A Fabelman család - Végre kiderült, lehet-e Spielbergből is Spielberg-hős

A hollywoodi legenda több mint 50 év után maga felé fordította a kamerát, és jól tette.

Egy anekdota szerint a tinédzser Spielberg, aki már fiatalon sem volt túl sportos alkat, az egyik iskolai futóversenyen az utolsó előtti helyre szorult vissza, és már csak egy mozgássérült fiú maradt le mögötte. A közönség ezt a John nevű srácot biztatta, Steven pedig hagyta, hogy megelőzze őt, majd a cél előtt nem sokkal ismét gyorsított, be is érte a riválisát, de végül egy hajszállal mégis kikapott.

A történet a későbbi rendezői pályáját illetően is több mint tanulságos. A kamasz Spielberg természetesen nagyon szeretett volna győzni, de meg akart felelni a tömeg elvárásainak, és ösztönösen érezte azt is, melyik célba érés lenne a jobb sztori. A karrierje során is mindig ez vezérelte: a legjobb történetet elmesélni, a lehető legtöbb embernek. És alighanem ez az attitűd a magyarázat arra is, hogy miért várt több mint 50 évet arra, hogy végre saját maga felé fordítsa a kamerát, és ne egy közönségkedvenc műfajt használjon védőhálóként.


Elvégre, miért érdekelne széles tömegeket egy középosztálybeli zsidó srác felnövéstörténete, aki se ufókkal nem találkozott, se háborút nem élt át, és akinek nem is cápákkal vagy nácikkal kellett megküzdenie, hanem „csak” a szülei válását feldolgoznia, miközben megtanult filmeket forgatni a 8mm-es kamerájával? Spielberg mégis úgy érezhette, a neve és munkássága mára annyira egybeforrt az Álomgyáréval, hogy a saját eredetmítosza is a hollywoodi folklór része, így méltó az elmesélésre. És ebben nem is tévedett.

Az elmúlt években jó pár középkorú rendező döntött úgy, hogy ideje feldolgoznia a gyerekkorát Alfonso Cuaróntól (Roma) Paul Thomas Andersonon át (Licorice Pizza) Richard Linklaterig (Apollo-10,5: Űrkorszaki gyerekkor), de annyira egyikük sem ragaszkodott az életrajzi tényekhez, mint Spielberg.

Forrás: Forum Hungary

 

Azzal, hogy A Fabelman családot Spielbergék története ihlette, még keveset mondunk,

a film valójában egy soha el nem készült önéletrajz adaptációja, amelyben szinte csak a neveket változtatták meg.

A kis Steven valóban egy villamosmérnök apa és egy művészi vénájú anya gyerekeként nőtt fel – és ez a kettősség is tökéletesen levezethető a filmjeiből –, az első moziélménye tényleg A földkerekség legnagyobb show-ja volt, de a gyerekkorának helyszínei és főbb szereplői is mind stimmelnek. Még az olyan, hollywoodiasnak ható momentumok is, mint a nyaralási videó kikockázása vagy az iskolai zaklatóval való konfrontáció is megtörtént események variációi.

Mindez nem jelenti azt, hogy Spielberg életében először rögrealista filmet forgatott volna – az alteregó család nevében nem véletlenül van benne a mese, mítosz, tanmese („fable”) szó. Az túlzó állítás lenne, hogy a rendező csak a szépre emlékszik, nem hallgatja el a családi feszültségeket vagy az antiszemita iskolatársak kegyetlenkedéseit sem, a szűrő, amit a gyerekkor felidézéséhez használ, mégis erősen nosztalgikus, nem kis részben Janusz Kamiński operatőr álomszerűen lágy fényeinek köszönhetően.

Forrás: Fórum Hungary

 

A Cinema Paradiso főhőséhez hasonlóan a kis Sammy is mágikus élményként éli meg a mozival való első találkozást, de a kézműves filmkészítésnek is varázslatos minden egyes stádiuma a trükkök barkácsolásától a családi forgatásokon át a vágógép fölé való görnyedésig. A cinikusabb értelmezés szerint Spielberg nem tesz mást, mint emléket állít a saját zsenialitásának, és tény, hogy Sammyt ösztönös tehetségként mutatja be, de a film fókuszában valójában nem a csodagyerek-aspektus és még csak nem is a mozi felmagasztalása áll. Helyette azt próbálja meg bemutatni lépésről lépésre, hogy a filmkészítői evolúciója hogyan kapcsolódott össze a személyes felnövéstörténetével. Vagy másképpen:

miként tanult meg látni a kamerával, és hogyan jött rá arra, hogy a képeknek hatalmuk van.

Spielberget azonban nemcsak azért szeretjük, mert tudja, hogyan kell izgalmas történeteket látványosan elmesélni, hanem mert a filmjeiben ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb is az érzelmi mag. A Fabelman családban többek közt arra vállalkozik, hogy feltárja, honnan erednek a fixációi, miért akarja újraalkotni legnépszerűbb filmjeiben a gyermekkor naiv fantáziával kibélelt világát, és miért vonzódik annyira a markáns (pót)apafigurákhoz. Innen nézve pedig már nem is az a lényeg, hány rejtett utalást fedezhetünk fel a későbbi Spielberg-klasszikusokra (sokat), hanem hogy milyen átélhetően tudja a film a családi dinamikát és a szülők kapcsolatának azt a megromlását bemutatni, amely olyan jelentős hatással lett az életműre.

Forrás: Fórum Hungary

 

A koncepció szépséghibája, hogy a karrierje legszemélyesebb filmjét elkészítő, és ezzel hosszú idő után először komoly kockázatot vállaló Spielberg már a forgatókönyvírás közben úgy döntött, akkora kockázatot azért mégsem akar vállalni, ezért átadta az irányítást a műfaji filmes Spielbergnek, aki nemcsak Sammy mozi iránti szerelmét, de a családját is erősen idealizálva mutatja be, és ezzel a konfliktushelyzeteket is tompítja. A Fabelman család ennek köszönhetőn sokszor veszélyesen közel kerül a közhelyes szentimentalizmushoz, és csak a rendező rutinjának, illetve

Michelle Williams és Paul Dano száz százalékosan elkötelezett alakításainak köszönhető, hogy nem lendül át a giccshatáron.

A feketeöves Spielberg-rajongóknak mégsem lehet okuk panaszra, a szerzői önélveboncolás sikeres, a rendező legendája tovább íródott egy mozgóképes eredetmítosszal. Aki pedig korszakos remekművet várt, az is gazdagabb lehet legalább egy tanulsággal, mert kiderült, amit azért eddig is sejtettünk, hogy

Spielberg nem tud mást adni, csak ami a lényege.