Euróbában már '92-től vetítették minden idők legviccesebb akcióhorrorját, ami popkult ikont csinált Bruce Campbellből.
Töredelmes vallomással kell kezdenem ezt a cikket: az elmúlt 11 évben úgy írtam horrorfilmekről, VHS-klasszikusokról, sőt, még az Ash Vs. Evil Dead tévésorozatról is,, hogy nem láttam a geek szubkultúra egyik megkerülhetetlen alapkövét, A sötétség seregét! Az amerikai premier 25 éves évfordulójára viszont gyorsan pótoltam ezt a súlyos mulasztást, és rá kellett jönnöm, hogy az Evil Dead-trilógia záróakkordja ma is simán megállja a helyét. Sőt, abszolút igaz rá, amit anno a tévésorozat kritikájában írtam:
még mindig a felcsatolható láncfűész a legmenőbb csajmágnes a filmuniverzumban!
A sztorit lényegében pár sorban össze lehet foglalni. Ash az Evil Dead 2 végén hősünket kiszippantotta egy időörvény a gonosz házból, és visszarepítette a középkorba, a kocsijával együtt. A helyi várúr bölcs mágusa haza tudná ugyan küldeni Ash-t, ám az időutazó varázslat elmondásához szüksége van a Necronomiconra, ami egy temetőben fekszik egy kőoltáron. Nyegle hősünk természetesen nem az útmutatásoknak megfelelően hozza el a szentségtelen könyvet, így magára szabadítja az élőholtak seregét – szerencsére nála van a láncfűrésze és a puskája, így rendet tud vágni a gonosz csontvázarmada sorai között.
Jó, persze, azt azért nem mondanám, hogy egyetlen részletet sem ismertem eddig ebből a filmből, mert a Necronomicon megszerzését már tini koromban láttam egy osztálytársamnál VHS-en. Ez az a rész, ahol Ash rosszul mondja el a varázsigéket („Klaatu Barada Nikto”, ezzel lehetett aktiválni a Gort nevű óriásrobotot az Amikor megállt a Földben), és az utolsó szót elköhögi – én azóta is ezt szoktam csinálni, ha épp olyasvalakiről beszélek a geek barátaimnak, akinek pont elfelejtettem a nevét!
A sötétség seregében rengeteg ilyen gátlástalan és harsány poén van, ami miatt még most, 2018-ban is irtó jól el lehet szórakozni rajta! Bruce Campbellnek hol mókásan megnyúlik az arca (sokszor viccesebben, mint Jim Carreynek pár évvel később a Maszkban!), hol a kis hasonmásai eszelnek ki a számára Tom és Jerry-rajzfilmekbe illő szívatásokat, hol meg a saját gonosz, hullaarcú klónját alakítja fergetegesen.
A veterán horrofilmes Sam Raimi és a bátyja, Ivan Raimi bámulatos könnyedséggel mixelték össze a korábbi Evil Dead részeket és az Egy jenki Artúr király udvarában helyzetkomikumát az Errol Flynn-félegrandiózus Robin Hooddal és a '80-as években divatos sword & sorcery zsánerrel. Az utóbbit egyébként már az Evil Dead 2-ben is jobban előtérbe akarták hozni, hogy kitörjenek végre az elcsépelt gonosz ház a sötét erdő mélyén kliséből. Viszont csak a trilógia 3. részénél biztosított ehhez elegendő pénzt a Conan-filmek legendás producere, Dino De Laurentiis.
A 11 milliós költségvetés persze így is szűkösnek bizonyult, ezért Raimiék a harcias csontvázakat végül olcsó stop motion technikával rakták be az ostromjelenetekbe. Ez egy évvel azután, hogy a Terminátor 2-ben már számítógéppel rajzolta meg az ILM a folyékony fém Halálosztót, elég komikusan hatott a vásznon. Raimi viszont úgy fogta fel, mint főhajtást a régi nagy kedvence, Ray Harrihausen stop motion csontvázserege előtt, akik az 1963-as Aranygyapjúban terrorizálták Jasont és az argonautákat.
Laurentiis azonban legendásan konok producerpápa volt (erről Schwarzenegger is sokat mesélt az életrajzi könyvében a Conan-filmek és a Vörös Szonja apropóján), aki A sötétség serege végére is egy vagányabb, pozitív lezárást kért – és milyen jól tette, mert Ash legendás filmvégi egysorosai, a „Come get some!” és a „Hail to the king, baby!” később Duke Nukem dumájaként éltek tovább a popkultúrában. Az eredeti verzió ennél azért sokkal nyomasztóbb lett volna: Ash, miután megmenti a középkori lovagokat, meg persze a szép Sheilát (Embeth Davidtz), egy olyan jövőbe ment volna vissza, ahol már csak üszkös romok maradtak mementóként a világunkból.
