Jó és rossz horrorfilmek érkeznek némi szünet után – a Tűnj el! sokak szerint az év legeredetibb és legizgalmasabb ijesztgetése, a hamarosan érkező Bye Bye Man - A Rettegés Nevét viszont nem dicsérték agyon – a kérdés viszont az, milyen célt szolgál maga a műfaj? Csak a szórakoztatást szolgálja és persze a készítőknek pénzkeresetet, vagy rejtőzik valami rejtett szándék a rémisztgetésünk mögött? Hector Avalos professzor szerint, aki vallástörténetet tanít az Iowa-i Egyetemen, a horrorfilmek a keresztény hittérítés néha nem is annyira rejtett eszközei.

„Sok horrorfilm nyílt keresztény propaganda, amely szándéka a hittérítés. Sok filmesnek van küldetéstudata, és munkáikat üzenetnek tekintik. Magukra misszionáriusként tekintenek és a filmre a térítés eszközeként. És a térítés legjobb eszköze a félelem. Az üzenet pedig az, hogy a Gonosz igenis létezik, az egyetlen védekezést pedig a kereszténység jelenti." Van ennek bármi valós alapja? Hát persze, hogy van. Hát persze, hogy vannak hívő filmesek! Gondoljunk Mel Gibsonra, és hogy az erőszak milyen domináns a munkáiban, és nem véletlenül nevezték sokan A Passiót sokan horrorfilmnek, hiszen több vér folyik benne, mint egy Fűrész filmben. Az pedig még inkább evidens, hogy a horrorfilmek zöme a keresztény hit elemeire épül.

A keresztény hitnek nem csupán a szeretet és a megbocsátás az alapja, de a megkísértés, az eredendő bűn és a kárhozat is. A Jó és a Gonosz küzdelmét a Bibliából ismerjük, a papok pedig évszázadok óta riogatják a híveket a pokol képével. Ugyanebből építkeznek a horrorfilmek is, sőt, az olyan nagy klasszikusok, mint például William Friedkin 1973-as Az ördögűzője egy az egyben az egyházi tanításokból és gyakorlatból merítenek, ahol a Biblia, a kereszt és a rózsafüzér fegyverként használható. És ezt azóta is használják, utánozzák és variálják a filmesek, hiszen nincs vámpírfilm szenteltvíz vagy vérfarkas mese ezüstgolyó nélkül, az ördögűzés pedig a világ bizonyos pontjain ma is bevett gyakorlat - Cristian Mungiu Dombokon túl című filmjében például egy romániai esetet dolgoz fel, ahol egy beteg lányt kínoztak halálra ezzel az indokkal, igaz, ő nem a horrort használja műfajként.

Vagyis az egyházi szimbólumok az európai kultúrkör szerves részei, és ahogy korábban megjelentek az irodalomban és a festészetben, úgy bukkantak fel a filmben is, és jellegüknél fogva a horror volt számukra a leginkább termékeny talaj. A megtestesült gonosz, a túlvilági erő így vált dramaturgiai eszközzé a filmesek kezében, akárcsak a fiatal lányok rituális feláldozása – és aligha képzelhetünk el olyan horrort, ahol ne fenyegetne a végez néhány lengén öltözött, kicsapongó, tehát világias leányzót. De vannak olyan filmesek is, akik valóban térítésre használják a műfajt. Ez a vád érte legalábbis a Démonok között széria készítőit, és nem véletlenül.

Az ördögűzéssel foglakozó Warren házaspár állítólag valóban megtörtént kalandjait feldolgozó filmeket kifejezetten vallási üzenetekkel megspékelve készítették, számos amerikai egyház állt népszerűsítésük mögé, az első film pedig ezzel az üzenettel zárult.”Az ördögi erőket nem szabad lebecsülnünk. Ezen erők örökéletűek, és ma is léteznek. A mesék igazat mondanak. A Gonosz létezik. Isten létezik. Rajtunk, húsvér embereken múlik, kihez kötjük sorsunkat." Ezt nem is kell különösebben kielemeznünk. A tény viszont, hogy az első rész a 20 millió dolláros költségvetésre majdnem 320 milliós hasznot hozott, felveti azt a lehetőséget, hogy a hittérítés egyben rendkívül jövedelmező vállalkozás is egyben. A Démonok között egyébként időközben franchise-zá nőtte ki magát, a folytatások mellett ott az Annabelle széria, és hamarosan jön a második részben felbukkanó halott apáca saját dermesztő története.

A figyelmes néző persze a heti premier Tűnj el!-ben is megtalálja majd a keresztény hitrendszer megfelelő elemeit, különösen a balszerencsés fekete srácot vendégül látó gazdag fehér család házában, de azért egészen másról van szó. A Bye Bye Man - A Rettegés Neve már sokkal közvetlenebb módon használja a jelképeket, itt is egy ördögi szöveg segítségével idézik meg, ha akaratlanul is Gonoszt, és itt is a lelkünk a tét. Mindez persze nem jelenti azt, hogy bárkinek is megváltozna a világképe egy vagy akár több film megnézésétől – én legalábbis nem találkoztam olyan emberrel, aki ateistaként vette meg a jegyét és hívóként jött ki a moziból.