Nem hibátlan, de nagyon szimpatikus alkotás a fogyasztói társadalmat fricskázó német komédia, ami ugyan elsüt egy sor közhelyet, de nem ezért szerettük.
Mi tagadás, a német humornak sosem volt túl jó híre. Van az a Monty Python szkeccs, amiben az angolok a háború során vicceket vetnek be a németek ellen, azok pedig válaszcsapásként elkészítik a saját rettentő poénjukat – de azt senki sem érti. Valahogy így vagyok én is a német vígjátékokkal, és nem sokat segített az elmúlt években ezen a Fák jú Tanár úr! széria és más darabok. Ám mintha változna valami arrafelé. A nemrég bemutatott 25 km/h - Féktelen száguldás című road movie a címe ellenére is kellemes meglepetés volt, az Ugye boldog vagy? is szórakoztató volt a maga furcsa módján, bár még mindig nem tudom pontosan, miről szólt, és most ott van a 100 Dolog. Ami arról szól, milyen sok dolgunk van. Mármint tulajdonunk, nem tennivalónk.
Merthogy, ahogy a filmben rengetegszer elmondják így vagy úgy, fogyasztói társadalomban élünk, és egyfolytában vásárolunk, minden szirszart, akár szükségünk van rá, akár nem. És minél több vackot veszünk, annál több vackot akarunk még venni, ami nem jó – és az, hogy ez nem jó, egyrészt alapvető igazság, másrészt bődületes nagy közhely. Mégis erre építi filmjét Florian David Fitz, aki egyben a 100 dolog egyik főszereplője is. Ő Paul, aki folyton új Adidas edzőcipőket rendel, és egy hipszter, ami abból látszik, hogy szakálla van és akkor is kötött sapkát hord, amikor nincs hideg. Ő és legjobb barátja, Toni egy appokat fejlesztő start up cég tulajdonosai – és igen, kik mások lehetnek egy modern vígjáték szereplői, mint applikáció fejlesztők, ami ugyebár egy újabb klisé. Toni (Matthias Schweighöfer) viszont inkább yuppie: mániákusan foglalkozik a külsejével, dobálja magába a vitaminokat, és minőségi kávét iszik. És ez a két gyerekkori barát kerül egy fogadás kapcsán egymással szembe – és a fogadás során le kell mindenről mondaniuk. Egy kis időre.
És íme, a bizonyíték, hogy béna alaphelyzetből és nyilvánvaló klisékből is jól lehet építkezni – akárcsak a már említett 25 km/h - Féktelen száguldás esetében. A részegen kötött fogadás arról szól, ki bírja ki száz napig a cuccai nélkül – igaz, minden nap egy- általuk választott holmit visszakapnak, a holmik pedig egy raktárban vannak, és a raktárban futnak össze a fiúk egy különös lánnyal (Miriam Stein), akinek szintén rengeteg holmija van, de semmit nem hajlandó elárulni magáról. Ami egy kicsit mesterkélt, de meglepő módon még ez is belefér, elsősorban azért, mert Fitz és Schweighöfer nagyon jó és összeszokott páros – játszottak már együtt a szintén az előbbi által rendezett A legkúlabb napban (2016) is. És külön-külön is jó arcok. Schweighöfer pedig, aki A vörös báróban (2008) magát Manfred von Richthofent alakította, a legjobb fiatal német színészek közé tartozik.
De nem csak ők viszik a filmet, hanem a remekül megírt párbeszédek, az, hogy ezzel a figurák minden sablonosságuk ellenére jól vannak megcsinálva, és az, hogy a német humor minden bumfordisága ellenére most működik. Mert nem mindegy, hogy ugyanazt a viccet ki hogyan mondja, és ennek a két srácnak jól állnak a poénok, és jól áll a dráma is, merthogy a 100 Dolog időnként átmerészkedik a komolyabb oldalra is, érintve nem csak a boldogtalanság kérdését a fogyasztói társadalomban, hanem a barátság határait is feszegetve. És van, amikor ez kicsit gejl, kicsit giccses, és van, amikor jól működik, de ha nem, az sem gáz. Lehetne gáz, de szerencsére nem az. A magyar fordításnál viszont figyelhettek volna pár apróságra. Például a politikai pártok rövidítése biztos nem fog átjönni a magyar nézőknek – ott elég lett volna csak jelezni, hogy jobbos, balos vagy milyen pártról van szó -, és lehet, hogy a német gyerekek úgy ismerik, hogy a nyúl és a sün versenyez abban a bizonyos mesében, ami a végén előkerül, de mindenhol máshol a nyúl és a teknős a két szereplő.
Értékelés: 7/10
