8 film, amit leforgattak, de te sosem láthatod

Tarantino első filmje, Bill Murray buszsofőr a Hold-járaton és DiCaprio botrányos randalírozása – csak, hogy párat említsünk.

Hosszú és göröngyös út vezet az ötlettől a vászonig: számtalan olyan állomása van a filmgyártásnak, ahol elakadhat a dolog, és végül nem valósul meg a projekt. Ám azt gondolnánk, hogy ha már megírták, leforgatták, és az utómunkálatokat is elvégezték, nincs akadálya annak, hogy bemutassák a filmet. Pedig számtalan film és sorozat végzi úgy, hogy nem teljesíti be a sorsát, és sosem láthatjuk végül. Ennek lehetnek anyagi vagy személyes okai, sőt, az is elfordul, hogy páran már látták, de a széles közönsége elé nem jut az alkotás, és az is előfordul, hogy olyan sokára fogják bemutatni, hogy a legtöbbünk azt már nem éri meg. Íme nyolc olyan film amit leforgattak, de soha nem mutattak be hivatalosan.

 

My Best Friend's Birthday (1987)

Tudtad, hogy nem az 1992-es Kutyaszorítóban volt Quentin Tarantino első filmje? Bizony, már a nyolvanas években, amikor még videótékásként dolgozott, forgatott egy alacsony költségvetésű filmet. A My Best Friend's Birthday (’A legjobb barátom születésnapja’) mindössze 5000 dollárból készült, és Tarantino volt a társírója, társrendezője és a főszereplője. A forgatásban a színművésznek tanuló haverjai, és a videótékás kollégái segítettek neki, és

már ebben tetten érhető Tarantino egyedi filmes látásmódja és vonzódása a popkulturális utalásokhoz.

Ám az 1987-ben készült fekete-fehér vígjátékot sosem nézhetjük meg teljes egészében. A My Best Friend's Birthday játékideje állítólag 70 perc volt, de a film fele egy labortűz során megsemmisült, legalábbis ez a hivatalos, Tarantino-féle magyarázat. Egy másik szerint szerint egy puszta véletlen miatt nincs meg a film második fele, ám a rendezőnek tetszett a labortüzes magyarázat, így hagyta, hogy az terjedjen el. Végül a megmaradt anyagból egy 36 perces rövidfilmet vágtak össze, amit inkább afféle kuriózumként vetítenek fesztiválokon. Hivatalos bemutatója sosem volt, de online elérhető a videómegosztókon.

 

Semmi sem tart örökké (1984)

Az 1984-es filmnek elég csábíró a szereplőgárdája: Bill Murray, Dan Aykroyd és Zach Galligan, aki Billyt alakította a Szörnyecskékben. A disztópikus sztori New Yorkban játszódik, ahol a Zach Galligan által alakított karakter egy kilátástalan, lélekölő munkahelyen dolgozik, miközben arról álmodik, hogy művész lesz. A totalitárius állam viszont teljesen ellehetetleníti a vágyait, mígnem megtudja, hogy a város alatt mágikus hajléktalanok élnek, akik teljesíthetik az álmát, hogy művész legyen, ám ehhez először

el kell utaznia Holdra, hogy ott elbűvöljön egy holdlakót. És hogy miként jut el oda? Hát busszal, amit nem más vezet, mint Bill Murray.

Ez így elég furán hangzik, és érdekes módon némi hasonlóságot mutat Terry Gilliam 1985-ös szürreális sci-fijével, a Brazillal (bár nem tudni, van-e bármi közük egymáshoz, hiszen szinte egy időben készültek). A Metro-Goldwyn-Mayer a katasztrofális sajtóbemutató után teljesen törölte a film premierjét, és hivatalosan sosem mutatták be. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy itt-ott néha felbukkan, például egyszer a TCM-en is levetítették hajnali kettőkor, sőt, a YouTube-ra is felkerült, de onnan jelenlegi tulajdonos, a Turner Entertainment leszedette.

 

100 Years (2115)

Robert Rodriguez 2015-ben forgatott rövidfilmje elvileg egy sci-fi, John Malkovich főszereplésével. A film igazából egyfajta promóció, és középpontjában a híres francia konyak, a Remy Martin áll: száz év kell ahhoz, hogy egy üveg Louis XIII elkészüljön. A filmet tehát már leforgatták, de kevés ma élő ember léthatja, hiszen pont annyit kell rá várni, amennyi ideig ez a remek párlat is kész lesz: a hivatalos premier 2115. november 18-án lesz. A 100 Years jelenleg egy csúcstechnológiás széfben nyugszik, golyóálló üveg mögött, és időzár védi: csak a megadott időpontban fog kinyílni. Mivel a kisfilm történetéről semmit se lehet tudni, és a rövid előzetes is inkább a konyakkal foglalkozik,

félő, hogy aki 2115-ben megtekinti a 100 Years-t, azzal szembesül, hogy egy reklámra várt ennyit.

 

The Day the Clown Cried (1972)

Valószínűleg Jerry Lewisnak volt igaza, amikor nem akarta elvállalni a főszerepet ebben a filmben. A The Day the Clown Cried (’A nap, amkor a bohóc sírt’) középpontjában egy bohóc áll, akit egy náci koncentrációs táborba deportálnak. Lewist végül a téma győzte meg, hiszen úgy érezte, ezzel a filmmel tehet valamit azért, hogy bemutassa a holokauszt borzalmait. Sőt, nem csak a főszerepet vállalta el, de a rendezést is.  A film szinte az egész forgatás alatt financiális gondokkal küszködött, mi több, a nagy részét maga Lewis fizette zsebből. De még ez sem állta útját annak, hogy leforgassák. Az igazi gondok akkor kezdődtek, amikor a forgatókönyvíró, Joan O'Brien teljesen ellene volt azoknak a változásoknak, amiket Lewis eszközölt a forgatás alatt. Az egyik ilyen jelentős változtatás, hogy a bohóc eredetileg egy gyáva, önző karakter volt, ám Lewis szimpatikussá tette. A végeredmény annyira vacak lett, hogy végül maga Lewis igyekezett minden módon megakadályozni, hogy a film valaha is a nyilvánosság elé kerüljön.

„Soha nem fogjátok látni. Soha senki nem fogja látni, mert szégyellem ezt a silány munkát”

– nyilatkozta. Ám halálát előtt nem sokkal, 2015-ben a The Day the Clown Cried egy kópiáját a Kongresszusi Könyvtárnak adományozta azzal a kikötéssel, hogy 2024 előtt semmiképpen se mutathatják be. Szóval, ha minden igaz, ezt a filmet talán jövőre már láthatjuk is. Bár az a pár ember, akinek volt szerencséje látni, nem bíztat sok jóval.

 

Ez is érdekes lehet

10 elkaszált sorozat, amit sosem zártak le rendesen

Dühítő, amikor az évadot egy nagy cliffhangerrel zárják, majd nem jön hozzá folytatás. Soha többé.

Tovább

 

 

Don kocsmája (2001)

Az megvan, hogy Leonardo DiCaprio egy elég rossz hírű banda tagja volt? A nőcsábász, bunyós és úgy általában elég notórius srácok csoportjába tartozott Tobey Maguire és Kevin Connelly is.

Míg ezek a fiatalkori randalírozások azóta feledésbe merültek, a Don kocsmája című fekete-fehér film még mindig őrzi, milyen botrányosan viselkedtek a fiúk.

Mivel a sztori nagy része improvizációkból áll össze, elég negatív színben tüntei fel DiCapriót és a többieket: nőgyűlölő és sértő viselkedésük miatt a színészek attól féltek, hogy ezeket a képsorokat majd személyes referenciának fogják tekinteni a nézők, így Maguire és DiCaprio jó nevű ügyvédeket fogadott fel, hogy megakadályozzák a film bemutatását az Egyesült Államokban és Kanadában. Azt állították, hogy egy barátjuk kérésre mentek bele, hogy szerepeljenek a Don kocsmájában, de amikor látták, hogy úgy vágták meg a filmet, hogy a két sztár került előtérbe, úgy érezték, becsapták őket.

 

All American Massacre

Az 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás kétségtelenül horrotörténeti alapvetés. Sajnos miden későbbi rész csak rosszabb az elődjénél, és a számtalan remake, előzmény, folytatás és újragondolás miatt ennek a filmsorozatnak van az egyik legzavarosabb idővonala. Tobe Hooper, az első film rendezője 1998-ban a fiával, William Hooperrel egy rövidfilmet akart készíteni a texasi kannibálcsalád múltjáról, aztán a projekt egy 60 perces játékfilmmé bővült, aminek középpontjában Chop Top áll, aki visszaemlékszik a családja múltjára, és közben lezavarja élete legbrutálisabb vérfürdőjét. Ebből viszont mindmáig nem lett semmi, mivel egy kétes minőségű előzetes után teljesen elhalt a projekt. Volt ugyan egy közösségi gyűjtés, hogy finanszírozzák az utómunkálatokat, de az sem ért célba.

 

Batgirl

Forrás: Warner Bros.

 

Ha már vérengzés, akkor nem mehetünk el szó nélkül a gigászi tartozás felhalmozó Warner brutális mészárlása mellett, aminek több projekt is áldozatul esett. Nem csak készülő, de már kész filmek is fiókba kerültek. A DC egyik nagy terve volt, hogy újraértelmezi Batgirlt, és ezúttal egy latina nő ölti fel a denevérruhát. A Batgirlt teljes egészében leforgatták, Leslie Grace főszereplésével, ám az új vezetőség úgy döntött, hogy a 90 millió dollárból készült filmet sosem fogják bemutatni. A streamre készült alkotás kukázása azért is furcsa, mert a platform egyik elve és előnye, hogy remekül lehet rajta tesztelni a közönséget: „vágd a falhoz, aztán nézd meg, mi tapad meg” – szokták mondani. Ezért vannak tele streamfelületek középszerű alkotásokkal, ám David Zaslav, Warner Bros. Discovery vezérigazgatója úgy döntött, hogy minőségre fognak koncentrálni, és szerinte a Batgirl rosszat tenne a DC márkának.

 

Bloodmoon

Kicsit csalunk, mert a végére egy sorozatot hagytunk, de ma már szinte minden sorozat olyan, mint egy hosszú film. Amikor kétes minőségben, de mégiscsak véget ért a Trónok harca, több hír is felröppent készülő spin-offokról. Ezek közül a Sárkányok háza első évadját már láthattuk is, de ha emlékeztek, volt ott egyéb projekt is, amit bejelentettek. Ilyen volt például a Bloodmoon ('Vérhold') munkacímű prequel, amire a legtöbben azért kapták fel a fejüket, mert Naomi Watts főszereplésével készült volna. A történet a Trónok harca előtt ezer évvel játszódott volna, és középpontjában a gyarmatosítás és vallási szélsőségek álltak.

Egy olyan korba kalauzolt volna a sorozat, amikor még jóval primitívebb emberek éltek, nem voltak sárkányok, és a sztori szerves részét képezték volna a Mások.

A pilot epizódot leforgatták, de sorozat nem lett belőle. Miként Robert Greenblat, a WarnerMedia akkori elnöke indokolta:

„Nem volt nézhetetlen, se borzalmas, vagy bármi ilyesmi, sőt kifejezetten jól sikerült. Csak épp nem vitt el ugyan oda, mint az eredeti sorozat. Hiányzott belőle az a mélység és gazdagság, ami megvolt a Trónok harca pilotjában.”

 

(via Screanrant, The Hollywood Reporter)