és egy darabig nem vállalt semmit, hogy kipihenje magát – később viszont a kis szünet teljes nyugdíjjá változott.

Forrás: Dave M. Benett / WireImage / Getty Images


Diaz 2018-ban jelentette be formálisan is, hogy visszavonult, hogy családjára (férjére, a Good Charlotte zenészére, Benji Maddenre és kislányukra) koncentrálhasson. Ezek után hatalmas szenzációnak számított, amikor kiderült, hogy

a színésznő visszatér egy netflixes produkció, a Back in Action című akciókomédia kedvéért,

amelyben régi kedves kollégájával, Jamie Foxxszal játszik együtt (akivel a Minden héten háborúban és az Annie-ben is együtt szerepeltek). Azt viszont még nem tudni, hogy a sztár nagy visszatérése csak egyszeri alkalom lesz-e.


Eva Mendes

Mivel Ryan Gosling feleségeként továbbra is eléggé előtérben van, sokan talán észre sem vették, hogy ez a gyönyörű kubai származású színésznő már nem látható a vásznon: a 2014-es Lost River (férje rendezői bemutatkozása) volt az utolsó film, amiben szerepelt – azóta csak talkshow-szerepléseket vállal, illetve egyetlen alkalommal szinkronizált (a Bluey című animációs sorozat egy 2021-es epizódjában). 2014-ben született meg egyébként Gosling és Mendes első gyermeke, egy Esmeralda nevű kislány,

akit 2016-ban követett a második, Amada; szóval nem olyan nehéz összerakni a sztár visszavonulásának okát.

Eva Mendes és Ryan Gosling. Forrás: Sonia Recchia / Getty Images


De egy rajongónak, aki az Instagramon kérdezett rá nála, hogy miért nem szerepel már filmekben, Mendes kerek perec is elárulta a megfejtést. „Anyaként ma már nagyon sok olyan szerep van, amit nem szívesen vállalnék el. Sok olyan téma van, amivel emiatt nem szívesen venném, ha összekötnék a nevem,

és ez olyan szinten megkötné a kezem, hogy inkább nem filmezek többet.

De teljesen jól érzem magam így. Úgy érzem, példát kell mutatnom a lányaimnak, és ez így van rendjén. De ne aggódjatok, vannak azért dolgok, amikkel elfoglalom magam” – szólt a kissé konzervatívnak tűnő színésznő válasza.

 

Még mindig hiányzik...

Nem csak egy szexbomba – Ezért hiányzik Eva Mendes

Március 5-én lett 47 éves, és 2014 óta, azaz hét éve nem láthattuk a vásznon a csodálatos Eva Mendest, aki a közhiedelemmel ellentétben nem csak egy szexbomba, és amíg játszott, kifejezetten mély alakításai is voltak. Ezekből válogattunk.

Tovább

 

Daniel Day-Lewis

Ahogy az a bevezetőben is szerepelt, ez a három Oscar-díjas színész 2017. június 20-án, azaz már hat éve vonult vissza: abban az évben, amikor bemutatták egyik legjobb filmjét, a Paul Thomas Anderson által rendezett Fantomszálat. Day-Lewis a nagy bejelentéssel igazából meg sem várta az alkotás premierjét (a mű az Egyesült Államokban is csak decemberben került mozikba), amivel egyrészt az egész világot sokkolta, másrészt már úgy nézhettük a produkciót mint a nagy method actor búcsúját.

„Daniel Day-Lewis a jövőben nem dolgozik színészként.

Rendkívül hálás mindenkinek, akivel az elmúlt sok-sok év során együtt dolgozott, ahogy a közönségnek is. Ez egy személyes döntés, amit sem ő, sem pedig a képviselői nem kívánnak a továbbiakban kommentálni” – olvashattuk annak idején a szűkszavú bejelentést a Varietyben. Day-Lewis egyébként még mindig csak 66 éves, szóval sok jó filmje lehetett volna még a pályáján. Valószínűleg a csúcson akarta abbahagyni.

Daniel Day-Lewis a Fantomszálban. Forrás: UIP-Duna Film

 

Portia de Rossi

Az ítélet: család sztárja ugyan 2018-2019-ben még visszatért egy-egy rövidebb megjelenés erejéig a népszerű sitcom netflixes felújításában, de ezek csak kivételes alkalmak voltak, hiszen a színésznő Daniel Day-Lewishoz hasonlóan szintén 2017-ben hivatalosan is visszavonult a színészettől. Utolsó munkája a Botrány című sorozatban Elizabeth North karakterének megformálása volt; ezt követően – az említett kivételt leszámítva persze – már csak felesége, Ellen DeGeneres talkshow-jában tette röviden a tiszteletét.

De Rossi a visszavonulását is itt jelentette be, amit azzal indokolt, hogy ki akart próbálni valami mást.
Forrás: Gabriel Olsen / WireImage / Getty Images


„45 felé közelítve azon gondolkodtam, hogy szívesen kipróbálnék valami teljesen mást, ami tényleg inspiráló lenne, és kihívást jelentene, mert úgy éreztem, hogy a színészet már nem sok újdonságot tartogatna a számomra a következő tíz-húsz évben. Szóval leléptem, és céget alapítottam (a General Public nevű művészeti céget – a szerk.), mivel sok hasonló korú nőt láttam magam körül, akik életük fordulópontjához érkeztek,

én viszont nem akartam megbánni, hogy nem próbáltam ki valami újat”

– magyarázta a színésznő.


Robert Redford

60 éves színészi pályával és több mint 80 alkotással a háta mögött igazából nem volt benne semmi meglepő, hogy Robert Redford pár évvel ezelőtt visszavonult. Utolsó fontosabb munkája a 2018-ban bemutatott Úriember revolverrel volt (ezt követően még a 2019-es Bosszúállók: Végjátékban volt egy kisebb megjelenése, de azt vélhetően korábban vették fel vele), amelynek a premierje kapcsán a következőt nyilatkozta az Entertainment Weeklynek. „Soha se mondd, hogy soha, de arra jutottam, hogy

a színészetet illetően ez a film lesz számomra az utolsó,

és ez után visszavonulok, hiszen már 21 éves korom óta ezzel foglalkozom. Azt gondoltam, ennyi épp elég volt, és inkább valami olyasmivel foglalkozom, ami jelen pillanatban több pozitív energiát ad” – mondta.

Forrás: Dominique Charriau / WireImage / Getty Images


Bő egy hónappal később ugyan Redford a Varietynek már úgy nyilatkozott, hogy hiba volt ezt mondania – de minden bizonnyal nem a döntést bánta meg, csak a nagy bejelentést (úgy is fogalmazott a lapnak, hogy „amikor majd visszavonulok, egyszerűen csak csendben el kéne tűnnöm, nem pedig bejelentenem, mert ez túl nagy közfigyelmet generál, és nem a jó értelemben véve”), hiszen azóta sem láthattuk semmiben. Persze nem tűnt el teljesen, hiszen az általa igazgatott Sundance Institute szervezi évről évre a Sundance filmfesztivált, illetve producerként is tevékeny, továbbá szinkronizált egy Omniboat: A Fast Boat Fantasia című szkeccsfilmben, az unokája, Dylan Redford által rendezett fejezetben – de látni minden bizonnyal tényleg nem fogjuk már soha többé új filmekben a vásznon.


Meg Ryan

A nyolcvanas-kilencvenes évekbeli romantikus komédiák koronázatlan királynőjét olyan filmekben láthattuk, mint a Harry és Sally, A szerelem hullámhosszán, A szerelem hálójában vagy a Meglesni és megszeretni, de az utóbbi években teljesen eltűnt a szemünk elől. Ahogy arról Hová tűnt Meg Ryan? című két évvel ezelőtti cikkünkben már írtunk,

a sztár nem teljesen saját döntéséből nem vállal már szerepeket,

hanem mert nem keresik.

Meg Ryan egyik első szerepében, a Top Gunban. Forrás: CBS via Getty Images


A több összetevős és sok éven át zajló folyamat lényege, hogy az egykori üdvöske egy sokat vitatott filmszerepnek (Nyílt seb), egy dicstelen afférnak (Russell Crowe-val, akivel a Túszharcban játszottak együtt), saját kiégésének („Egyszerűen kiégtem.Úgy éreztem, nem tudok már eleget ahhoz magamról vagy a világról, hogy visszatükrözzek bármit is színészként. Elszigetelve éreztem magam” – nyilatkozta egyszer a The New York Timesnak) és elbaltázott plasztikai műtétek egész sorának köszönhetően nem látható már filmekben.

Az átalakult Meg Ryan. Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images


Az utóbbi időben többször is megpróbált visszatérni, de az Ithaca című 2015-ös film, amelyben saját magát rendezte, nem keltett túl nagy feltűnést, a Picture Paris című, 2017-2018 óta tervezgetett tévésorozat pedig azóta sem került képernyőkre.

Elég megalázó módon a sztárnak megint saját magát kell rendeznie, hogy szerepet kapjon bármiben is,

hiszen elvileg utómunkálati fázisban jár az a film, a What Happens Later, amelyben David Duchovnyval játszanak egykori szeretőket, akiknek sok év után kényszerűségből együtt kell tölteniük egy éjszakát. De mivel a premierről még semmit sem tudni, jelen állás szerint Meg Ryant 2015 óta nem láthattuk semmiben, szóval mi a magunk részéről nyugdíjasnak tekintjük.

 

Az eltűnés részletei

Hová tűnt Meg Ryan?

Egykor a romantikus komédiák koronázatlan királynője volt – mára teljesen eltűnt a süllyesztőben. Öt pontban jártunk utána, mi lehet az oka annak, hogy a november 19-én kerek hatvanadik szülinapját ünneplő sztár gyakorlatilag kiírta magát Hollywoodból.

Tovább

 

David Caruso

Mivel a CSI: Miami helyszínelőket szinte folyamatosan játssza valamelyik tévécsatorna, valószínűleg nem sokunknak tűnt fel, hogy miután a krimiszériában David Caruso tíz évadon át, 2002 és 2012 között játszotta Horatio Caine hadnagyot, nem vállalt több színészi munkát. Habár hivatalosan sosem jelentette be, Carusót már több mint tíz éve, a népszerű sorozat elkaszálása óta nem láthattuk semmiben. Egy másik tévés sztárhoz, a fentebb említett Portia de Rossihoz hasonlóan a színész is a kortárs művészeti életben találta meg magát: nyitott egy képzőművészeti galériát Kaliforniában. Habár David Caruso még csak 67 éves, akár szerepelhetne is még valamiben – de ekkora kihagyás után nem valószínű, hogy még viszontlátjuk, így a legjobban tesszük, ha a CSI: Miami és másik híres sorozata, a New York rendőrei egyenruhásaként emlékszünk vissza rá.

A színész a Miami helyszínelőkben. Forrás: Ron P. Jaffe / CBS Photo Archive via Getty Images

 

Jack Gleeson

David Carusóhoz hasonlóan nem élemedett kora miatt vonult vissza Jack Gleeson sem, akit a Trónok harca (sőt, a tévétörténelem) egyik leggyűlöltebb karaktereként, Joffrey Baratheonként ismert (utált) meg a világ. Miután viszont szerepelt a népszerű fantasysorozat 26 epizódjában,

az ír színész mindössze 22 évesen úgy döntött: visszavonul a színészettől, és inkább a továbbtanulásra koncentrál.

Az akadémiai karrier végül nem jött össze Gleesonnak, aki ehelyett hamarosan a világot jelentő deszkákra lépett, és 2019-es megszűnéséig az általa (is) alapított dublini Collapsing Horse Theatre Company társulatának tagjaként tevékenykedett.

Gleeson a Trónok harcában. Forrás: HBO Max


Ezt követően 2020-ban egy Out of Her Mind című sitcomban vendégszerepelt két epizód erejéig, idén ősszel pedig egy In the Land of Saints and Sinners című bűnfilmben, Liam Neeson, Kerry Condon és egykori Trónok harca-beli kollégája, Ciarán Hinds közös filmjében is feltűnik. Utóbbi tény, illetve az, hogy Jack Gleeson még csak 31 éves, arra utal, hogy

lehetséges, hogy a sztár visszatér – annak ellenére is, hogy többször is azt nyilatkozta: egyáltalán nem hiányzik neki a reflektorfény.


Bridget Fonda

A híres Fonda klán (lásd még: a már említett Peter Fonda, Bridget apukája, Henry Fonda, Bridget nagypapája és Jane Fonda, a nagynénje) tagjaként Bridget Fonda

szó szerint beleszületett a filmiparba;

első filmszerepét is az 1969-es Szelíd motorosokban, apja filmjében alakította, mindössze 4 évesen. Persze nem ez hozta meg a számára a nagy áttörést, hanem a 90-es évek, amikor sorra szerepelt olyan filmekben, mint A keresztapa III., a Facérok, az Egyedülálló nő megosztaná, A bérgyilkosnő, a Sorsjegyesek, a Promenád a gyönyörbe vagy a Jackie Brown.

Bridget Fonda a Jackie Brownban. Forrás: UIP-Duna Film


De miután 2003-ban hozzáment Danny Elfman zeneszerzőhöz, akivel hamarosan gyerekük is született,  Eva Mendeshez hasonlóan a sztár onnantól kezdve inkább a családra fókuszált. De ugyanez az év volt az, amikor Fondának

volt egy súlyos autóbalesete,

amelyben eltört az egyik csigolyája is, így nem kizárt, hogy annak is volt köze a visszavonulásához. A lényeg, hogy a színésznőt sajnos a 2002-es A Hókirálynő című Hallmark-produkció után nem láthattuk másban játszani – ami sajnos nem volt a legszebb hattyúdal.


(via WhatCulture, BestLife)

 

Nyitókép forrása: Vittorio Zunino Celotto / Getty Images, Ron P. Jaffe / CBS Photo Archive via Getty Images és UIP-Duna Film.