Alfa – Így szerezz gazdát magadnak

  • Vízer Balázs

Mint filmünkből kiderül, a kutya háziasításához kell egy félresikerült bölényvadászat és egy meghiúsított farkastámadás, illetve egy kardfogú tigris, a többi már megy magától.

Nem is tudom, minek hívjuk őket! Előembernek vagy ősembernek már túl fejlettek, nem csapott a homlokuk és szőrösek, mint a majmok, legyen inkább kőkorszaki ember. Szóval a kőkorszaki emberről baromi nehéz filmet csinálni. Egyrészt azért, mert hitelesen meg kell alkotni a külsejét, a ruháját, annak díszeit, a haját, a járását, a beszédét és szókincsét, amikhez nincs sok támpontunk, másrészt, ami még fontosabb, kell hozzá egy történet – a történelem előtti időkből. Amikor még nem történt semmi, leszámítva az élet mindennapi megpróbáltatásait, a túlélést. Nem véletlen, hogy nincs sok emlékezetes film a témában – nekem speciel egyedül A tűz háborúja jut eszembe, ami még 1981-ben jött ki.

Húszezer évvel ezelőtt járunk valahol Európában, amikor még gyapjas orrszarvúak barangoltak a pusztákon, kardfogú tigrisek settenkedtek az éjszakában, de az emberek már szervezett kis közösségekben éltek, és bár csak pattantott kovakövük volt, képesek voltak olyan nagy vadakra vadászni, mint a bölény, mivel képesek voltak terveket kidolgozni és olyan mondatokat is ismertek, hogy „Tartsd a vonalat”. Vagyis, legalábbis a film szerint, bár még bőrsátrakban aludtak, már a vonal geometriai koncepcióját is ismerték, sőt, valahogy megsejtették mi lesz a jóval később kialakuló görög ABC első betűje, és még az etimológiához is konyítottak egy kicsit, hogy értelmezzék és megnevezzék a közeli farkasfalka működését.

Ám nincs bölényvadászat kockázat nélkül, és így veszíti el a szigorú, de igazságos törzsfőnök (Jóhannes Haukur Jóhannesson) fiát, Kedát (Kodi Smit-McPhee, aki annak idején Viggo Mortensen fia volt az Az útban), aki első vadászatán vett részt. Legalábbis ezt hiszi, mert az addig nem túl talpraesett srác túléli a felöklelést és a szakadékba, majd folyóba zuhanást, aztán egy farkastámadást. És az utóbbi támadás során kerül mellé a sebesült farkas, akit Alfának nevez el – igen, innen az Alfa cím! -, és együtt kell átvészelniük minden nehézséget és a hamar beálló telet, mert akkoriban az évszakok csak pár hétig tartottak, vagy valahol nagyon északon járunk. A rendező forgatókönyvíró Albert Hughes (Éli könyve) nem akart nagyot dobbantani, csak szépen végigmegy minden logikus lépésen, ami egyrészt a túlélésért folytatott harc során adódik, másrészt ami a farkas kutyává válása során történik. Tanúi vagyunk az első esetnek, amikor az állat visszahozza az eldobott botot, ahogy elsőként osztoznak meg az ételen, először kuporodik le az ember mellé, amikor először rázza vizes bundáját gazdájára, vagy játékból húzza azt a rongyot, amit el akarunk venni tőle.

Hughes tisztességesen végigmegy mindezeken jó iparosként halad végig, a többit a látványra bízza. Néha túlságosan is. A természet az ember „túlterjedése” előtt szemkápráztató lehetett, és ezt a film a legjobb tudása szerint igyekszik újrateremteni, hol a kanadai és izlandi helyszínekre, hol némi CGI-ra támaszkodva. Csakhogy a látvány néha felülírja a logikát. Miért táborozna egy törzs a táj legmagasabb pontján. távol élelemtől, víztől, tüzifának való fától, kitéve az elemeknek, ha nem azért, hogy az jól mutasson a képen, és miért egy több száz méter mély szakadékba hajtják vadászaink a bölényeket, ahová napokig tarthat lejutni és ahonnan szinte lehetetlen feljutni a hússal és a bőrökkel, de nagyon jól mutat a vásznon. Az Alfa mutatós, de nem túl bonyolult darab, jó családi mozi, különösen kutyásoknak. És apropó kutya, Alfát egy Chuck nevű csehszlovák farkaskutya játssza, és ő a legjobb színész az egész filmben.

Értékelés: 6/10