A kis kedvencek titkos élete 2 – Megkopott a kedvencek bája

  • Vízer Balázs

A kövér, lusta macska a film legizgalmasabb figurája, pedig neki nincs is különösebb szerepe a szerteszét ágazó történetben, ahol hőseink vidékre utaznak és/vagy a semmiből előráncigált kölyöktigrist mentenek.

Bevallom, én nagyon szerettem A kis kedvencek titkos életét (2016), részben azért, mert nagyon jól kitalált karakterekkel hozott le egy szellemes és pörgős történetet, részben azért, mert ezeket a karaktereket egy olyan közegbe helyezte, ami önmagában is izgalmas volt, anélkül, hogy mélyen belementek volna a részletekbe. Merthogy New Yorkban jártunk, amiről mindenkiben él egy kép, akár szereti a várost, akár nem, akár valós ez a kép, akár csak valamiféle stilizált metropolisz az, ami a fejünkben él. És mindez összeállt egy új, kedves, szerethető mesévé, ami nem mellesleg rengeteg pénzt hozott a Gru-filmeket és egyebeket is elkészítő Illumination rajzfilmstúdiónak.

És én valahogy készpénznek vettem, hogy a folytatás is ilyen lesz, és meg is vezettek rendesen az előzetesek, amik teli voltak jó poénokkal, de semmit sem árultak el a történetről. Nyilván nem véletlenül, mert a történet a folytatás, A kis kedvencek titkos élete 2 gyenge pontja. Merthogy baromira elaprózták, széthajtották, megcsavarták az egészet, úgy, hogy a végén csak nem állnak össze az egyes részek, amiket ráadásul sokszor máshonnan kölcsönöztek. Merthogy mindenki máshová megy, mást csinál, hogy a végén találkozzanak, de az előzményeknek nincs különösebb tétje, következménye. De vegyük szépen sorjában: Max és Duke gazdája bepasizik és egy kisfia lesz, akit Max imád, de begörcsöl, mert sok felelősség vigyázni a gyerekre, ami egy jó szál, de aztán ejtik. Az egész család aztán lemegy valami vidéki rokonhoz a farmra, ami persze kulturális sokk a városi puhány kutyának, de a helyi alfahím megtanítja Maxet, hogyan növessze vissza a tökeit, ha értik, mire gondolok – és ez egy az egyben a Billy Crystal-féle Irány Colorado! (1991) sztorija, de itt még nincs vége.

A pihe-puha szőrű Gigi közben megtanul macskaként viselkedni, pedig kutya, bár ennek sincs jelentősége, Hógolyó, az előző rész kommandós nyuszija pedig most valamiért egy idióta szájhős, aki egy, a semmiből megjelent új kutya oldalán elindul megmenteni egy kölyöktigrist(!?) egy gonosz orosz cirkuszostól, akinek idomított farkasai vannak. Gyanítom, hogy a cirkuszos dolgot egyenesen a Madagaszkár 3.-ból (2012) ollózták ki, de mindegy, honnan vették, ha nem használják igazán jól. És itt semmit sem használnak igazán jól, nincsenek tényleg jó karakterek: akik eddig viccesek voltak, most elszürkülnek, akik újak, azok egyrészt nem különösebben izgalmasak, másrészt grafikailag sincsenek jól megoldva – két új kutya is van, egyik sem néz ki jól, a tigris és a farkasok pedig szerintem el vannak rajzolva - , és még azt a fáradtságot sem vették, hogy minimális háttérsztorit mellékeljenek hozzájuk.

 

Ezek a karakterek légüres térben mozognak, hiába nyit a film a Central Parkkal és szól hozzá az Empire State of mind Alicia Keytől és Jay Z-től, de ez már nem az a város, nem az a mese. És ezért nagy kár. Én valamiért készpénznek vettem, hogy jó lesz a folytatás – a Toy Story 4 is jó lett, miért ne lehetett volna ez is j? -, és nem is volt rosszul felvezetve. Aztán kiderült, hogy az igazán jó poénokat már az előzetesekben ellőtték, a többi pedig egy profin, tisztességesen összerakott iparos munka. Ami nem nézhetetlen, de mérföldekre van az első résztől, ami tényleg ki volt találva, amiben ötletek voltak, és ami egy jó kis világot épített fel. – pedig ugyanaz a Chris Renaud  rendezte mindkét filmet.

Értékelés: 5/10