Remekül fel tud dobni egy jelenetet, ha olykor megtörik a ritmusát: például a feszesen száguldó akciójelenet sebességét pár pillanatra befékezik, és egy olyan lassításnak lehetünk tanúi, amire csak a film képes. Ha ez a megfelelő dramaturgiai ponton történik, akkor kifejezetten hatásos az effekt, ám nem mindig használják jól a lassítást, sőt, van, hogy teljesen szétzilálja a jelenetet. Következzen hét olyan pillanat, amikor már kifejezetten röhejes a lassított jelenet használata.

A szikla (1996)

Bizony, nem új keletű dolog, már 27 éve is volt, aki túltolta a lassítást. És ez a valaki nem más, mint Michael Bay, aki amúgy is szeret túlzásokba esni. A szikla alapvetően egy szórakoztató akciófilm, az egyik legközhelyesebb sztorival: egy csapat terrorista elfoglal egy épületet, és ki más lenne alkalmasabb, hogy segítse a jófiúkat a terroristák leszerelésében, mint egy épp börtönben csücsülő elítélt, akit ki kell hozni onnét. Ami jócskán megdobja ezt a sztorit, az az, hogy az elfoglalt épület a hírhedt Alcatraz, a rabot pedig Sean Connery alakítja. Bay rendezése azonban nem mindig hozza a kellő feszültséget, pláne, hogy a végére agyonhasználja a lassított felvételeket, mint egy kisgyerek, aki most lelt rá erre a funkcióra. Így a zárójelenet sem lesz már olyan impulzív: Nicolas Cage lassú felkecmergése inkább elmért és nevetséges.

Bad Boys 2. - Már megint a rosszfiúk (2003)

Nem akarom én bántani Michael Bay-t, de láthatóan nem bír magával, és hét évvel később ismét túltolja a lassítást. A Bad Boys első része kétségtelenül (akció)filmtörténeti bravúr, aminek ott helye a legjobbak közt. A második rész azonban már csak erőtlen utánlövés, számos kínos pillanattal (a harmadik részt meg szóba se merem hozni…). Nem csoda, hogy Bay annyira nem tud mit kezdeni magával, hogy

szakmányban szórja a lassított jeleneteket, ha kell, ha nem.

Az idén 20 éves film tipikus rossz példája a folytatásoknak, amik rá akarnak licitálni az alapműre: még több akció, még több kaszkadőrmutatvány, és ha már kéznél van, még több lassított jelenet. Ez azonban inkább kárára van a filmnek, és gyakran indokolatlan is például, ahogy Will Smith két stukkerrel felegyenesedik.

300 (2007)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy közel 90 oldalas képregény, amiből hogy, hogy nem készült egy kétórás mozifilm. Az i. e. 480. augusztusában zajlott Thermopülai csatából Frank Miller álmodott rendhagyó képregényt, Zack Snyder pedig úgy gondolta, rendhagyó filmet forgat belőle. Kétségtelen, hogy a 300 ügyesen hozza nagyvásznon a képregényes stílust, és felnő az eposzi feladathoz. Csak hát, Snyder imádja a lassított jeleneteket, gyanítom, ha felvették volna a szülei a születését, abba is csempészett volna egy belassított szekvenciát. A 300-ban pedig igazán kiélte magát, ugyanis

itt rengeteg, de tényleg brutálisan, iszonyúan báger sok lassított jelenet van.

Ennek minden bizonnyal csak az egyik oka a rendezői túlkapás, a másik talán az, hogy normál tempóban ez a film kb. fele ilyen hosszú lenne.

Watchmen: Az őrzők (2009)

Mondom én, hogy Zack Snyder odavan a lassított jelentekért. Meg a képregény-adaptációkért is, ráadásul a kihívásokat sem veti meg. A 300 után újabb kultikus szerző kultikus művét dolgozta fel: az Alan Moore által írt Watchmen afféle anti-szuperhőstörténet, ami egy alternatív Amerikában játszódik, ahol már nincs szükség az igazságtevőkre. A Watchmen nem a dicsőségről szól, és ezt már a nyitójelenet is megmutatja, amiben kinyírják az egyik nyugdíjba vonult álarcos hőst. Mivel az egész sztori katalizátora a Komédiás halála, nem vitatom, hogy jól jön hozzá egy-két lassított jelenet, de gyakran már inkább a drámaiságából vesz el.

Mintha Snyder nem vette volna tudomásul, hogy ez nem egy akciójelenet, hanem egy leszámolás, egy hidegvérű kivégzés.

Mégis, úgy komponálta, mint egy menő filmes bunyót. Sajnos a későbbiekben se jobb a helyzet, ha nem is annyira, mint a 300 esetében, azért a Watchmenben is jócskán túlzásba esik a rendező, ha lassított jelenetekről van szó.

Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték (2011)

A Bad Boys 2. kapcsán már írtam, de Guy Ritchie formabontó Sherlock Holmesának második részére is igaz, hogy mindenből többet és többet akart a rendező. Így készült el

a kétezertízes évek szerintem legunalmasabb, legfeleslegesebb és legnevetségesebb lassított jelenete.

A rendező az első Sherlock-filmben még ötletesen használta a lassítást: általában bunyóknál, hogy a narráció beiktatásával megmutassa, Holmes miként terít le valakit a dedukció és a harcművészeti ismeretek segítségével. Az Árnyjátékban viszont már csak annyira futotta, hogy hőseink fejvesztve rohannak át a kopár, havas erdőn, miközben furtonfurt lőnek rájuk. Hogy milyen ügyesen veszik az akadályokat, azt abból tudjuk meg, hogy gyakran lassul be a kép, hogy utána ismét teli rüszttel zakatoljon tovább. Ennek viszont így semmi értelme, ráadásul még narráció sincs, szólva inkább lefárasztja nézőt ahelyett, hogy lenyűgözné.

Ez is érdekelhet

Se lánytestvér, se vadászsapka – a Sherlock Holmes-variációk

Conan Doyle deduktív detektívje számos változáson ment át az évek alatt. De vajon mi volt előbb: a hajlított pipa vagy a közelharc?

Tovább

Mátrix feltámadások (2021)

Ha van film, aminek védjegye a lassított jelenet, akkor az az 1999-es Mátrix, és folytatásai. Ráadásul a Wachowski-testvérek egy egészen új technikát dolgoztak ki a jelenetek rögzítésére, így nemcsak lassított, de konkrétan kimerevített, álló pillanatokat is láthattunk, ami körül megpördült a kamera. De mint tudjuk, mindig van hiba a mátrixban, olcsó szójátékkal élve: a Mátrixban meg pláne. Az egy dolog, hogy a trilógiává duzzasztott sztori is állandóan önmagára licitál, de amikor 2021-ben megmikrózták a Mátrix világát, nem sok jóra számítottunk, és sajnos be is igazolódtak az előítéletek. A Feltámadások mindent vissza akart hozni a régi filmekből, miközben reflektálni is próbált rájuk. Így volt ez a lassított akciókkal is, a baj csak az, hogy maguk a jelenetek nem voltak igazan jól koreografálva (valljuk be: unalmas és vacak mind), így nem volt mit megtámogatni a lassításnak, sőt, általa csak még elnyújtottabbak lettek az akciószekvenciák.

Black Adam (2022)

Annyi rúgást kapott mostanában a Warner által útjára indított DC-univerzum, már én szégyellem magam, hogy rákerült a listára, de emellett nem mehetünk el szó nélkül. Bár csak tavaly mutatkozott be a karakter, de a Dwayne Johnson által alakított Black Adam sorsa egyelőre teljesen bizonytalan: nem tudni, mi lesz a figurával a James Gunn vezetésével megújuló DC világában. Arról, hogy ebben a filmben indokolt-e a rengeteg lassított jelenet, megoszlanak a vélemények, hiszen

azokban a szekvenciákban, mikor a szupererővel bíró karakterek hipergyorsan mozognak, kétségtelenül szükség van arra, hogy lassítva lássuk őket, hogy mi, földi halandók is lekövethessük a mozgásukat.

Ennek ellenére mégis úgy érzi az ember, hogy az egész filmet nézve jócskán túlzásba vitték a lassítást, és ott is alkalmazták, ahol semmi se indokolta. Arról nem is beszélve, hogy a CGI se mindig van a helyzet magaslatán, a lassú jeleneteknél meg jóval feltűnőbb a vacak számítógépes animáció.

+1 A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége (2001)

Köztudott, hogy Peter Jackson gigászi eposza részenként is nézőt próbáló játékidővel rendelkezik. Az első Gyűrűk Ura-film mozis játékideje közel három óra, a leghosszabb verzió pedig 12 perc híján négy óra. Bár A hobbit kapcsán szokás emlegetni, hogy durván túl lett tolva, és fel lett dúsítva felesleges és unalmas jelentekkel (gondoljunk csak a veszettül hosszú kajálásra, vagy a dalbetétekre), de a Gyűrűk Urának is megvoltak a maga trükkjei. Főként az első részre, A Gyűrű Szövetségre jellemző a rengeteg, indokolatlan lassított jelenet. Ezek nemcsak akciók, de például a hosszú vándorlás során előfordul, hogy hőseink felérnek egy hegycsúcsra, és hirtelen lassítva látjuk, ahogy egyenként felbukkannak a karakterek. Minek?!

(via Collider)